|
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
|
![]() |
![]() |
Búcsú Szlávától Rosztropovics halálára "...sovány, szemüveges, jellegzetesen értelmiségi arc; fiatal, de máris kopaszodó, elegáns megjelenésű... (...) Csupa mozgékonyság, lendület, sziporkázóan szellemes csevegő, de a szeme - ellentétben a viselkedésével - figyelmes és nyugodt, mintha két ember lakna benne: az egyik egyfolytában tetszeni akar, a másik félénken figyel. Felé fordulok: - Mszl... Mtyl... Bocsásson meg, olyan nehéz a nevét kimondani! - Szólítson csak Szlávának. És én szólíthatom Gáljának?" Az operaénekes Galina Visnyevszkaja így emlékszik életrajzi könyvében a csellista Msztyiszlav Rosztropoviccsal való első találkozására. A két fiatal művész 1955-ben kötött házasságot... 2007. április 27.: Nyolcvanéves korában, Moszkvában elhunyt a "világ legnagyobb gordonkaművésze", a kiváló karmester és emberjogi aktivista. Rosztropovicsot az orosz főváros zeneakadémiájának nagytermében ravatalozták fel, az egyházi szertartást pedig a Megváltó Krisztus-székesegyházban tartották - ugyanott, ahol néhány nappal korábban Borisz Jelcint is búcsúztatták. A tévéhíradóban mutatják a kereszt jelével letakart testet, a vánkosba süppedt viaszfehér arcot, a gyászolók sokaságát. Egy pillanatra mintha Visnyevszkaja fekete kendővel keretezett arcán időzne a kamera... Több mint öt együtt töltött évtized. És micsoda ötven év! Nehéz indulás, aztán siker, elismertség, külföldi turnék, anyagi megbecsülés, majd a keserű rádöbbenés: az orosz szellemi és művészelit csupán báb a kommunista diktatúra, az ostoba, szűklátókörű szovjet kultúrpolitika képviselőinek kezében. "Megalázottak és megszomorítottak" találkozóhelye az otthonuk. Gyakori vendég az érzékeny lelkű, komplexusokkal küszködő Sosztakovics és a hatóságok által rendszeresen zaklatott Szolzsenyicin, aki mellett nyílt levélben áll ki a házaspár. 1974-ben úgy döntenek, elhagyják a Szovjetuniót. A hatalom tehetetlen, de a büntetés nem marad el: négy évvel távozásuk után hazaárulás vádjával megfosztják őket szovjet állampolgárságuktól. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában töltött emigráció közel másfél évtizede alatt együtt és külön-külön bejárják, meghódítják a világot. 1990-es hazatérésük diadalút, igazi elégtétel: az orosz kultúra nagyköveteiként fogadják (vissza) őket... Rosztropovics már életében legendává vált: Prokofjev, Sosztakovics, Britten, Bernstein és Szolzsenyicin barátja, számos versenymű, kamaradarab első tolmácsolója, aki hosszú művészi pályája során a legjelentősebb zenekarokkal, hangszeres szólistákkal és karmesterekkel dolgozott együtt. (Nem mellesleg maga is jelentős hangverseny- és operadirigens volt.) Budapesten 2001-ben adott utoljára koncertet a Kongreszszusi Központban, a Liszt Ferenc Kamarazenekar szólistájaként: Haydn C-dúr csellóversenyét és Csajkovszkij Rokokó-variációit, ráadásként pedig Bach d-moll szólószvitjének Sarabande-tételét játszotta. Két évvel később a Zeneakadémián átvette a "Magyar Köztársaság középkeresztje a csillaggal" kitüntetést, valamint a Zeneakadémia emlékgyűrűjét. Idén április közepén a Művészetek Palotájába vártuk a nyolcvanéves művészt: Bernstein - 1977-ben, a tiszteletére komponált - Slava! című nyitányát, Sosztakovics I. és Csajkovszkij VI. szimfóniáját vezényelte volna. Ezt a fellépését lemondta, most már tudjuk, miért: súlyos betegségével kórházba került... A moszkvai Novogyevicsi-kolostor sírkertjében helyezték örök nyugalomra. Pallós
|
![]() |
![]() |
||||||||||||||||||||||||||
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|