Oldódni kezd a feszültség?

Oroszország és a katolikusok

"Oroszországban a katolikus egyház kivívta magának, hogy úgy szeressék és úgy gyűlöljék, ahogy egyetlen más felekezetet sem" - állapította meg találóan SzergejFilatov a vallásról és a társadalomról szóló írásában, 2002-ben. Az oroszoknak a katolikus egyházhoz fűződő kapcsolatát elemző cikk azután jelent meg, hogy Oroszországban nagy felháborodást váltott ki a Vatikánnak az a döntése, amellyel az addigi négy oroszországi apostoli adminisztratúrát egyházmegyei rangra emelte. Néhány nappal később az irkutszki püspöknek és több papnak bevonták a vízumengedélyét. A patriarchátus álláspontját Kirill ortodox metropolita a moszkvai katolikus Tadeusz Kondrusiewicz érseknek címzett levélben fejtette ki. A "titokban" előkészített lépést - amely, véleménye szerint, egyértelműen a Vatikán hódító szándékát fejezi ki - éles szavakkal elítélte, és a "katolikus prozelitizmust" részletesen elemző levelét e szavakkal zárta: "...a Vatikán jelenlegi oroszországi politikáját állampolgáraink többsége az orosz nép lelki élete szempontjából igen káros tevékenységként értékeli". A helyzet kritikus voltára utal, hogy 2003-ban az orosz parlamentben indítványozták még a diplomáciai kapcsolatok megszakítását is.

Oroszországban a katolikus hit felvételéért egészen 1905-ig - a vallási türelemről szóló törvény kihirdetéséig - száműzetés vagy börtön járt. Csak a nem oroszok lehettek katolikusok, nekik lelkészeik is lehettek. Lengyelország felosztását követően a birodalom nyugati határán hirtelen megnőtt a katolikusok aránya. A XVIII. század végén az ő ellátásukra alapították Ukrajnában és Belorussziában a görög és a római katolikus püspökségeket.

1783-ban XIV. Kelemen pápa feloszlatta a jezsuita rendet, melynek tagjait II. Katalin cárnő nemcsak szívesen látta, de nevelőmunkájukat kifejezetten támogatta. I. Pál cár, aki a kereszténység utolsó védőbástyájának tartotta birodalmát, a Máltát elhagyni kényszerülő lovagrendet fogadta udvarába. Ortodox létére még a lovagrend nagymestere címet is felvette, a pápa hallgatólagos beleegyezésével.

A katolikus egyháznak a XIX. század közepén két püspöksége működött a mai Oroszország területén. A Belorussziában lévő Mogiljev székhelyű és a moldáviai Tiraszpol egyházmegye már elnevezésükkel is kifejezésre juttatták, hogy orosz földön idegennek tekintik őket. A görög katolikus egyházat azonban teljesen felszámolták, a szerzetesrendek száma lecsökkent. A feszült kapcsolatban nem volt ritka, hogy a hatalom kiutasította a Rómához hű püspököket, és templomokat záratott be.

Csak az 1917-es februári forradalom hozta meg a néhány hónapos vallásszabadságot a katolikusoknak - az ortodoxoknak pedig a Nagy Péter cár alatt elvesztett függetlenséget.

A Szovjetunió újabb területeket kebelezett be, így tovább nőtt a katolikus lakosság. A határokon belüli jelentős népességkeveredés következtében ma szinte nincsen olyan eldugott település, ahol ne élne legalább egy-két katolikus. A cári Oroszországban tömeges száműzetéssel került először nagy létszámú katolikus lakosság Szibériába. A II. világháború idején a német nyelvű lakosságot százezres nagyságrendben telepítették a Fekete-tenger és a Volga mellől az Urál környékére és azon túlra. A lengyel, litván és német katolikusok az orosz környezetben elvesztették az anyanyelvüket, de napjainkban - miközben sokan önazonosságukat keresik - többen rátalálnak katolikus gyökereikre.

A bolsevik rendszer a katolikus püspököket kiutasította vagy bebörtönözte. 1990 májusában, amikor a Vatikán állandó képviselője Moszkvába érkezett, csupán két katolikus templom működött orosz területen, egy Moszkvában és egy Leningrádban.

Az 1917-es forradalom előtt november 4-e egyházi és állami ünnep volt, a "nemzeti egység napja": ezt 2006-ban állították vissza - a november 7-i ünnep helyébe. Az ortodoxok a Kazanyi Szűzanya közbenjárásának tulajdonítják, hogy 1612-ben ezen a napon az orosz lakosság összefogása kiűzte a Moszkvát megszállva tartó katolikus lengyeleket. A diktatúra bukása után felszínre kerülő orosz-lengyel ellentét részben magyarázat lehet arra, miért maradt sikertelen a lengyel pápa közeledési kísérlete. Az addig a külvilágtól hermetikusan elzárt ortodoxok többségének nem könnyű testvérként fogadnia a lengyel katolikus papságot. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy az egyszerűbb emberek közül sokan még kereszténynek sem tartják a katolikusokat, még könnyebben érthető a bizalmatlanság.

A Moszkva és a Vatikán közötti egyik fő ütközést a korábban betiltott görög katolikus egyház jelenti, amely igényt formál az egyházi épületek egy részére, és új egyházi struktúrát teremt Ukrajnában.

Azt is látni kell, hogy a görög katolikus egyház szabad működése az ortodox egyházat is óriási kihívás elé állította. A lerombolt templomok és kolostorok újjáépítése, a régi épületek helyreállítása hatalmas munka. A hitre éhes embereket segíteni tudó klérus képzése pedig még ennél is nehezebb feladat, hiszen a változásokig mindössze néhány szeminárium létezhetett, azok is csak szigorú ellenőrzés mellett. A püspökök helyzetét pedig egyáltalán nem segítette, hogy a szovjet hatalommal való együttműködés vádjával a támadások kereszttüzében találták magukat.

A meglévő nehézségek ellenére, kölcsönös gesztusokkal lassan-lassan oldódni kezd a feszültség. 2003-ban Antonio Menini érsek személyében új nuncius vette át a Szentszék képviseletét. (Tevékenysége elismerése jeléül II. Alekszij pátriárka a Moszkvai Szent Danil herceg rend harmadik fokozatát adományozta neki ez év szeptemberében.)

2004-ben Walter Kasper bíboros elismerte, hogy a prozelitizmus vádja egyes esetekben nem volt teljesen alaptalan, és közös munkacsoportot létesítettek a konkrét esetek kivizsgálására és orvoslására.

II. János Pál pápa II. Alekszij pátriárkának ajándékozta a forradalom elől külföldre menekített és a Vatikánban őrzött Kazanyi Szűzanya-ikont. XVI. Benedek pápa német volta tovább segíti a közeledést - hiszen II. Alekszij pátriárka maga is német származású.

Magyarországnak is van szerepe a testvéregyházak közötti kapcsolatok egyengetésében. 2006-ban Erdő Péter bíboros a pátriárkával a magyar-orosz megbékélés jegyében folytatott levélváltást. Miután pedig Szentpéterváron az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa a magyar bíborost választotta meg elnökévé, kettejük szívélyes kapcsolata további garancia a két egyház közeledésére, hogy Jézus követőinek egysége látható tanúságtétellé válhasson a világ számára.

A Vatikán és Oroszország kapcsolatában új fordulat, hogy a Szentatya szeptember 21-én Tadeusz Kondrusiewicz érseket Minszkbe helyezte. Az 1989-ben felszentelt, lengyel származású érsek rövid belorussziai tevékenységét követően 1990-ben került Minszkből Moszkvába, ahol tizenhét év alatt megszervezte a katolikus egyházat. Ma Oroszországban több mint háromszáz külföldi állampolgárságú pap, szerzetesnő és szerzetes tevékenykedik, az orosz állampolgárságú egyháziak száma nem éri el a harmincat. A négy egyházmegyéhez több mint ötszáz plébánia tartozik. Országos tevékenységet folytat a karitász, létezik katolikus kiadó és hetilap, katolikus rádiója van Moszkvának és Szentpétervárnak. Itt található az ország egyetlen papi szemináriuma, melynek rektora az a Paolo Pezzi atya volt, aki most átveszi Tadeusz Kondrusiewicz érsektől a moszkvai egyházmegye irányítását. Szentelésére október 27-én került sor a moszkvai Szeplőtelen Fogantatás-székesegyházban.

Szöveg és kép:

Vizsolyi László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu