Aranyfényű Szentpétervár

Magyar hálaadás pravoszláv templomban

Belvárosi reggel

Szentpétervár pontosan olyan, amilyennek a képek és az olvasmányélmények alapján elképzeljük: széles sugárutak, hatalmas paloták, hidak, kis és nagy vizek... Szép, sőt félelmetesen szép - a szó szoros és átvitt értelmében is. Mert van valami riasztó az egymást túlszárnyalni akaró kastélyok és templomok "kierőszakolt" pompájában, a végtelen terekben, árnyas parkokban, a kiismerhetetlenül kanyargó, csatornákkal szabdalt utcákban, a történelem dicsőbb és borzalmas fejezeteit egyaránt felidéző helyszínekben. Egyszerre felemelő és izgalmas a Puskin, Dosztojevszkij, Nabokov, Csajkovszkij, Rimszkij-Korszakov vagy Sosztakovics által oly jól ismert házak közt bolyongani, miközben analógiákat keresünk a sarkokat, barokk, klasszicista és szecessziós épületeket szemlélve. Aztán rá kell döbbenni, hiábavaló az összehasonlítás. Mert Szentpétervár nem olyan hűvösen elegáns, mint London, inkább magamutogató és gőgös; nem süteményillatú és barátságos, mint Bécs, inkább távolságtartó; nem szertelen és lezserül kaotikus, mint Brüszszel, hanem átgondolt, sőt kimódolt; nem bohém és nem úgy színes, mint Párizs, mert Pétervár csillogását nehéz óarany tükrözi... Muszáj komolyan venni. A Nagy Péter cár alapította háromszáz éves város, a ma ötmillió lakosú metropolisz kiköveteli magának, hogy - Moszkvához hasonlóan - minden szempontból megkerülhetetlen tényezőnek tekintse a világ, legyen szó politikáról, egyházról, művészetről, gazdaságról. Elsőségre törekvése a képzőművészet terén nem lehet kétséges: a Téli Palota, az Ermitázs négyszáz teremében hatvanötezer kiemelkedő eszmei és anyagi értéket képviselő festmény, szobor, mozaik, gobelin stb. nyűgözi le a betérőt. (A kiállított gyűjtemény pedig csak töredéke a múzeum tulajdonában lévő hárommillió (!) műtárgynak.)

A Kazanyi székesegyház belseje a jobb oldalon látható cári emelvénnyel

Pétervárott minden arany, ami fénylik. A templomokat, palotákat különböző színű márványok és féldrágakövek díszítik. Olcsó megoldásnak, műmárványnak, festett erezetnek nyoma sincs itt: nefrit, lazurit, malachit mindenütt. Az egykor roppant gazdag, s most újra gyarapodó nagyváros lassan megszabadul a diktatúra évtizedeinek nyomasztó emlékeitől. Most valahol félúton jár az átalakulásban. Szárnyát bontogató főnix...

Magyar mise a Szent Katalin-templom kápolnájában

A Kazanyi egyike a pétervári pravoszláv székesegyházaknak: nagyságát tekintve a sorban a második. Európai bazilikákat utánzó, nyújtott kereszt alaprajzú épület. Bent, a hatalmas boltívek alatt félhomály fogad. Az ablakokon a ködös, esős októberi nap fátyolos világossága szűrődik be, melyet az ikonosztáz mögött és a kegytárgyárusok pultjainál világító tompa fényű lámpák és a kandeláberek vékony szálú gyertyáinak apró lángjai sárgítanak. A csöndet a halkan beszélgetők, imádkozók duruzsolása és a márványpadlón kopogó, csoszogó léptek zaja töri meg. Véget nem érő, mindig megújuló sor áll a központi ikonosztáz bal oldalán, a Kazanyi Istenszülő ezüstkeretes ikonja előtt. Türelmesen várnak sorukra idősek, fiatalok, fejüket kendővel fedő asszonyok. Megható monotónia: meghajlás, ima, keresztvetés, a kép üvegének, keretének megcsókolása, érintése... - a feltétlen bizalom megannyi csodálatos jele.

Szétdúlt oltár a Szent Katalin-templomban

Ha nem is látványos, de a Kazanyi székesegyház eddigi történetében bizonyára egyedülálló esemény zajlott le idén október 13-án. Imaóra témájának harminckét magyar zarándok adott itt hálát a Szűzanyának, aki kilencven esztendővel ezelőtt Portugáliában, a fatimai jelenések három pásztorgyermek tanúján keresztül azt kérte a pápától: ajánlja fel az ateizmus zsákutcájába tévedő Oroszországot az ő szeplőtelen szívének. E falajánlást végül 1984. március 25-én II. János Pál pápa tette meg a világ valamennyi püspökével közösségben. Történelmi tény, hogy a változás, pontosabban az enyhülés időszaka már a következő esztendőben megkezdődött a Szovjetunióban, amikor Mihail Gorbacsovot választották meg pártfőtitkárrá. A 90-es évek elején a kommunista világbirodalom széthullott, Oroszország Borisz Jelcinnel, majd Vlagyimir Putyin vezetésével a demokrácia útjára lépett. Újra benépesültek a templomok és a kolostorok. A Kazanyi székesegyház is - amelyet a kommunisták 1932-ben a Vallástörténet és Ateizmus Múzeumává alakítottak - ismét eredeti rendeltetését tölthette be. (Leningrád 1991 szeptemberében népszavazás eredményeként visszakapta régi nevét: megint "Szankt-Petyerburg" lett, vagy ahogy a helyiek mindig is becézték szeretett városukat: "Pityer".)

A Nyevszkij proszpekt a Szent Katalin-templommal

Az imaórát, a hálaadást és a felajánlás megújítását Kertész Péter solymári plébános és Madari Gyula, a Makrovilág Zarándok Utazási Iroda igazgatója vezette. A székesegyház áhítatos csendjében különösen hatottak a magyar egyházi és népénekek. A kis katolikus csoport megállásra késztetette a helyieket, akik közül néhányan azt találgatták: vajon milyen nyelven szólhat az ima? Miközben a "szláv tengerben" a maroknyi magyar zarándok a Kazanyi Istenanya ikonjára tekintett, a Fatimai Szűzanya tiszteletére emelt soroksár-újtelepi Szent István király templomban többezres, a portugáliai kegyhelyen pedig százezres hívősereg emlékezett, imádkozott és ünnepelt...

Mivel katolikus szentmisét a Kazanyi székesegyházban nem lehet bemutatni, a magyar zarándokok a Névai sugárút (a Nyevszkij proszpekt) túloldalán álló Alexandriai Szent Katalin-templomot keresték fel a szertartások idejére. A Vallin de la Mothe tervezte barokk-klasszicista épületet (amely egyike a város öt katolikus templomának) 1783-ban szentelték fel II. (Nagy) Katalin cárnő védőszentjének tiszteletére. A pétervári katolikusok mellett több híres vendég látogatta a templomot, így Honoré de Balzac, Alexandre Dumas, Adam Mickiewicz és Liszt Ferenc is. A kiváló akusztikájú és egykor híres orgonával rendelkező épület a XX. században sok vihart megélt: háborúkat, forradalmakat, vandál pusztítást, barbár átalakítást, tűzvészt és a teljes elhagyatottságot. A domonkosok 1991-ben foglalhatták vissza a lecsupaszított, romos istenházát. Nemzetközi öszszefogással kezdődtek el a felújítási munkálatok, amelyek ma is tartanak. Két széttört, kormos mellékoltára szomorú mementóként idézi a közelmúlt Isten- és emberellenes bűneit...

A vasárnapi evangélium szövege épp a hálaadásról szólt: Jézus meggyógyít tíz leprást, akik közül egyedül egy szamaritánus tér vissza köszönetet mondani. A magyar zarándokok lelki vezetője, Kertész Péter kiemelte: a hálaadás és a nemzetfelajánlás megújításának örömteli pillanataiban sem feledkezhetünk meg arról, hogy továbbra is kérjük Mária közbenjárását, hiszen a rendszerváltás még közel sem fejeződött be. Sem itt, sem ott...

Pallós Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu