1956 után...

A Kádár-rendszer az egyházzal szemben

Az alábbiakban újabb részletet közlünk a Lénárd Ödön Közhasznú Alapítványnak az Új Emberrel közös kiadásban hamarosan megjelenő első évkönyvéből, melynek címe: Magyar Katolikus Egyház, 1956.

Hamvas Endre érsek beszél
az Opus Pacis békepapi gyűlésén a hatvanas évek elején
(Foto: Lerner)

Az 1957-től 1959-ig tartó időszak az elnyomás erejét, technikáját tekintve folytonosságot mutat a Rákosi-rendszerrel. Ennek ellenére fel kell tenni a kérdést: változott-e a politika szemléletmódja, legalábbis volt-e szándék az 1956-os forradalom és szabadságharc által felvetett problémák átgondolására? Azt előre kell bocsátani, hogy a három nagy történelmi egyház - a katolikus, a református és az evangélikus - is feltette a maga kérdéseit, s ennek megvoltak a "helyi" kifejeződései. [...]

Kádár János - különösen a hatvanas évek elejéig - állandóan legitimációs kényszerrel küzdött, ezért sokszor előfordult a "jó úton haladunk" önigazoló állítás. [...]

Az általános helyzet 1958-ban már lehetővé tette a konszolidáció felgyorsításához szükséges újszerű, rugalmasabb politikát. Ennek kialakítása a nyilvános politika kulisszái mögött megtörtént, deklarálására megérett az idő.

"Az MSZMP 1958-as egyházpolitikai határozata időtállónak bizonyult, és évtizedekre megszabta a párt és az állami szervek, így elsősorban az Egyházügyi Hivatal munkáját" - írja Gergely Jenő történész. Ezt dokumentálja a levéltárak anyaga is, de arra, hogy időben és térben hogyan alakult, s a különböző egyházak, felekezetek tekintetében hogyan érvényesült a határozat a gyakorlatban, csak a kutatások adják meg a választ.

Az egyházak vezetői felmérték, hogy új időszak nyitányát jelenti a párthatározat. A Grősz József vezette katolikus püspöki kar is kellő távolságtartással fogadta az MSZMP határozatát.

1958. október 9-én meghalt XII. Piusz pápa. A Szentszék politikájában várható változások miatt a kormánynak is újra fel kellett mérnie az erőviszonyokat. Ebben a püspöki kar nyíltan be nem vallott ellenállása, az állam számára nem kielégítő egyházpolitikai eredmények is fontos szerepet játszottak.

1959. október 30-i keltezéssel az egyházmegyék egyházpolitikai helyzetének megvizsgálásához szükséges szempontokat kaptak az egyházügyi főelőadók. Ez a szempontsor a vizsgált időszakban meghatározta az egyházügyi főelőadók által készítendő jelentések tartalmát, felépítését, ugyanakkor egyértelművé tette, melyek azok a fő kérdések, amelyek az egyházpolitikát meghatározzák - helyi és országos viszonylatban egyaránt.

Az 1959 végén, 1960 elején elkészült jelentések adatait, helyzetértékeléseit fel lehetett használni az MSZMP Politikai Bizottságának 1960. március 1-jén elfogadott határozatához, amely a katolikus egyház, ezen belül is a püspöki kar, valamint az állam közötti viszony alakulását tekintette át, és új feladatokat, teendőket jelölt meg. A határozat - annak ellenére, hogy a katolikus egyház és az állam viszonyát érintő kérdésekben nagyon fontos direktívákat jelölt ki - még a nyolcvanas években sem volt publikus, hiszen Gergely Jenő sem hivatkozik rá A katolikus egyház Magyarországon című, 1985-ben megjelent munkájában. A dokumentum szövegét A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai 1956-1962 című, az MSZMP KB Párttörténeti Intézetének gondozásában 1964-ben megjelent gyűjtemény sem közli. Ugyanakkor a határozat alaposabb megismerése segíti a hatvanas évek egyházpolitikájának s a mélyebb összefüggéseknek a megértését.

A határozat két fejezetből áll. Az első rész a katolikus egyházzal kapcsolatos politika általános hatásait értékeli. A bevezető az állam és a püspöki kar közötti viszonyt kielégítőnek tartja. A politikai légkör nyugodt, a katolikus egyház nem fordul szembe nyíltan a párt és a kormány politikájával. Az egyházpolitika nem okoz nyugtalanságot vagy feszültséget a tömegek között.

A püspöki kar a dokumentum szerint nincs könnyű helyzetben, mert alapvetően a politikai megosztottság jellemzi. Az egyházi hierarchia számára fájdalmas az, hogy a kormány a katolikus egyházzal kapcsolatos kérdéseket nem központi, hanem alárendelt problémaként kezeli. Nagy nyomás nehezedik a püspöki karra az egyházon belül is. A Vatikán elítéli a magyar püspöki kar politikájának azokat a vonásait, amelyek az állammal kapcsolatos pozitív viszony fenntartását és erősítését szolgálják.

A pártvezetés úgy látja, hogy a békemozgalomban részt vevő papságnak csak egy szűkebb rétege hajlandó az általános nyilatkozatok megtételén túl aktívan fellépni a "jobboldallal" szemben. Sokan csak azért csatlakoztak e mozgalomhoz, mert előnyökre számítanak. Végül vannak, akik a hitéleti aktivitás növelése céljából kapcsolódtak be a mozgalomba. A fenntartások ellenére csaknem minden politikai kérdésben lehetséges az együttműködés a lojális papsággal. Ilyen szempontból a püspöki karral való együttműködés sokkal szűkebb területre korlátozódik. Az 1958 őszén újjászervezett papi békemozgalom a kezdeti nekilendülés után megtorpant, és a stagnálás, illetve a bizonytalanság állapotában volt. Politikai tartalmát főként a háborúellenes, illetve a béke mellett tett nyilatkozatok adták. A határozat leszögezi: ez nem maradhat így, a nyilatkozatok és a békegyűléseken való részvétel nem merítik ki a mozgalom szervezeti kereteinek politikai tartalmát. A politikailag lojális alsópapság a mozgalom újjászervezése után aktívan kapcsolódott a közéletbe. A közéleti tevékenységet le kell fékezni, s a lojális alsópapság munkájának irányt és tartalmat kell adni. Ehhez idő szükséges, a mozgalom megtorpanásának a cél nélküliség az oka. A papi békemozgalomba tömörült alsópapság túlnyomó részénél tapasztalható bizonyos meghunyászkodás a püspöki kar és a "klerikális jobboldal" előtt. A lojális papok többsége szüntelenül az egyházhoz való hűséget hangoztatja.

A határozat első része megemlíti, hogy a papság közéleti tevékenysége fokozódott, és ennek következményeként a helyi tanácsok és a Hazafias Népfront bizottságaiba sok papot (650) választottak, ami gondot okoz az alsóbb párt- és állami szervek funkcionáriusainak és a párttagság jelentős részének. Gyakori az olyan helytelen vélemény, hogy az együttműködés érdekében a politikai hatalom sok engedményt ad az egyháznak mind politikai, mind anyagi vonatkozásban. Ez utóbbi bizonyítéka az Állami Műemlékvédelmi Felügyelőség tevékenységében megnyilvánuló "elvtelenség", amely az államnak millióiba került. A párttagság egy részének véleménye az, hogy az állam és a katolikus egyház viszonyában az állam részéről opportunizmus mutatkozik. Ezzel nem lehet egyetérteni - fogalmaz az MSZMP Politikai Bizottsága 1960. március 1-jei ülésének jegyzőkönyve.

Megállapíthatjuk, hogy a katolikus egyház korabeli helyzetében sok volt az ellentmondás. Az állam és a katolikus egyház között a viszony látszólag konfliktusmentes lett. A püspöki kar azonban - a belső ellenállás és a Vatikán nyomására - csak szűk területen volt hajlandó az együttműködésre.

Bertalan Péter

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu