Tuba mirum

Moldvay József emlékére

Kiváló dal- és oratóriuménekes, csalhatatlan fülű hangképző tanár, a lélek leírhatatlan rezdüléseit megszólaltató művész volt. Hajtotta a vágy, hogy felmutassa a saját és a számára fontosak életének értelmet adó hitet, a tisztító kételyeket, a menedéket adó tudást, a minden szépre való rácsodálkozás örömét. Sok mindennel próbálkozott. Fiatalkorában hegedült, kisplasztikákat készített. Beszédhangját is ismerték országszerte, rádiós riportjaiban tiszta kiejtése, értelmet sugárzó kérdései késztették pontos válaszra a megszólítottakat. Fotóival kiállításain, folyóiratok, könyvek illusztrációiban találkozhattunk. Verseket írt, gondolatai élnek köteteiben, megszólalnak legkiválóbb szerzőink megzenésítéseiben, a róla való megemlékezésekben. Lefordította és kiadta Robert SchumannDichterliebe és Frauenliebe című dalciklusait.

Majd négy évtizeden át dolgoztunk együtt a legújabban csak MR-nek konferált Magyar Rádió énekkarában, s közben huszonhárom évig a városmajori templom kórusában. A Carmine Celebrat ének- és zenekarral szeptember végén a "Majorban" Mozart Requiemjével, s néhány napja az angolkisasszonyok pesti templomának Barokk Fesztiválján Bach János-passiójával - Jóska jegyezte szerepléseit, kilencvennyolcszor énekelte - imádkoztunk megpróbáltatásaiban is önzetlen barátunkért. A fájdalmukat, sírásukat legyőzni próbáló szólistatársai között tanítványa és kollégája igyekeznek pótolni hiányát.

Egyre tökéletesebb technikával maga rögzítette minden közös megszólalásunkat, mindnyájunkat késztetve a jobb, becsületesebb zenélésre. Miséink, hangversenyeink után néhány órával már szembesültünk hibáinkkal, örülhettünk a jól sikerült részleteknek. Ez év farsangján elcsendesülő mosollyal vette fel házi slágerestünket. Szívesen konferált. - Írj le mindent pontosan - biztatott, s aztán el-elkalandozva rögtönzött színesen. Fotói közt utolérhetetlenek portréi. A Rádiókórus próbatermében (amíg a leépülő együttesnek volt összpróbaterme) nap mint nap találkozhattunk vagy száz bennünket vezénylő karmester Jóska készítette fotóival. Pillanatok alatt, munka közben készültek az egész emberről árulkodó felvételek. Zsenikről: Ferencsiktől Maazelig, Viottiig. Becsületes, igyekvő szakemberekről. És néhány - a fotós kritikáját hordozó - kamerának pózoló műarcról. Ahogyan minden munkájával, kedvtelésével, a fényképezéssel is megküzdött. Közös útjaink szabad óráiban kimerülésig próbáltuk fülöncsípni a rohanó pillanatokat. Voltak kedves helyeink, ahová jó sorunkban újra meg újra viszszatérhettünk. Ilyen áldott hely volt Athén felett a Kaisariani kolostor, s az azt ölelő elhagyott, örökzöld liget. (A közeli temetőben az exhumált csontokat mosó asszonyokat nem fényképeztük...) E helyek közé tartoztak a Gyimesek, a Székelyudvarhely melletti Tibód. Az esti olasz kisvárosok, ahol rövid séta után már ezüstzöld olajfákon ragyogott a lebukó nap. S az ottani emberek... a velük töltött félórákat éveken át emlegettük. A tibódi kenyérsütést videofelvétel őrzi. Mikor szállásadónk, Hajnalka végre gyönyörködhetett elalvó kisgyermekeiben, anyósa a fateknő mellé állt, dagasztotta a tésztát. Hajnalban a felfűtött kemencébe tette a megkelt tésztát, majd vesszőkosárba szedte, szőttessel takarta a piros-barnára sült életet.

Utolsó találkozásunk megilletődött perceiben felemlegettük az egyszeri csodákat. Baalbeket. Az örmény templomokat. Az éjszakai csatangolást Besanconban, mikor szidtuk és dicsértük digitális gépeinket, míg végre a valósághoz közelítettek a hold, a sápadt és rikoltó lámpák folyón imbolygó, a templomtorony paláit ragyogtató, egy aluljárót pokolvörös szájjá formázó fényei. Ezen az éjszakán is mesélt boldog énekléseiről. A Bach-kantáták lemezfelvételeiről a Cappella Savariával. Michael Haydn mise- és requiemlemezéről, melyet Rilling vezényelt. Szólókoncertjeiről Rómában, Velencében, Nürnbergben. Az uruguayi, argentínai Máté-passióról az Orfeo zenekarral. Közös Kodály- és Bach-felvételeinkről - a majoriakkal készítettük a római Montorio Szent Péter-templomában, a Vatikáni Rádióval meg a RAI szakembereivel. Elmondta, milyen feladatok várják a Lutherániában, tervezgettük a Carmine Celebrat programjait. És a Magyar Rádió? Nem kényeztette. Kivételesen szép hangját, kiváló előadókészségét ismerték, elismerték a karmesterek. Nagyon kevés felkérést kapott. Énekelt a kórusban, miközben a megelőlegzett bizalmat élvező kezdő kollégái birkóztak a művek szólóival.

A vatikáni kitüntetésnek, a Szent Adalbert-díjnak nagyon örült. Adventben a Fasorban Bach Magnificatjának áriáját - "Nagy dolgokat cselekedett velem a Hatalmas" -, karácsonykor Máriaremetén, majd a Szent Mihály-templomban CaldaraSzent József-miséjét énekelte velünk utoljára. Kétségek között készült Haydn Teremtésének két újabb előadására. Néhány évvel ezelőtt együtt kezdtük tanulni.

A marosvásárhelyi vártemplom kertjében bújtam a partitúrát, véletlenül talált rám, a templom karnagyához, későbbi barátjához igyekezett.

- Hibám volt - mondta nagybetegen -, hogy mindenkitől elismerést vártam, még azoktól is, akiket magam sem becsültem igazán.

Fájdalmairól kérdeztem. - Tűrnöm kell - mondta -, vezekelek sok mindenért. Utolsó napjaiban, két rosszullét között néhány percre erőre kapva a mellette virrasztó feleségének zengő hangon elénekelte Mozart Requiemjének Tuba mirum tételét.

Lezárultak - vagy most kezdődnek igazán közös dolgaink?

Zimányi István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu