Szentírás-magyarázat

A farizeus és a vámos

Évközi 30. vasárnap - Lk 18,9-14

Jézus a szereplők bemutatásával kezdi a példabeszédet. A felsorolás - először a farizeus, utána mint "másik", a vámos - nem esetleges, hanem előre jelzi, előbb az elsőnek tartott farizeus imádságára kerül sor, hogy majd kiemelje a vámosét. Most még két egyenlő értékű személyről van szó: azonos a cselekvés, a hely és a cél: mindkettő felment a templomba imádkozni. Fenn, a templomban, a felmenetel és lejövetel között történik valami, és ez a valami a történet témája, tudniillik egyforma emberekként mennek fel, de másokként jönnek le.

A farizeus esetében a hangsúly nem azon van, hogy miként imádkozik, hanem azon, hogy mit imádkozik. Először elmondja, miben nem vétkes (rablásban, igazságtalanságban, házasságtörésben). Meg van győződve ártatlanságáról, és azt is javára kell írni, hogy ezért Istennek hálát ad. A farizeus azonban nemcsak Istennek mutatkozik be, hanem imádkozó társát is bemutatja, mégpedig a megvető hangsúlyú rémutatással: "ez a vámos"... Ugyanolyan lenéző értelemben, mint ahogyan az otthon maradt testvér beszél idegenből hazatért öccséről (Lk 15,30), vagy mint a nap terhét és hevét viselő "elsők" az utolsókról (Mt 20,12).

A "hálát adok" kihat az imádság második felére is. A "nem vagyok" után most az "olyan vagyok" következik, és a farizeus két pozitív teljesítményéről számol be Istennek; hetente kétszer böjtöl, megadja a tizedet minden jövedelméből, illetve mindabból, amit vásárol. Vallásossága nem hamis, igazságának tudatában imádkozik, s a hallgatók csak azt mondhatják: mindenkinek így kellene élnie. Aztán az is vonzó lehetett, hogy az imádságban nincs kérés, csak hálaadás. De a vámos imádságának a tükrében a farizeusé mégis csonka, mert ő nem ismeri el, hogy rászorul Istenre.

A vámos hátul áll a templomban. Nem csupán a társadalom zárta ki őt, hanem ő is elkülönítette magát bűnös mivoltának tudatában. Nem emeli szemét az égre. Imádsága nem valamilyen előíráshoz igazodik. Mellét veri, a bűn székhelyét, a szívet akarja összetörni. "A megtört szívűekhez közel van az Úr" (Zsolt 34,19) - vallja a zsoltáros. Szava az 51. zsoltár kezdete: "Isten, irgalmazz nekem!" Csak épp hozzáteszi töredelme jeléül: "nekem, bűnösnek". Nem hálát ad, mint a farizeus, hanem Isten irgalmát kéri. Tudja: Isten a jóvátett bűnöket bocsátja meg, de sorozatosan elkövetett vétkeiért ő nem képes megfizetni. Lelkiismereti válságát csak Isten szüntetheti meg, ha megengesztelődik, ha megbocsátja bűneit.

Az irgalmas szamaritánus példázatában Jézus a törvénytudóval mondatja ki a tanulságot, a tékozló fiú esetében az apával, a gazdag és a szegény Lázár történetében Ábrahámmal, itt pedig, mint az ünnepi lakoma példabeszédének a végén (Lk 14,24), maga Jézus teszi ezt: "Mondom nektek: ez megigazulva ment haza, az nem." A vámos azt kapta Istentől, amit kért, a farizeus nem kapott semmit, mert nem is kért semmit. Az utolsó vers nélkül csak annyit értenénk meg a példázatból, hogy a farizeus gőgös, a vámos alázatos. Jézus nem(csak) ezt kívánja tanítani, hanem a templomban jelen lévő Istenről is el akarja mondani, hogy milyen. Ilyen az Isten! Jóindulattal fordul hozzánk - ha nem vagyunk keményszívű igazak, hanem megtérő bűnösök -, és megajándékoz minket bűnbocsánatával.

Sulyok Elemér

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu