|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Jellé válni a világ számára Családtalálkozó Sárváron A Szombathelyi Egyházmegye Családpasztorációs Bizottsága találkozót szervezett Sárváron, a Szent László Katolikus Általános Iskolában a Sárvári Esperesi Kerület családjainak. A rendezvényen közel negyven család vett részt. Orbán István kanonok, esperes, plébános köszöntötte a jelenlévőket, majd Horváth József pápai prelátus tartott rövid beszámolót az országos és az egyházmegyei családpasztoráció helyzetéről. A Jánosházi Keresztény Családközösség képviselői Sík Tamásné vezetésével közösségük működését mutatták be, kiemelve a csoport létéhez szükséges vonásokat: Isten áldása, a plébános irányítása, az egyházközség életében vállalt aktív szerep és a hívek lelkesedése. Rettegi Attila elmélyült előadása zárta a program első részét. Az agapé után - amely főként a sárváriak vendégszeretetét jelezte - kiscsoportos beszélgetés következett. Bodorkós Imre káplán, az egyházmegyei családpasztorációs bizottság titkára összegezte az elhangzottakat, majd Orbán István esperes mondott záróimát. Vezetésével a családok lelkipásztorának, Brenner Jánosnak boldoggá avatásáért imádkoztak a jelenlévők. Bízunk abban, hogy a találkozó gyümölcseként a plébániákon megalakuló családcsoportok működése megélénkéti a plébániai közösségeket, a családok pedig megerősödnek küldetéstudatukban, és jellé válhatnak a világ számára. -bi-
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|