Tűnődés a hétről

Az erőt adó hit

Az egyik televíziós csatorna valamelyik műsorában visszaidézték a nácizmus "ideológiáját", amelynek egyik sarkalatos pontja az volt, hogy a hit elgyengíti vallóját és alkalmatlanná teszi arra, hogy feltétel nélkül valósítsa meg a "felsőbbrendű ember" küldetését. Éppen ezért egyre nyíltabb lett a Harmadik Birodalomban a vallásüldözés. Ez a folyamat a második világháború végezetével nem fejeződött be, a sztálini korszakban hasonló buzgalommal - és erőszakkal - igyekeztek megszüntetni a vallásokat. Sajnos, napjainkban is sokan lenézik a hívőket, olykor megismételve, hogy élhetetlenek, hiányzik belőlük az egészségesnek mondott vállalkozó szellem. (Azt már látjuk, mire képesek azok, akikben megvan...) Talán a véletlen műve, hogy épp e nézetek ellenhatásaként olvashattam végig a Kairosz Kiadó Miért hiszek? című, nagyon időszerű sorozatában Fehér Anna szerzetes nővér és Kerényi Lajos atya vallomását. A jelenből idézik vissza a múltat, amelyről az egyházak heves bírálói (majdnem azt írtam: üldözői, holott ez nem egészen igaz, hiszen nem élnek a durva erőszak eszközeivel, "csak" szellemileg próbálják kikezdeni a hit létjogosultságát) szeretnek megfeledkezni, kivált a katolikus egyház "erőszakos nyomulására" hivatkozva.

A nővér a látássérültek gondozásával foglalkozik, az atya egy plébánia hívő közösségét vezeti. Mindkettőjükben közös, hogy a nehéz évek során sem törték meg őket, sőt, akkor érezték át igazán a hit segítő és gyógyító erejét. S ezt sugározzák ma is a hátrányos helyzetben élőknek és a kórházban senyvedő betegek számára. Meg tudják teremteni a szeretetben élők közösségét, nagy családba forrasztva őket. Ez a család akkor is élt, amikor erőszakkal próbálták megsemmisíteni, elvitték és börtönbe zárták a "családfőket", megfélemlítették, zsarolták tagjait. (Micsoda hévvel erednek manapság az állítólagos ügynökök nyomába, az igazi bűnösökről azonban hallgatnak, holott némelyikük élet elleni bűntettet hajtott végre!)

A nővér arról beszél kérdezőjének, Patonai Adrienne-nek, hogy intézményük, amelyben látás- és mozgássérültekkel foglalkoznak, semmiféle pályázaton nem nyert anyagi segítséget. Idézem: "...a szociális miniszter aszszony - a jelenlegi külügyminiszter - azt írta az elutasítás mellé, hogy nincs megfelelő gyakorlatunk a pályázatban leírt feladatok ellátására." (Meg kell jegyeznünk, hogy ezelőtt egy hónappal volt az intézet működésének negyedszázados évfordulója.) Nem tudom, a döntéshozó(k) miképp számolnak el lelkiismeretükkel a pályázatokkal kapcsolatos lopások és csalások ismeretében? Ide: 50 millió a semmire, oda: semmi egy társadalmi érdekű intézménynek. Alattam bizony égne a miniszteri bársonyszék.

Hogy mekkora a szükség és az igény a vigasztaló szóra, a szolidaritásra, azt Kerényi Lajos (vele Kozma László beszélgetett) híres kórházi látogatásai is bizonyították és bizonyítják napjainkban is. Tudta, hogy az elesetteknek vigasztalást ad, ha a kereszt reményét viszi közéjük, s akkor is beszökött a kórtermekbe, amikor a párt tisztségviselői szigorúan tiltották. Nagyon jellemző napjaink szemléletére, hogy amikor három öregasszonyt látogatott meg, egy fiatalember azt kérdezte tőle, "megéri-e" istápolni őket, elegendő "fejpénzt" kap-e érte. Ki értékeli az önátadást, a viszonzást nem váró szeretet cselekedeit...?

Ez a két könyvecske fontos küldetést teljesít. Egyrészt a múlttal, a hétköznapok hittel erősített csendes hősiességének erejére figyelmeztetnek, másrészt arra intenek, mennyivel szegényebbek vagyunk itt és most a keresztény erények híján.

Akinek füle van, hallja meg üzenetüket!

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu