Mi változunk, vagy az erkölcs?

Beszélgetés Somfai Béla jezsuita teológussal

"Földalatti" novíciusként, rendfőnöke utasítására hagyta el Magyarországot 1956 decemberében. Ausztriában, Rómában, az USA-ban, majd Kanadában folytatta tanulmányait, ahol később megkezdte tanári pályáját. 1969-től a három katolikus és négy protestáns hittudományi főiskola egyesülésével létrejött ökumenikus Toronto School of Theology tanára lett, amelyet tíz évvel később saját fakultásaként befogadott a város egyeteme. Somfai Béla innen tért vissza szülőhazájába 1993-ban. Elsősorban Szegeden vett részt az egyházi és bölcsész-, illetve orvosképzésben. A bioetika elismert szakértőjeként emellett különböző szakmai testületek munkájában is közreműködött. Jelenleg a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán tanít az idén hetvenöt éves professzor, akit a mai világ és a keresztény erkölcs kapcsolatáról kérdeztünk.

Napjainkban sokan sokféleképp elbeszélnek egymás mellett, pedig tudásukkal, tapasztalataikkal támogathatnák is egymást. Mi jellemzi a keresztény teológia, az egyház és a természettudományok dialógusát?

- Különbséget kell tenni a hivatalos egyházi tanítás és a mögötte lévő közös keresztény értékek szintje között. Az egyházi tanítás nyelvezete, teológiai eszközei miatt nem mindent tud szerencsésen vagy közérthetően megfogalmazni, így a kívülállók sokszor nem tudnak vele mit kezdeni. A mögötte lévő keresztény hagyomány ugyanakkor a mai napig komoly kihívást jelent a természettudományok képviselői, így az orvosok számára is.

Milyen közös pontok segítik a párbeszédet?

- Vannak kérdések, amelyek a mai napig vitán felül állnak. Az első ezek között, hogy a gyermek a házastársi szeretet kölcsönös adománya a szülők számára. Ezt a tényt a II. vatikáni zsinat nagyon világosan leszögezte, és a zsinat utáni pápai tanítás is hirdeti. A gyermek iránti vágy, tisztelet, a gyermek megbecsülése önmagában érték, ezt nem lehet mások érdekeinek alárendelni. Vagyis például nem lehet úgy tekinteni az utódokra, mint a szülők öregkorának biztosítékára. S a gyermek nem is annak eszköze, hogy mutogassuk: milyen jól "felszereltük" őt, s azt sem mondhatjuk: véletlenül megszületett, hát el kell fogadni. Manapság ezt az alapelvet kell egyre inkább hangsúlyozni, és nem helyes leragadni a fogamzásgátló pirula és az időszakos megtartóztatás különbségére irányuló vitánál.

Egy másik közös alapérték az emberi személy és szabadság tisztelete. Mára az ember orvosi és genetikai eszközökkel manipulálhatóvá vált. Persze a legnagyobb kárt nem a természettudományok, hanem a kommunikációs eszközök, politikai irányzatok és a gazdasági kényszerhelyzet szülte körülmények okozzák a szabadság megélése területén. Valójában nagyon kevés olyan ellentét alakult ki az egyház és az orvostudomány álláspontjai között, amely terápiás tevékenységekkel kapcsolatos - de ott sem a gyógyítás célja miatt. A betegségek, fogyatékosságok leküzdése is általános emberi érték.

A szexuális erkölccsel kapcsolatos közbeszédben meglehetősen sok a fogalmi zavar. Az egyházi álláspontot - s nem csak kívülállók - nemegyszer igen sommásan szokták "elintézni", összemosva különböző területeket. Pedig különösen e "húsba vágó" kérdésekben nagy szükség van a megkülönböztetés adományára.

- Már II. János Pál elismerte, hogy például a fogamzásgátlás és az abortusz két különböző probléma, s egy harmadik kérdés a reprodukciós technika alkalmazása. Amíg az első kettő a születendő új élet vállalása elleni beállítottság kifejezése, addig a harmadik az élet továbbadásának eszköze, amely a pápa szerint akkor is kifogásolható, amikor a házastársaknak másképp erre nincs módjuk. A fogamzásgátlás vitája során megfogalmazódott az a meggyőződés, hogy a szexuális aktus biológiai integritása megőrzendő az élet továbbadásában. Alapvető emberi meggyőződés, hogy a házasságban a szexualitás célja a nő és a férfi szerelmének megünneplése és az élet továbbadása - ezt nehéz is lenne kétségbe vonni. Ezek szétválasztását ellenzi az egyház. Ez is alapelv. Az általános erkölcsi irányelvek és a konkrét szabályok alkalmazása között azonban különbség van. Már Aquinói Szent Tamás is megállapította, hogy minél konkrétabb, specifikusabb egy erkölcsi szabály, annál több kivétel lehetséges annak alkalmazásában, mivel nem láthatunk előre minden lehetséges körülményt. Így érthető, hogy XI. Piusz pápa - aki elsőként ítélte el a házassági kapcsolat életadó erejének akadályozását - még megengedett egy kivételt ezzel kapcsolatban. A későbbi pápai enciklikák azonban már nem.

Nem ritka tapasztalat: olykor még vallásos emberek is úgy érzik, az erkölcsi tanítás "elszáll a fejük fölött", az egyház mintha nem mindig venné komolyan sajátos szempontjaikat.

- Nehezen kezelhető erkölcsi problémák esetében a protestáns "vészkijárat" iránya így fogalmazható meg: "Kövesd a lelkiismereted!" A katolikus "vészkijárat" ennek az ellenkezője: "Az egyház ezt tanítja, ezt tiltja." A protestáns lelkészek kevesebb figyelmet fordítanak a lelkiismereti döntés kritériumainak meghatározására, míg a katolikusok gyakran megelégszenek a hivatalos egyházi tilalom hangoztatásával, anélkül, hogy megmagyaráznák, miért tiltja az adott döntést az egyház. A hittudományi főiskolán "könyörtelenül" buktattam kispapokat, ha a gyóntatási gyakorlattal kapcsolatos vizsgán nem tudták megmagyarázni, mit miért ellenez a hivatalos egyházi tanítás. A mai ember nem fogadja el, ha minden további nélkül csak azt mondják neki: "Ezt nem szabad csinálni." Nem arról van szó, hogy az egyházi tilalmak mögött nincsenek értékek, vagy hogy e rendelkezések ne volnának érvényesek vagy indokoltak. Ha papnövendékek csak annyit tanulnak meg, hogy az egyház tilt valamit, ez a legegyszerűbb megoldás, és ebből sosem lesz bajuk, persze abból sem, ha butaságot mondanak - de mindkét esetben fönnáll a veszély, hogy ezzel lassan kiürítik a templomot. Ha valaki vádolja magát egy erkölcsi problémával kapcsolatban, azt nyilván azért teszi, mert tudja, hogy az egyház azt negatívan ítéli meg. Ha nem adnak neki elfogadható magyarázatot a "miértre", és csak a tilalmat hallja, valójában nem kapott kielégítő választ, és legközelebb talán már el sem megy a templomba. Elsősorban a hagyomány alapjainak elsajátítására van szükség - a papnevelésben is. A megfelelően fölkészült tanároknak elsősorban ezt kell hangsúlyozniuk, és nem a funkcionális kérdéseket, amelyek persze szintén sok figyelmet igényelnek.

Egyháziak részéről viszont az az örök életű, elkeseredett vád fogalmazódik meg időnként, hogy napjainkban az emberek elfordulnak a hagyományos értékektől.

- A modern kor embere mindent megkérdőjelez. Ez nem azt jelenti, hogy tagadja a hitet, épp ellenkezőleg: szeretné jobban megérteni. Sokszor e téren hagyjuk őt cserben. Munkám során ezt láttam az egyetemistákon, művelt és egyszerűbb embereken is, vagy például a sajtóban: ordít a tájékozatlanság. Olyan papokra, keresztényekre van szükség, akik nemcsak szabályokat tanulnak meg, és tilalmakat, tanácsokat hangoztatnak, hanem megtanulnak kritikusan gondolkodni, és megértik azt a világot, amelyben élnek. Ez az egyház tanításának a kifejtésében is nagyon fontos szempont és sürgető feladat. Megvan ugyanis annak a veszélye, hogy nyelvezetünkben és gondolkodásunkban bebetonozzuk magunkat egy elmúlt, középkori kultúra keretei közé. A II. vatikáni zsinat is példa arra, hogy a változó világ és a hagyomány közti feszültség mennyire megnövekedett a XX. században. Össze kell hangolni az egyház tanítását és a modern gondolkodásmódot, és ez természetesen nagyon nehéz és soha be nem fejezhető feladat.

Szigeti László

Fotó: Bugnyár Zoltán

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu