Könyvespolcra

Reformátusok Budapesten

Hatalmas vállalkozás a Reformátusok Budapesten című, kétkötetes tanulmánykötet Kósa László, az ELTE Bölcsészettudományi Kar Művelődéstörténeti Tanszéke professzorának szerkesztésében. Kósa professzor a bevezetőben tisztázza a vállalkozás célját: a fővárosi reformátusok története, élete, mozgalmai és szervezetei a kezdetektől a jelenig. Ugyanakkor rögzíti, hogy nem a református egyház teológiai alapozottságú bemutatása a céljuk, hanem "mindenekelőtt társadalomtörténeti és művelődéstörténeti megközelítéssel" dolgozza föl az 1500 oldalas mű a jelentős vallási közösség életét.

Nagy Áron tanulmányából megtudjuk, hogy a reformátusok száma Budapesten folyamatosan nőtt a tizenkilencedik-huszadik században, s 1949-ben már valamivel meghaladta az összlakosság tizenöt százalékát. Ugyanebben az évben a kerületek közötti megoszlás a következő képet mutatja: a legtöbb református a nyolcadik kerületben található, majd a Ferencváros, Erzsébetváros, Zugló, Terézváros és Kőbánya következik. Ez azt is jelzi, hogy a város belső részén egymás mellett élt a meghatározó lélekszámú katolikus, illetve a jelentős református és izraelita vallású lakosság. Figyelmet érdemel a 2001-es budapesti vallásföldrajzi térkép. Eszerint a történelmi - vagy bevett - egyházak híveinek megoszlása legújabb korunkban a következő: a római katolikusok legnagyobb arányban Budán, a második, az első, a tizenegyedik és a huszonkettedik kerületben élnek. A pesti oldalon Soroksár, Rákospalota és a tizenhatodik kerület a katolikusok által leginkább lakott terület.

A reformátusok Budán az első kerületben élnek arányaiban a legtöbben, a pesti oldalon pedig elsősorban Rákospalotán, Pestszentlőrincen és Pestszentimrén, s mindenekelőtt Pesterzsébeten. Az evangélikusok Budán az első, második és részben a harmadik, Pesten elsősorban a tizenhatodik és tizenhetedik kerületben laknak. Az izraeliták Budán az első, a második és a tizenkettedik kerületben, Pesten a belső városrészekben, Lipótvárosban, Újlipótvárosban, Terézvárosban, Erzsébetvárosban, Józsefvárosban és Zuglóban vannak jelen elsősorban. A szerző megjegyzi, hogy az elmúlt ötven évben "a vallástalanodás a legnagyobb arányban körükben következett be". 225 ezren vallották magukat reformátusnak a fővárosban 2001-ben, a lakosság több mint egytizede. Ugyanezen adatok alapján Budapesten a római katolikusok szám 45,5 százalékot tesz ki.

Welker Árpád a tizenkilencedik századi vegyes házasságokról és vallásváltásokról írott tanulmányában a fő tendenciákat - református szemszögből - a következőkben összegezi: az asszimilálódó zsidók számára "a keresztény féllel való házassági kapcsolat egyetlen magyarországi útja a kikeresztelkedésen keresztül vezetett. A katolikusok számára a házasságkötés terén a legfőbb problémát a válás tiltása okozta, a válást és a reverzálist nem szankcionáló protestáns felekezetek felé irányuló betérési mozgalom egyik hajtóereje alighanem ez lehetett."

A Kálvin téri presbitérium (egyháztanács) tagjai között a tizenkilencedik században nem egy, a magyar köztörténet szempontjából jelentős személyiséget találunk. Ifjabb Bertényi Iván őket mutatja be tanulmányában: többek között Lónyay Menyhért miniszterelnököt és Beöthy Zsigmond, költőt, írót, jogtudóst, de itt találjuk Jókai Mórt és Szilágyi Sándort, kora híres történészének nevét is.

A könyv harmadik fejezete, közel kétszáz oldalon a budapesti református egyházközségeket enciklopédikus formában mutatja be. Szantner Viktor írása a református egyházszervezet fontos elemeit, a konventek és a zsinatok történetét veszi sorra. A kiemelkedő lelkészegyéniségek között olvashatunk Török Pálról és Szász Károlyról, mint ahogyan Ravasz László püspöki működéséről, illetve Gyökössy Endréről, a pasztorálpszichológia jeles alakjáról.

Jelentős volt mindig a református egyház kulturális és társadalmi szerepvállalása: a teológiai akadémia, a gimnáziumok (Lónyay és Baár-Madas) története bontakozik ki Bolyki János, illetve Rébay Magdolna tanulmányából.

Az "ébredés" a protestáns szóhasználatban olyan vallási megújulási törekvéseket jelent, melyek a formális egyházi élettel szemben a hitéleti megújulást szolgálják. Ennek ívét rajzolja meg Kiss Réka, bemutatva, hogy a kommunista egyházüldözés sem tudta a vallásos emberek eme igényét háttérbe szorítani, s 1990 után ismét elevenné vált ez az örökség. Ugyanezen szerző kritikusan, valóban történeti távlatot adó higgadtsággal beszél a budapesti reformátusok 1945 utáni sorsáról, nem hallgatva el a bátor helytállás mellett a megalkuvásokat sem.

A rendkívül gazdag anyagú, igen értékes köteteket olvasva egyetlen dolgot sajnálhatunk csak, hogy mind ez ideig nem jelent meg hasonló, a katolikusok történetét feldolgozó mű.

(Reformátusok Budapesten, Argumentum - ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék, Budapest, 2006)

E.I.

Imádság és költészet

C. S. Lewis a zsoltárokról

"Gyakran megesik, hogy két iskolásfiú, ha együttműködik, hamarabb megold egy problémát, mint a tanító. Amikor a tanítóhoz fordultunk a kérdésekkel, ahogy arra mindannyian emlékszünk, nagyon szívesen elmagyarázta azt, amit már amúgy is értettünk, megtoldva egy csomó olyan tudnivalóval, amire nem voltunk kíváncsiak, de egyáltalán nem mondott semmit arról, ami bennünket nyugtalanított. Mindkét oldalról megfigyeltem ezt, ugyanis tanárként, amikor megpróbáltam választ adni a tanítványaim kérdéseire, néhány perc múltán unott arckifejezésük bizonyossá tette számomra, hogy pontosan ugyanattól a csalódottságtól szenvednek, amitől annak idején én is szenvedtem. A diáktárs többet segíthet, mint a tanító, mert kevesebbet tud. Ő is csak nemrég találkozott azzal a nehézséggel, amire szeretnénk tőle magyarázatot kapni. A szakértő viszont már oly rég szembesült vele, hogy el is felejtette."

Rokonszenves és ígéretes őszinteség, a magán is mosolyogni képes ember önismerete sugárzik a fenti sorokból, melyekkel a keresztény hittel foglalkozó könyveiről is ismert "oxbridge-i" irodalomprofesszor, C. S. Lewis vezeti be a zsoltárokról szóló kötetét. Elmélkedéseiből érződik, hogy nem egy könyv erejéig "vetette rá" magát a Biblia e költői műveire: a Szentírással rendszeresen találkozó, nyitott lélekkel hívő és gondolkodó ember hangján szólal meg a szerző, amikor előbb a "kellemetlenebb" témákról (az ítéletről, az átkokról vagy a halálról) ír, majd például a természet, a dicsőítés, az engedékenység vagy "az Úrnak szépsége" foglalkoztatja. "...úgy írom e könyvet, mint egyik amatőr a másiknak, olyan nehézségekről szólok, amelyekkel magam szembesültem, vagy olyan meglátásokról, amelyekre magam jutottam a zsoltárok olvasása során, remélve, hogy valamelyest érdekelni, sőt talán még segíteni is fogja a többi nem szakértő olvasót." A biblikusnak - a szó legnemesebb értelmében - "műkedvelő" Lewisról a gondolatmenetében számos alkalommal felbukkanó, egyszer sem öncélú, hanem a zsoltárok megközelítését segítő utalások, párhuzamok olvastán egyértelműen kiderül: az irodalom világa számára a lélek gazdagságának jól ismert, sokszor felkeresett kincseskamrája.

A zsoltárokról szóló kicsiny kötet eredetileg 1958-ban jelent meg, de magyar földre vezető majd fél évszázados útja mit sem ártott szellemi frissességének: gondolatai a hitével törődő vagy épp küszködő ember számára ma is hitelesek. A hazai megjelenés kapcsán még valamit érdemes megfontolnunk: e mű akkor íródott, amikor itthon a léleksorvasztó Kádár-rendszer mai napig pusztító világa bontakozott. A szigetországban akkoriban többek közt C. S. Lewis hitről szóló könyvei szerepeltek a népszerűségi listák élén. Nálunk jobbára a "tudományos" szocializmus remekeit nyomták az emberek kezébe. Igaz, ma már mi is tagjai vagyunk a szellemi életének keresztény gyökereit sunyin tagadó Európai Uniónak. Csakugyan aktuálisak - vagy tán egyre időszerűbbek - hát egy igazán európai, bölcsen útkereső Krisztus-követő gondolatai. (C. S. Lewis: A zsoltárokról. Harmat Kiadó, 2006)

Szigeti László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu