Életige - november

A próbatételek és a kegyelmek időszaka volt a negyvenéves sivatagi vándorlás Izrael népének. Isten megtisztította szívüket, és megmutatta nekik végtelen szeretetét.

Mielőtt beléptek volna az ígéret földjére, Mózes felidézte ezt a tapasztalatot. A legnagyobb ajándékukra emlékeztette övéit a leginkább: Isten törvényére, amelyet együtt kaptak. Ezt foglalja össze a tízparancsolat. Mózes mindenkit arra buzdított, hogy éljen is aszerint. Miközben erről a tanításról beszélt, elbűvölte, hogy Isten mennyire közel van népéhez, gondjába vette, és bölcs életszabályokkal tanította. Ezért így kiáltott fel:

"És hol van olyan nagy nép, amelyiknek oly tökéletes parancsai és szabályai volnának, mint ez az egész törvény...?" (MTörv 4,8)

Isten beírta törvényét minden ember szívébe, és minden néphez beszélt különböző módon és különböző korokban. Az emberek mind örvendhetnek szeretetének, mely valamennyiünkre kiárad. Mégsem mindig könnyű felismernünk, hogy mit tervez az emberiséggel. Hogy egyértelműen felfedje előttünk szándékát, Isten ezért választott ki egy maroknyi népet, Izraelt. Végül elküldte hozzánk Fiát, Jézust, aki a maga teljességében nyilatkoztatta ki őt, és úgy mutatta be Istent, mint aki a Szeretet. Törvényét pedig egyetlen parancsba sűrítette, az isten- és az emberszeretetbe.

Egy nép és egy ember nagysága fejeződik ki abban, ahogy személyesen igent mond Isten törvényére.

Azonosulás ez, nem pedig valamiféle mesterséges, életidegen magatartás. Nem azt jelenti, hogy belenyugszunk jó vagy rossz sorunkba. Ez a legjobb, ami számunkra csak elképzelhető: együttműködhetünk Istennel, aki kibontakoztatja elképzelését rólunk és az egész emberiségről, melyet a szeretetben akar egyesíteni egyetlen családdá, és be akarja vonni saját, isteni életébe.

Hogyan éljük az igét e hónap során?

Úgy, hogy az isteni törvény lényegébe hatolunk, amit Jézus a szeretet egyetlen parancsában foglalt össze.

Ha sorra vesszük a tízparancsolatot, amit az Ószövetségben kaptunk Istentől, észrevehetjük, hogy ha valóban szeretjük őt és a felebarátot, akkor tökéletesen teljesítjük valamennyit.

Mert hogy ne volna igaz, hogy aki Istent szereti, nem engedhet be más isteneket a szívébe?

Hogy aki Istent szereti, az szent tisztelettel ejti ki a nevét, és nem veszi ajkára hiába?

Hogy aki szeret, az örömmel szentel legalább egy napot a héten annak, akit a legjobban szeret?

Nem igaz talán, hogy aki minden felebarátját szereti, annak lehetetlen nem szeretnie saját szüleit is? Kétséges volna, hogy aki szereti a többieket, az nem fogja meglopni, megölni, nem fogja önzően kihasználni őket saját kedvére, és hamisan sem fog tanúskodni ellenük?

És talán nem igaz, hogy: mivel szíve már megtelt szeretettel és elégedett, nem vágyakozik mások javai és jószága után? Igen, aki szeret, nem követ el bűnt, megtartja Isten minden törvényét.

Chiara Lubich

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu