Virágban áll a rét...

Születésnapi beszélgetés Sillye Jenővel

Valaki kiöntötte nekem a szíve bánatát, s született bennem egy dal az ő vigasztalására

Először 1995-ben hallottam őt, mikor nagy múltú zenészként reklámozták, s kíváncsian mentünk koncertjére úgy, mint bármely híres rockegyüttesére. Megtérésem után döbbenetes erővel fogott meg, hogy a hitről lehet zenével is tanúságot tenni.

Ez a világ felé való nagyobb nyitás volt - mondja Sillye Jenő - bár nemigen bíztunk abban, hogy csak úgy betévednek az eltévedt bárányok... A közönség nagy része tudta, mire jött el. Később a Gável testvérekkel is volt közös koncertünk ott a Petőfi csarnokban, de jobban szeretek templom falai közt maradni - jó látnom a tekinteteket. Lelkibb, intimebb, belsőbb ez a közeg, közvetlenebb a kapcsolat: "embertől emberig, lélektől lélekig"...

A kezdetekről így vall az idén hatvanéves zenész: hallgattunk rádión Beatlest, Illést - beatzenének hívták akkoriban. Minden srác próbált gitárhoz jutni, nekem tizenhat évesen a nyári keresetemből sikerült vennem egyet. Gregorián és más hagyományos egyházzenei alapokat az angyalföldi Béke téri templom kórusában kaptam, amelyet a temperamentumos, fiatal Tóth József atya (aki nem kapott működési engedélyt, mert a szenteléskor azt merte mondani, hogy ő nem az államnak teszi az esküt, hanem az Úristennek, s aki ma a Cecília Egyesület titkára) vezetett. Egy-két nyugati lemezt, hangszalagot is megismerhettünk, köztük Duval felvételeit, s attól kezdve arról álmodoztam: megtanulok gitározni, én is ilyen zenéket szerzek majd - szerelemről, vidámságról és többről, amiről csak a mi korosztályunk tudott beszélni.

Valaki kiöntötte nekem szíve bánatát, s született bennem egy dal az ő vigasztalására. Mikor elénekeltem a baráti körben (a Hol van a szeretet? című dalt), nagy örömet szereztem nekik. Ez pedig újabb dalok írására sarkallt.

A Dunakanyarban, a Börzsönyben nyaraltunk, ottani barátaink hívogattak szerepelni az ifjúsági hittanokra - lelkesen fogadtak minket az atyák a nehéz idők ellenére is. (Balás Béla - Beton - atya, aki Kerényi Lajos mellett volt káplán akkoriban Nagymaroson, nem tarthatott hittant.) A fiatalok kérték, beszéljek egy-egy dal gondolatiságáról is, miért írtam, s nekem beszélnem kellett. Számon kérték bizony rajtam - jó értelemben -, hogy komolyan gondolom-e, amit megfogalmaztam. Sok-sok ismerős barátjának tekintett, felkeresett; kíváncsiak voltak: milyen apa vagyok, milyen egy hívő házaspár, család élete? 1972-ban, Egerben volt egy nyári papi lelkigyakorlat (hatvan pap az egész országból), melyre meghívták Tomka Ferenc atyát - aki akkor végezte római tanulmányait -, hogy beszéljen a zsinat utáni nagy megújulásról, a világegyház tapasztalatairól, különösen az ifjúsági területen. Ő ismert minket, üzent, hogy szeretné együttesünket mint hazai példát bemutatni. Rengeteg helyre hívtak minket. Ez volt a hőskor, a Szentlélek ajándéka: a magyar egyház egyfajta öntudatra ébredése. Érdekes összefüggést vélek felfedezni abban, hogy �71 szeptemberében utasították ki az országból Mindszenty bíborost, s mi azon az őszön indultunk el, s nem csak mi, hanem sokan, ifjúsági mozgalmak, csoportok - utólag tudjuk már.

A kor nagy egyházi zeneszerzői, Bárdos Lajos, Werner Lajos is támogatták ezt a műfajt, mint a fiatalokat vonzó zenét. Sillye Jenő finoman kiigazít: inkább úgy mondanám: szeretettel voltak felénk. Zenei világunk hihetetlen népszerű volt a fiatalok körében, talán ezt irigyelték más zenészek, akik rosszmájú megjegyzéseket tettek erre a műfajra, máig hatóan. Sok zenész viszont tiszta szívvel, testvérként nézett ránk. Werner Lojzi bácsi - még talán a börtönben - írt egy csodálatos Te Deumot és a Mercedes-misét. A karnagyunk barátja volt, részt vettünk a bemutatón, elénekeltük, nagy élmény volt a mesterrel találkozni. Később is, mikor biztatott, hogy törekedjünk minél jobban művelni ezt a muzsikát. Bárdos tanár urat a 70. születésnapján a Szondi utcai Szent Család-templomban a mi dalainkkal is köszöntöttük - tetszett neki a lelkes éneklés. Nem kellene hivatalossá tenni ezt a zenét - mondta -, az én ifjúságom nagy élménye volt a magyar népdal a tábortüzek mellett, s mi lett belőle, mikor kötelezővé tették az iskolákban? A gyerekek utálják énekelni. Szeretni azokat, akiknek zenélünk és éneklünk - ez a fontos.

Vigasztaló ez ma is, hiszen nem fogadott be minket az egyházzenei vezetés. Ám aki járt Nagymaroson, átélhette, több ezer fiatal a szentmisében vagy a szentségimádás alatt micsoda szívvel dalolt, dicsérte az Istent... Az is megfigyelhető, hogy ahol élő és megújult az egyház, lelkiségek, mozgalmak működnek, ott majdnem mindig újfajta zenei kifejezés is jelentkezik. Harmincnyolc éve zenélgetek, az országban előttem pár évvel jelent ez a műfaj (a Mátyás-templomban volt a Szilas-mise, amit gyorsan leállítottak) - ez a néhány évtized még nem lehet perdöntő a jelenség megítélésében. Bármerre járunk a világban, a nagy nemzetközi ifjúsági találkozókon is, melyeket II. János Pálpápa indított el, mindenütt ez a műfaj uralkodik.

Sillye Jenő napjainkban is alkot, zenekarával szinte minden héten fellép valahol az országban, határon innen és túl, - a Kárpát-medencében. Amikor azt kérdezem tőle, hogy jut-e idő a hatvanadik születésnapját megünnepelni, azt válaszolja: Úgy terveztem, majd csendben ünneplünk egy kicsit - aztán a zsúfolt program miatt június 9-re tettünk a hálaadást a káposztásmegyeri közösséggel. De hallom, szervezkednek mások is... jó érzés, hogy szeretnek.

Plichta Adrien

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu