|
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
|
![]() |
![]() |
Homíliavázlat Még győzhet a forradalom Ki ez a Zakeus? Fiatalon megszedi magát a megszálló hatalom kiszolgálásából, tehetséges-tehetős hazaáruló, a vámszedők vezére, a hatalmi maffia szálai a kezében futnak össze, övé a pénz, övé a hatalom, ott van a csúcson. Ki ez a Zakeus Jézus szemében? Egy ember, aki a vesztébe rohan, akinek a lelkét a pénz úgy rágja szét, mint ruhát a moly, aki segítségre, megmentésre szorul, mert bajban van. Szíve szakad érte. Jobb sorsra érdemes. Lehetne azzá, amivé a Teremtő szeretete szánta, amit a neve, a Zakeus jelent: igaz, ártatlan, tiszta. Lehetne. Jézus tudja, hogy csak ő mentheti meg, és hogy meg kell mentenie: "Az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett" (Lk 19,10). Zakeust az fogja megmenteni, ami eddig a vesztét okozta, a végletes nagyratörése, a soha meg nem elégedő telhetetlensége. Nem tudja elviselni, hogy ne lássa azt, akiről most mindenki beszél, a városkapuban ülő vak koldus meggyógyítóját. A saját szemével akar meggyőződni arról, hogy ki ez a csodatevő, ki ez a hatalommal tanító, ki ez a híres ember, ki ez a Jézus. Károli Gáspár fordítása közelebb áll a görög szöveghez, amikor nem azt írja, hogy "szerette volna", hanem hogy "igyekezék Jézust látni, ki az" (Lk 19,3). Ezért mindenkit megelőzve "előrefutván felhága egy vadfügefára, hogy őt lássa" (Lk 19,4). A sűrű lombú eper-fügefa alkalmas arra, hogy jól elrejtőzhessék. Őt senki se lássa, de ő mindent lásson. És ekkor éri a meglepetés. Jézus, a kereső-megmentő szívvadász-érzékenységével érzékeli Zakeus figyelmét, vizslató tekintetét. "Amikor Jézus arra a helyre ért, fölnézett, meglátva őt" (Lk 19,5). Az örökkévalóság pillanata: Jézus nézte Zakeust, Zakeus nézte Jézust. Zakeus Jézust nézve tudta, hogy olyan kincsre lelt, mely mindenek fölötti, de azt is tudta, hogy méltatlan rá. A szeretetnek ebben a tiszta tükrében ugyanis megpillantotta önmagát olyannak, amilyen: vak és koldus. Látta és tudta, hogy vakon élt, de még súlyosabb vakságban, mint az út szélén ülő, mert a látás illúziójánál, a szív sötétségénél nincs szörnyűbb vakság. Gazdagságában is nyomorultabb volt a koldusnál, mert a pénzért rettegő szív jéghideg magányánál nincs szörnyűbb nyomorúság. Már nyelvén volt a szó, hogy kiáltsa, amit a város kapujában ülő vak koldus kiáltott: "Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!" (Lk 18,38), mégsem kiálthatta. Nemcsak azért nem, mert megrendültségében nem jött ki hang a torkán, hanem mert Jézus átváltoztató szava megelőzte. A nevét hallotta, úgy kimondva, ahogy csak a teremtő szeretet képes kimondani, a megbocsátó, az újjáteremtő szeretet: Zakeus - tiszta, ártatlan. Mintha csak az édesanyja szólította volna. És a folytatás! "Szállj le hamar, mert ma a te házadban kell maradnom!" (Lk 19,5). Erre lázadás tört ki: "Bűnös embernél száll meg" (Lk 19,7) - kiáltották kórusban. Zakeus mégsem vezényeltetett védelmére rohamrendőröket vízágyúkkal. Ő maga fegyverezte le az ellenszegülőket. Bejelentése, hogy "vagyonom felét a szegényeknek adom" (Lk 19,8), és négyannyit kap, akit megcsaltam, fölért egy forradalommal. Nem a lázadók győzték le Zakeust, hanem Jézus győzött, az ő szeretetének forradalmi ereje Zakeusban. Ha a többi vámszedő is - így vagy úgy minden lakos - Zakeus módján enged ennek az erőnek, akkor szép jövő vár Jerikóra. Ha nem? Zatykó László
|
![]() |
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|