A világi hatalom nem menthet föl az ötödik parancs alól

Beszélgetés az életvédelemről egy megjelent könyv kapcsán

A közelmúltban jelentette meg Hámori Antal doktori disszertációját a Szent István Társulat, Életvédelem a katolikus egyház jogrendjében világi jogi összehasonlítással címmel. A könyv széles körű érdeklődésre tarthat számot, nemcsak amiatt, mert a szaktudományos pontosság mellett különösebb jogi felkészültség nélkül is könnyen olvasható, hanem azért, amit Erdő Péter bíboros, prímás, érsek ajánlása is jelez: "Az élet Evangéliumának hirdetése napjainkban különösen fontos feladat, mert a tudomány és a technika fejlődésével az emberi élet és méltóság elleni támadásoknak új formái (például genetikai manipulációk) is megjelentek." Szuromi Szabolcs Anzelm premontrei szerzetest, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézete igazgató professzorát a könyvbemutató után kérdeztem.

Az egyházjog mely területe foglalkozik az élet védelmével?

- A hatályos egyházi törvénykönyv a büntetőjog területén foglalkozik az emberi élet védelmével. Megnevezi azokat az eseteket, amikor büntetendő az életellenes cselekmény. Ilyenek például a magzatelhajtás, melynek elutasítása az egyház korai századaitól kezdve hozzátartozott az egyházfegyelemhez. A keresztények nem követhetnek el magzatelhajtást, olvashatjuk már negyedik századi dokumentumokban. Ugyancsak ide tartozik az eutanázia cselekménye is.

Másutt, ahol a magyar - tehát az állami - jog gyakorlati - végrehajtó hatalmi - területeket érint, nevezetesen a halálbüntetés kérdésében, erre vonatkozóan nem találunk az egyházjogban utalást, hiszen a jelenlegi egyházi fegyelem nem foglalja magában az egyik embernek a másik ember élete feletti rendelkezést, mivel az ember életének kioltása az ötödik parancs ellen elkövetett bűn. Ez az erkölcstan, nem pedig a kánonjog területére tartozik. A hatályos egyházi törvénykönyv csak olyan esetekről rendelkezik, melyek a kinyilatkoztatáson alapuló egyházi tanításból levezetve az emberi élettel ellentétesek, illetve az emberi élet védelmét gátolják.

Több európai ország állami joga rendelkezik az eutanáziáról. Ezzel viszonylagossá teszik az emberi élet végpontját.

- Abban a pillanatban, amikor kimondja valaki, hogy mondjuk a kilencvenéves ember esetében elfogadható az eutanázia, akkor föltehető a kérdés: a nyolcvannyolc éves esetében vajon miért nem? Ez a gondolkodás életkorhoz - tehát valamiféle esetlegességhez - köti az emberi élet védelmét. Ugyanez a probléma jelentkezik az abortusz esetében is. Az állam nem az emberölést engedélyezi a magzat elpusztításával, hanem azt mondja, hogy a magzat egy bizonyos ideig még nem ember. Ezzel szemben az egyház szilárdan tanítja, hogy a fogantatás pillanatától kezdve emberi személyről kell beszélnünk.

Az eutanázia esetében meg kell különböztetnünk az aktív és a passzív eutanáziát.

- A katolikus egyház tanítása mindkettőt elutasítja. A passzív eutanázia területén folynak a legnagyobb viták, hol lehet a határt meghúzni. De valójában megint az a kérdés, hogy ha az ember állapítja meg a határt, akkor azzal vissza lehet élni. Természetesen amennyiben a betegség utolsó stádiumában valamely nem szokásos kezelés igénybevétele bizonyosan nem szolgálhatja a tényleges gyógyulást, úgy a halálos beteg nem köteles annak elfogadására.

Az öngyilkosság az erkölcsteológia vagy az egyházjog területére tartozik-e, s a cselekmény megítélésével kapcsolatban változott-e az egyház álláspontja?

- A katolikus egyház joga a kezdetektől foglalkozik az öngyilkossággal, mivel az öngyilkos olyan cselekedetet követ el, mely egyúttal a Teremtőt is elveti. A saját életét veszi el, s ezzel megtagadja önmaga számára a remény lehetőségét. Ennek alapján a sikeres öngyilkosságot elkövetett személyt az egyház régebben nem temette el, hiszen maga a tett radikálisan elutasítja a Teremtőt. Időközben annyiban változott a katolikus egyház véleménye, hogy vizsgálja a cselekményt elkövetett személy szellemi állapotát, s általánosságban abból a hipotézisből indul ki, hogy aki saját életét elveti, az valamilyen fokban nem beszámítható. Ezért lehetséges az öngyilkosok eltemetése 1977 óta.

Ha valaki egy ország hadseregének egyenruhájába bújva emberölést követ el, a világi hatalomtól elismerő kitüntetést kap ezért, ugyanakkor, ha valakit a civil életben öl meg, ugyanaz a hatalom elítéli ezért.

- Alapvető nézetbeli különbség nyilvánul meg az egyház és az egyes államok jogi gondolkodásában: milyen körülmények között tisztelik az emberi személyt, illetve kit tekintenek embernek? Az emberi személy tiszteletének körülményei, s hogy kit tekintenek emberi személynek, ez az, amit az egyes időszakok különféle világi jogalkotása igyekszik meghatározni. Ezzel szemben az egyház álláspontja állandó, mely szerint az emberi személy méltósága nem attól függ, hogy a barikád egyik vagy másik oldalán harcol-e valaki, illetve nem függ attól sem, hogy mennyi idős. Ezért, ha valaki háborús cselekményekben vesz részt, s ott más emberek életét kioltja, akkor ezt meg kell gyónnia. Az egyes eset erkölcsileg felróható voltának mérlegelése, a körülmények és arányok figyelembevételével a gyóntató feladata. Az egyenruha senkit nem ment föl az ötödik parancsolat kötelező ereje alól.

Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu