Uj Ember

2007.11.04
LXIII. évf. 44. (3090.)

Hamarosan megjelenik
a Família
novemberi száma!

Főoldal
Címlap
Jó volt a kezdet
Meg kell osztanunk reményünket
Erdő Péter-interjú a Zenitben
Moszkvából Minszkbe
Kondrusiewicz érsek búcsúja
Az igazság szolgálatában
Konferencia Esztergomban
Osztrák vértanú boldoggá avatása
A lisszaboni megegyezés
Lelkiség
Az átformáló tekintet
Szentírás-magyarázat
Még győzhet a forradalom
Homíliavázlat
A kenyértöréstől a szentmiséig (XXIV. rész)
LITURGIA
A hét szentjei
Életige - november
A hét liturgiája
C év
Katolikus szemmel
1956 után...
A Kádár-rendszer az egyházzal szemben
Élő egyház
Családok nélkül nincs jövő!
Közép-európai találkozó Szombathelyen
A béke szolgálata - Lourdes-ban is
Hazánkban készítették elő a jubileumi katonai zarándoklatot
Gyémántmise - és az első kapavágás
Páty katolikusainak kettős ünnepe
Szent Márton-hét Szombathelyen
Egyházi és városi rendezvények - ünnepi mise a nunciussal
Szent Mór-ünnep Pécsett
Élő egyház
A világegyház tükre
Az új bíborosokról
Fórum
Könyvespolcra
Új katolikus dogmatika
De hol az orvos?
Tűnődés a hétről
Az Olvasó írja
Városmissziók
Fórum
A jóra irányítja az emberi szabadságot
Magyar zarándokként Fatimában
Oldódni kezd a feszültség?
Oroszország és a katolikusok
Fórum
Egészségtelen megoldás
Az Egyesült Államok példája...
Hitvallóként beteljesített küldetés
Ötvenhatos megemlékezések Európában
"Álmodjanak boldog Magyarországról..."
Az első világháború hősi halottai
Fórum
Isten törvénye az emberben
Jelenits István és Csepregi András a tízparancsolatról
"Rátermettséggel és égő buzgósággal..."
Öt éve halt meg Naszályi Emil
Egynek a legkisebb testvéreim közül...
Fejlesztés előtt a miskolci hospice-szolgálat
Ifjúság
Az Élet útja
Egyetemisták zarándoklata Csobánkától Esztergomig
Ponyva
Az őszinte, meghitt párkapcsolatért
Szeretetre éhezők között
A mai világ kihívásairól Szombathelyen
REJTVÉNY
CSIGAVONAL
Kultúra
Hamuba írt betűk
Európa három szeglete
Kulturális fővárosok diákjai találkoztak Pécsett
Isten mosolyában
Czigány György Prokop Péter-díjára
Noteszlap
Paletta
Fórum
Szomszédainknál, Szlovéniában
Szent Erzsébet-emlékek nyomában itthon és külföldön (18.)
Mozaik
Mátyás-Graduale
Borromei Szent Károly
AZ ESZTERGOMI KERESZTÉNY MÚZEUM KINCSEI
A gyerekek kezdeményezték...
A Lehmanból lett Lemhényben
ÁLMODIK A MÚLT
Hétköznapi hangulatjavítók
A hangulatjavítás

 

Hamuba írt betűk

Százhuszonöt esztendeje hunyt el Arany János. Ma, amikor költészetre már sem időnk, sem erőnk, kicsit félve ragad tollat az ember, ha poétára emlékezik. Főként, ha olyan költőre, aki több "ember öltő régiségben" távozott el az élők sorából és olyan korban élt, amelyet már sokan nem éreznek magukénak.

Arany János 1817-ben született Nagyszalontán. Tanulmányait már a betűk ismeretével kezdte. Apja rajzolta őket a hamuba, a fogékony gyerek pedig könnyedén elsajátította azokat.

A gyermek Arany János sok kétségen verekedte át magát míg a Toldi írójaként megismerte az ország. Petőfi barátságát is ekkor nyerte el. Igazi szellemi és lelki barátságuk Petőfi haláláig megmaradt. Legtöbbünk emlékezetében valóban így ketten élnek ők. Az idősebb, megfontoltabb tépelődő Arany és a fiatalabb, vehemens, forrófejű Petőfi. Báty és öccs. Víz és tűz. Ugyanazon érem két oldala. Költőbarátság irigység és versengés nélkül. Így írt Petőfi Aranynak miután elolvasta a Toldit: "Mit én nem egészen dicstelenül kezdék, folytasd te, barátom, teljes dicsőséggel."

Folytatta. Dicsőséggel. Bár örök kétkedő alkata sohasem engedte, hogy dicsőségben fürödjön. A kor kérdéseire azonban visszahúzódó és szelíd természetén felülkerekedve válaszolt. Akkor is, ha a cenzúra miatt néhány művét csak az asztalfióknak írhatta. Akkor is, amikor szégyellte időskori gondolatait, s azokat csak a "kapcsos könyvbe" merte beleírni. Akkor is, ha szavait mintha mindig hamuba írta volna. Ő, aki talán a legteljesebben birtokolta a magyar nyelvet. Nemcsak saját kora, de a középkor szókincsét is. Ő, aki több idegen nyelvi kultúrát is a magáénak mondhatott, félve és tapogatózva haladt az útján. Nem is sejtve, hogy generációk fogják tanulni és ízlelgetni anyanyelvüket a Toldiból. Nem, nem sejtette. Félve és szorongva ment a maga útján. De ment. Mindössze negyvenéves, amikor A lejtőn címűversét így zárta le: Éltem lejtős útja ez; / Mint ki éjjel vízbe gázol / S minden lépést óva tesz.

Halálának évében talán egyik legszebb versét írta meg. A mindössze négysoros Sejtelem az örök kétkedő ember megbékélése.

Életem hatvanhatodik évébe´

Köt engem a jó Isten kévébe,

Betakarít régi rakott csűrébe,

Vet helyemre más gabonát cserébe.

Százhuszonöt éve megérkezett már abba az égi csűrbe. A Teremtő vetett is helyére más gabonát. De szavai itt vannak köztünk. Mert a porba s hamuba írt betűk nem tűnnek el.

Koncz Veronika

 

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu