Az egyház mint a politika tárgya?

A Magyar Pax Romana április 11. és 14. között tartotta idei kongreszszusát, amelynek témája Az állam és az egyház érzékeny viszonya volt. Schanda Balázs egyházjogásznak a konferencián elhangzott előadásából idézzük az alábbi - a téma alapvető kérdéseiről szóló - részletet.

A vallási-világnézeti kérdésekben semleges állam rendelkezhet energiapolitikával, ösztönözheti a megújuló energiaforrások igénybevételét. Lehet adópolitikája, mellyel a legkülönbözőbb gazdaságpolitikai és társadalompoltikai célokat szolgálja. Lehetnek nemzetpolitikai és kultúrpolitikai törekvései. Lehet külpolitikája, melynek eleme lehet az is, hogy más államokat valamilyen magatartásra rábírjon, e célok érdekében nyomást is gyakorolhat más államra. Egyházpolitikája - ebben az értelemben - nem lehet. Semmilyen állami szerv nem tűzhet maga elé olyan legitim célt, hogy az egyházat (értve ezalatt mindenekelőtt azt a közösséget, melyhez tartozunk, de vonatkoztatva bármilyen vallási közösségére) bármilyen tevékenységre ösztönözzön, rábírjon, bármitől távol tartson. A semleges állam kereshet kapcsolatot egyházzal, együttműködhet vele az élet legkülönbözőbb területein, azonban politikájának egyház nem lehet tárgya.

Vallási közösségek ugyanakkor rendelkezhetnek "állampolitikával", csak kényszereszközökkel nem bírnak, hogy ezt érvényre juttathassák. Megfogalmazhatják azonban álláspontjukat az állami élet, illetve tágabban, a társadalom bármely kérdésében - mindez a demokratikus folyamat része. Nem vehetnek igénybe közhatalmat belső rendelkezéseik érvényre juttatására, azaz az egyház és az egyháztag közötti belső egyházi viszonyban az állami kényszer nem jelenhet meg. Szemben az állammal azonban, mely véleményt sem mondhat belső egyházi ügyekben (például személyi kérdésekben, egyházszervezeti kérdésekben stb.), az egyház a nyilvánosság minden lehetséges csatornáján hallathatja hangját - bár számolnia kell azzal, hogy a nyilvános tér a maga sajátos szabályszerűségei szerint működik. Némileg más a helyzet a politikai erőkkel: indokolt, ha ezek fokozott tapintattal viseltetnek a vallási közösségek irányában, azonban egy párt - szemben az állammal - megfogalmazhat bizonyos egyházpolitikai célokat, pl., hogy arra tekintettel politizál, hogy a vallásos vagy a vallástalan választópolgárok számára ne legyen eleve elfogadhatatlan.

Tudatosítanunk kell, hogy szabadok vagyunk. Az egyházpolitikát - legyen jó vagy rossz szándékú, bölcs vagy bárgyú, kenetteljes vagy értetlen - el kell temetnünk, végleg. Az állam embere vendégségbe jöhet az egyházhoz, udvariasan társalkodhatunk, azonban a vendég nem csak át nem rendezheti a lakásunkat, de a berendezés vagy a család minősítését is is sem tőle várjuk. Az első lépés azonban bennünk dől el. Tudatosítani és élni kell a szabadságot, nem megrettenve következményeitől, nem futva ilyen vagy olyan külső hatalmi tényezőkhöz akár legjobb szándékú, de belső egyházi ügyeinkkel. A szabadság magára hagyatottságot is jelent. Olyan szabadok vagyunk, olyan szabadnak kell lennünk - nekünk, az egyháznak -, mint az elmúlt ezer esztendő alatt soha. Évtizedes korlátozás, üldözés és sok évszázados gyámkodás után most nem egy jóindulatú gyámot kell keresnünk, hanem ráeszmélnünk, hogy nem állunk már gyámság alatt, és őrködnünk azon, nehogy újra gyámság alá kerüljünk. Nem szabad megbotránkoznunk azon, ha a szabadság első lépései botladozó lépések - de nincs felmentés, ezekkel az adottságokkal, ezzel a történelmi örökséggel kell megtanulnunk járni. Az esetleg rossz tapasztalatok ellenére hinni kell a szabadságban: többet ér egy rossz irányban tett szabad lépés, mint egy jó irányban tett lépés, mely nem szabad. Mindenekelőtt világos öntudatra van szükség, mely tisztul a történelmi sérülésektől, független az igazodási mintáktól, egyetlen igazodási pontja Krisztus, akinek testét alkotjuk, és így eredeti jelenlétté válik a világban.

Az egyházban elkötelezett világiként külön tudatosítani kell a világi Krisztus-hívők sajátos küldetését: arra vagyunk rendelve, hogy a világban megéljük az evangéliumot - ehhez képest másodlagos az, hogy az egyház szolgálatára legyünk, amikor közreműködésünkre az arra hivatottak igényt tartanak. Lehet, hogy az önmérséklet ebben a vonatkozásban nem könnyű - míg a világban például arra törekszünk, hogy a döntések demokratikusak, a közpénzügyi folyamatok átláthatóak legyenek, a szabadság egy hierarchikus egyház számára a hierarchikus egyházkormányzat szabadságát is jelenti, és ezzel esetleg azt, hogy egy szerzetesrend, egy ordinárius, egy vagyonkezelő vagy akár egy plébános rossz gazdasági döntéseket hoz, a hozzáértőbbek nem kis rémületére vagy akár megbotránkozására. Gyakori reflex, hogy ilyenkor a polgármestert, az ombudsmant, a kormányzatot keresik - milyen jó, hogy egyházi ügyekért felelős kormányszerv 1990 óta nincs.

A szabadság ugyanakkor oszthatatlan: nem lehetünk szabadok, ha mások nem azok, azaz a szabadság szolidaritásra kényszerít, felelősséggel jár. A szabadság nem szerezhető meg egyszer s mindenkorra: folyamatosan őrködni kell felette, hiszen újabb és újabb veszélyek leselkednek rá.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu