LITURGIA

A kenyértöréstől a szentmiséig (XIII. rész)

Az Eucharisztia ünneplése

Előző írásainkban már beszéltünk arról, hogy Urunk, Jézus Krisztus megígérte, majd megalapította az újszövetség áldozatát. Gondoskodott arról, hogy ez fennmaradjon az idők végezetéig. Ezzel megbízást adott apostolainak, és rajtuk keresztül egyházának.

Vajon a Krisztus Urunk által alapított egyház hogyan ünnepelte és teljesítette Urunk parancsát? Próbáljuk összegyűjteni az eucharisztia ünneplésével kapcsolatos legfőbb adatokat.

A legfontosabb tény, hogy az eucharisztia ünneplése külön szakkifejezést kapott, amelyet már az evangéliumok is tartalmaznak. Ezen nem csodálkozhatunk, mert az evangéliumok akkor íródtak, amikor az apostoli egyház már élénk liturgikus életet élt. Ez a szakkifejezés a "kenyértörés". Annyira gyakorlati kifejezés lett ennek a használata, hogy az evangélisták a kenyérszaporítás csodáinak leírásainál ösztönösen is használják a "megtörni" kifejezést (csak egyetlen példa a sok közül: Mt 14,19). De ami a legszebb, és ami a legjobban viszszaadja a körülmények hangulatát, amikor az emmauszi tanítványok a "kenyértöréskor" ismerték fel az Urat.

A második lényeges megállapítást a Troászban történt eseményeknél olvashatjuk, amit Szent Lukács az Apostolok cselekedeteiben örökített meg. "A hét első napján öszszegyűltünk kenyértörésre" (20,7). Itt történt az a baleset, hogy egy ifjú elaludt az éjszakai beszéd alatt, és a harmadik emeleti terem ablakából kiesett. Pál apostol lement hozzá, ráborult, majd megvigasztalta a többieket: van még benne lélek. A legfontosabb megállapítás ezután olvasható: "majd fölment, és megtörte a kenyeret" (21). Tehát az eucharisztia ünneplésének napja a hét első napja, vagyis Urunk feltámadásának a napja. Ez is a hét első napján történt az evangélisták tanúságtétele szerint.

Csak egy apró megjegyzés, hogy utána Pál még hajnalig beszélt, vagyis tanította a közösséget az eucharisztia ünneplése alkalmával.

Szent Pál egy másik fontos megállapítást is tett, amikor azt mondta, hogy ez az ünneplés Krisztus testében és vérében való részesedés (1Kor 10,16 skk). Ez jelenti azt a közösséget is, amelyet maga Urunk hoz így létre. Itt az az alapvető megfontolás kapott szerepet, amely azonban egyre jobban kibontakozott később a közösségi élet eseményeiben.

A liturgikus élet különböző eseményeinek helyszíneiről eddig nem tettünk említést. Azonban a kenyértörésről Szent Lukács megjegyzése azért nagyon fontos, mert ő a jeruzsálemi egyház életéről beszélt. Felsorolja, hogy az első keresztények eljártak az ószövetségi templomba, részt vettek annak életében is, azonban - ez a lényeges megállapítás - a kenyértörést házanként végezték (vö. ApCsel 2,46). Tehát erre nem tartották alkalmasnak az ószövetségi templomot, hisz Urunk az új szövetség áldozatát rendelte az eucharisztia ünneplése által.

Összefoglalva megállapíthatjuk: az apostoli egyház fontos feladatának tartotta, hogy a hét első napján az eucharisztia ünneplésével tegyen tanúságot Urunk örök érvényű, egyetlen áldozatáról, és azt az általuk kiválasztott helyen tartsák meg. Ezzel történt meg a legvilágosabban az elszakadás az ószövetség istentiszteletétől.

Verbényi István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu