Életige

"Áldott az az ember, aki az Úrban bízik"

A legjobb, amit csak tehetünk, ha életünket annak a kezébe helyezzük, akitől ajándékba kaptuk. Történjék bármi, benne vakon megbízhatunk: ő a Szeretet, és a javunkat akarja.

Jeremiás próféta, amikor erről az "áldásról" beszél, a bővizű folyó mellé ültetett fa képét idézi, ezt a bibliai hagyományban kedvelt hasonlatot. Neki nem kell a hőségtől félnie, mert gyökerei táplálékhoz jutnak, lombja mindig zöldell, és bőven termi gyümölcseit.

Míg, aki Isten helyett másban remél - például a hatalomban, a gazdagságban, a befolyásos ismerősökben -, azt a szikes pusztában sorvadozó terméketlen cserjéhez hasonlítja.

"Áldott az az ember, aki az Úrban bízik" (Jer 17,7). Az Úrhoz fordulunk, amikor úgy tűnik, elveszett minden remény: egy gyógyíthatatlan betegségben, a hirtelen életveszélyben, vagy amikor egy adósságból nem tudunk kimászni. Nem is lehet másképp. Tudjuk: ami lehetetlen az embernek, lehetséges Istennek. Ha neki minden lehetséges, akkor miért ne hozzá fordulnánk életünk minden egyes pillanatában?

Az élet igéje állandó közösségre hív az Úrral. Jóval többre a kéréseinknél, amikkel így is kénytelenek vagyunk hozzá fordulni. Hiszen az ő segítségére mindig rászorulunk. "Áldott", vagyis az öröm és az élet teljességét találja meg, aki Istenbe kapcsolódik, bizalommal telve, mert hisz az ő szeretetében.

Közeli Isten ő, aki mélyebben él bennünk, mint mi önmagunk; velünk van, és szívünknek minden dobbanását ismeri. Megoszthatjuk vele örömeinket, fájdalmainkat, aggodalmainkat, terveinket. Nem vagyunk egyedül, még a legsötétebb és legnehezebb pillanatokban sem. Teljesen rábízhatjuk magunkat, ő soha nem fog félrevezetni.

"Áldott az az ember, aki az Úrban bízik." Chiara Lubich mondja: tehetetlennek érezzük magunkat! Épp ekkor kell Istenben bíznunk a leginkább - néha akár a hősiességig. "Semmit nem tehetek most a helyzetemből adódóan?... Jó, akkor azt teszem, amit te kérsz tőlem pillanatról pillanatra: jól tanulok, takarítok, imádkozom, jól látom el a gyermekeimet... És majd Isten kibogozza a csomót, megvigasztalja a szenvedőt, megoldást talál a váratlan nehézségre.

Ennek a hősies bizalomnak meglesz a jutalma. Behatárolt életünk új dimenziót ölt: kapcsolatot találunk majd a végtelennel. (...) Egyre nyilvánvalóbbá válik - hiszen meg is tapasztaljuk -, hogy valóban gyermekei vagyunk egy Atyának, Istennek, aki mindenható."

Fabio Ciardi atya és Gabriella Fallacara

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu