Kerülj el engem!

Nézem a térképet, mert a Szepességbe készülök újra. Zölddel aláhúzva Szepesmindszent, ahol már jártam és fényképeztem a Szent László-legendát. De mást is láttam. A déli, díszes bejárat mellé valaki egy kilövésre váró nyilat vésett: ki volt, mikor, ki tudja?

Erről az ábrázolásról pedig az a nyíllövés elleni imádság jut eszembe, amely az 1526-os Peer-kódexben található. Az imádság a szentek nevében fogalmazódott meg, de a parancs és fenyegetés is, amely a nyílnak szól: állj meg, ne "járulj én hozzám!"

De ez sokszor nem talált meghallgatásra, ezért legtöbbször ez a hegyes nyíl bizony a testbe hatolt. És akkor, ha halált nem is, de legtöbbször komoly sérülést, fájdalmat okozott, főként, ha az szakállas nyíl volt! Nagy Lajos királyunk és az ő nápolyi hadjárata jutott eszembe. A Magyar Nemzet Történetében olvasható Aversa ostromáról, hogy az lassan haladt, mert a várnagy vitézül védte a kezére bízott várost, és ami kárt az ostromlók a falakon ejtettek, azt a védők serény ügyessége éjjel helyrehozta. "A német zsoldosok ki-kirontottak az erősségből szorongatóikra; sebet adva és véve meg-meg visszaszállottak. Az ily csatározásokban a király karddal vagy lándzsával kezében szívesen vett részt. Meg is járta ismét. Szent-Anna napján, azaz 1350. július 26-án történt, hogy a király nagyon közel merészkedett a város falához... A falról valaki őt megismerte, rá lőtt és súlyosan megsebesítette a bal lábán. Lábában a vassal ért haza a király és álmatlanul töltötte az éjjelt. A nyíl szakálla egészen beledagadt húsába. Reggel jöttek hozzá Laczkfi István és Wolfart Ulrik, kik a helyett, hogy orvossal fölvágatták volna a sebet, tizenkét rántással alig bírták a nyilat kihúzni, minden rántással a húst szaggatván. János barát, a király gyóntatója szerencsés volt e barbár műtét alatt fejét tarthatni jajgató fölséges urának, ki ekkor rendelkezett temető helyéről; tehát vajmi rosszul érezhette magát."

Vajon közben berbitéltek-e, mormoltak-e varázsszavakat, netán imádkoztak-e? Ha igen, mifélét? Liszt Nándor 1906-ban a Gyógyászatban ismertetett egy XVII. századbeli népies orvosi kéziratot. Abban található egy imaszerű ráolvasó (vagy ráolvasószerű ima), amelyet a "Nyíl kivonása" alkalmával mondtak. Illik a fenti történet, és az itt látható kép mellé is. (Mai átírásban közöljük.)

Nikodém (ő) az jámbor és szent életű ember

királyunknak kezébül lábábul a járom szeget kivonja

kik ollyan könnyen kimenének

ollyan könnyen kimenyen a nyíl belőled

ehez segélyjen az az ember

a ki a magas keresztfán érettünk meghala.

Ez jutott eszembe erről a vésett ábrázolásról, miközben elborzadok azon, hogy a harci sikerek mellett valaha mennyi halál, mennyi vér, szenvedés és baj okozója volt ez az ősi harci eszköz. De hát, nyugtatom magam, ez a történelem. Az íratlan történelem, amely sosem sikerekről szól, hanem az emberi szenvedésről.

Móser Zoltán

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu