Egyház, kábítószer, drogfüggőség (15.)

Visszacsatolásra várva

Mindenkinek más könyvolvasási szokásai vannak. Különösen igaz ez szakkönyvek esetén. Hajlamosak vagyunk szelektálni; aktuális igényeink vagy feladataink határozhatják meg az egyes fejezetek feldolgozásának fontossági sorrendjét. Maradéktalan élményt az adhatna, ha tüzetesen, az író és a szerkesztő által megalkotott sorrendben haladhatnánk, jegyzetelhetnénk, vitatkozhatnánk, belső párbeszédet is folytathatnánk... A "függelékek" sorsa gyakran mostoha. Elolvasatlanok maradnak, vagy csak egy későbbi időpontban foglalkozunk velük. Az Egyház, kábítószer, drogfüggőség című pasztorális kézikönyv függeléke igen hivalkodó címmel csábítja az olvasót, hogy ne az előbb említett végzet érje utol: Összefoglaló a pasztorális munka megértéséhez és megvalósításához. A továbbiakban ebből szemezgetünk.

Az egyes anyagok ismertetése, a kábítószer-használattal kapcsolatos legfontosabb fogalmak magyarázata után a segítés, a pasztorális megközelítés tömör összefoglalóját olvashatjuk.

Hogyan szervezzük meg a pasztorális munkát?

"A pap és a kábítószer-függőség problémáját jól ismerő pasztorális segítők alkotta csapat feladata segíteni az embereket abban, hogy megszabaduljanak a kábítószer rabságából. Felelősséggel kell végezni ezt a munkát, ügyelni arra, hogy résztvevői képzettek legyenek, és irányításuk alatt tudják tartani a kábítószerfüggő emberekkel kialakított kapcsolatot és tevékenységet. A kábítószerfüggő, az élet sebeit hordozó emberek szolgálatában fontos szerep jut az imádságnak és a lelki életnek. A szolgálat célja, hogy visszaadják nekik szabadságukat, helyreállítsák méltóságukat.

A pasztorális szolgálat (a hitoktatás és egyéb tevékenységek), a katolikus iskolák és a hitoktatók által szervezett mozgalmak többféleképpen támogathatják a fiatalokat. A kábítószer-prevencióval foglalkozó pasztorális központokon belül is végezhetik tevékenységüket" (520-521).

Azok, akik kezdettől olvassák sorozatunkat, talán kevésbé csodálkoznak e mondatokon, viszont azoknak, akik most kapcsolódnak be, biztosan felszalad a szemöldökük, és csak hüledeznek.

A kézikönyv a világegyház általános tapasztalataira épül. Egy bonyolult társadalmi problémát mutat be sokoldalúan, majd az evangélium fényében kipróbált, megvalósított módszereket javaslatként kínál tagjainak. Nem állít és nem kér lehetetlent...

De... (Itt következhetnének a hivatkozások, az önfelmentés, a kifogyhatatlan érvek, a tiltakozás...)

Mit rejt, mit feltételez az előbb idézett néhány mondat?

- A pap ismeri a problémát.

- A kábítószeresek, valamint családtagjaik körében végzett pasztorális munkában képzett segítőkkel, csoporttal rendelkezik.

- Mindehhez imaháttér, valamint lelki-közösségi élet kapcsolódik.

- E csoportok együtt tevékenykednek a katolikus iskolákkal, különösen a prevenció terén.

- Nagyobb városokban érdemes olyan pasztorális központokat létesíteni, amelyek kiemelten foglalkoznak a kábítószer-problémával, valamint a szenvedélybetegségek prevenciójával is.

Ez lenne az úgynevezett minimálprogram. A felsorolás és a tevékenységek ismertetése azonban folytatódik.

"Olyan csoportok is szerveződhetnek, amelyek az utcán és a kábítószerfüggők által látogatott helyeken szólítják meg a fiatalokat. Kettesével kell menni, megszólítani a fiatalokat, beszélni a csoport tevékenységéről, adni kell nekik egy-egy szórólapot vagy más kiadványt, amelyen fel van tüntetve a központ címe és a felkínált lehetőségek: étkezés, fürdés, éjszakai szállás, beszélgetés, tanácsadás, orvosi szolgálat, a szülők és a gyermek közötti kapcsolatot segítő közvetítő személy támogatása. A pasztorális segítőknek bizalmat és megbecsülést kell árasztaniuk, és mindig tisztelettel kell közelíteniük a fiatalokhoz" (523).

Ha a magyar drogpolitika, illetve a (még érvényben lévő és reményeink szerint megvalósuló) Nemzeti Stratégia nyelvezetére lefordítjuk a fenti sorokat, akkor elmondhatjuk, hogy a világegyházban a pasztorális munka megvalósulásaként alkalmazzák a közösségek

- a megkereső tevékenységet;

- az ártalomcsökkentő tevékenységeket;

- az alacsonyküszöbű szolgáltatásokat;

- a családkonzultációt, családterápiát, mediációt;

- az orvosi tanácsadást.

Ezenkívül szakszerűen, empátiával, az emberi méltóság középpontba helyezésével végzik munkájukat.

(Sorozatunk előző részének megjelenése után telefonált egy olvasó, aki saját családjának problémájára ismert a nehézségekkel küzdő fiatalok ismérveinek felsorolása láttán. A lehetőségek latolgatása közben átnéztük az eddigi próbálkozásokat, esélyeket. Milyen jó lett volna, ha a fenti idézetek szellemében és a belőle fakadó gyakorlatban jártas közösségeket tudtam volna ajánlani e családnak...)

Mindezek után közös gondolkozásra hívom a kedves olvasókat, különösen a paptestvéreket, a lelkiségi mozgalmak, közösségek vezetőit, tagjait.

Mire volna szükség, hogy érdemben "megmozduljon" valami e téren? (Most tekintsünk el azoktól a kezdeményezésektől, amelyek elszigetelten, jól vagy professzionálisan működnek, de tevékenységük fókuszában nem a pasztorális tevékenység áll.)

Vannak-e befogadó közösségeink? (Ha az alkoholproblémát tekintjük, örömmel konstatálhatjuk, hogy igen, vannak, de az alkoholprobléma elsősorban az idősebb és a középgenerációt érinti. És a fiatalok?)

Vannak-e képzett szakembereink?

Vannak-e képzéseink, továbbképzéseink, amelyekben az előzőekben feltárt értékek és szempontok az elsődlegesek?

Hogyan vélekednek erről a problémáról (pasztorális szempontból) a katolikus iskolák? Aggodalmaikat megosztják, megvitatják-e egymással? Keresik-e közösen a lehetőségeket, a problémamegoldás szeretetben és felelősségben gyökerező jó útjait?

A kérdések sora folytatható. Sorozatunk célja elsősorban annak elősegítése, hogy a bénultság és a tehetetlenség sokszor tapasztalható érzését váltsa fel a közös gondolkodás, az egymásra találás és a remény. Ennek megvalósulásához kérem olvasóink viszszajelzéseit, amelyek lehetnek kérdések, javaslatok, ötletek, felajánlások, esetek - megoldottak, megoldatlanok egyaránt.

Az evangéliumra épülő emberképünk, s egyházunk, különösen II. János Pál tanításai alapján (amelyekből sorozatunk korábbi részeiben már sokszor idéztünk) adott a feladat és az út - már "csak" némi bátorságra van szükség:

"Világunkban, amely nem tud megbocsátani, nem ad új lehetőséget annak, aki letévedt a jó útról, az egyház olyan hely, amely befogadja az embert. Segíteni akar a megsebzettnek, hogy visszataláljon a jó útra. A szenvedés minden emberi élet része, meg kell értenünk és osztoznunk kell benne. Bizonyos értelemben mindannyian elkötelezetten szolidárisak vagyunk, vállaljuk mások szenvedéseit"(529).

(Kérem olvasóinkat, leveleiket a szerkesztőség címére, nevem feltüntetésével postázzák. Ha e-mailt írnak, azt a kkk@droginfo.hu címre küldhetik. Előre is köszönöm az együttgondolkodást.)

(Folytatjuk.)

Kály-Kullai Károly

mentálhigiénés szakember

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu