|
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
|
![]() |
![]() |
Isten mosolyában Czigány György Prokop Péter-díjára Czigány György a hajdani Zászlónkban megjelent, Egyszerű vers az ibolyáról című publikációjától - 1947-et írtunk - messze jutott. Úgy vált, kedvelt zenepedagógiai és zenenépszerősítő munkássága mellett kiváló költővé, hogy senki előtt nem kellett meghajolnia. Talán a kommunista cenzorok is tisztelték ezt a hajlíthatatlan gerincet, ezt az eszméihez ragaszkodó következetességet. Mert pályáján mindvégig - lehet, hogy ez a kegyelmi állapot volt jutalma - Isten közelében élt. Mosolyában. Az égiektől kapott, és magáévá tett ajándék segítette ki minden bajában. A boldog létezés titka izgatta. Az élet, a létezés, a halálon túli - fénylő - boldogság misztériuma? A beszakított sebeké, fölperzselt mezőké, hitetlenné váló csordáé, amelyek nélkül Isten szolgálatosa csak dödögő kisdiák volna? Érezni, látni kell - sőt a szívjóságot tekintve tapasztalni -, hogy a szó ereje nemcsak az ember, a bűneitől alig szabadulni tudó ember malmát hajtotta, hanem Isten véghetlen pörgésű kerekét is. Mosolyos, szelíd molnár vigyázta a követ, itatta a madarakat, mintha ettől a szolgálattól függne az emberiség élete, boldogulása. Czigány György volt az a szóval, tettel cselekvő molnár. Ki a megmondhatója, hogy mi minden sűrűsödött össze a Czigány György-i létben? Tapasztalat, tudás, érzéssé növekvő sejtelem, hogy a porszem valójában csak úgy tud fölmagasodni, ha a vers tömény Isten-arc. Visszatükröződő lényünk. Hogyan is írta a költő Medália című versében? "Ki eshet távolabbra, / mint Isten önmagától? / Vele vagy. Övé bárhol. / Visz vígan, ölbe kapva. / Kezedben egy szál barka - / elvérzel. Így virágzol." Prokop Péter Rómában megfürdetett szelíd somolygásával bizton nyugtázná: a díj jó kezekbe került. Szakolczay Lajos
|
![]() |
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|