|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Az egyház arca Brüsszelben Jöjjetek és lássátok címmel tartották Brüszszelben az öt európai bíboros által kezdeményezett evangelizációs kongresszust és városmissziót 2006. október 29-től november 5-ig. A találkozó eredményeiről, tanulságairól Hans Demoent, a rendezvény szervezőjét kérdeztük. Elsőként arról: mennyi embert vonzott a városmisszió? - Az egy hétig tartó találkozón összesen százharmincezer ember vett részt. Két évvel ezelőtt a jóval népesebb Párizsban körülbelül százezer ember gyűlt össze, ezért nagyon örülünk a brüsszeli sikernek. Itt, Belgiumban egyébként sokkal nagyobb arányban érkeztek hívek a vidéki városokból, mivel itt kisebbek a távolságok. A résztvevők körülbelül harmada volt brüsszeli, a másik egyharmad vidékről jött, a harmadik harmadot pedig a külföldről érkezők tették ki. A találkozó fő programja a délelőttönként a Koekelberg-bazilikában megrendezett kongresszus volt, ahol nap mint nap több mint háromezer ember vett részt. Mi vonzotta leginkább a kongresszusra ellátogatókat? - Tapasztalataink szerint a résztvevők számára nagyon fontos volt a keresztény hit szellemi megalapozása. Ezért követték különleges figyelemmel a kongresszus konferenciabeszédeit. A katolikusokat ma Belgiumban nagyon kritikus légkör veszi körül. Ezért olyan ismereteket keresnek, melyek abban segítik őket, hogy a keresztény hit értelmét el tudják magyarázni a környezetüknek. Meg akarják mutatni, hogy a keresztény üzenet nem idejétmúlt tanítás. A nem hívők fejében egy ötven évvel ezelőtti kép van a keresztényekről, holott az egyház azóta sokat változott. Ezért is kaptak fonos szerepet a konferenciabeszédeket követő tanúságtételek. A bemutatkozó önkéntesek a keresztény kötelezettségvállalásról vallottak. A hétköznapokban keveset hallunk arról, milyen sok katolikus vállal szeretetszolgálatot. Belgiumban egyre több olyan idős ember él, akiket senki sem látogat meg, még a családtagjai sem, és a keresztény önkéntesek azok, akik mellettük vannak, egészen földi életük végéig. A társadalom peremén élők, mint a fedél nélküliek vagy a prostituáltak szinte kizárólag katolikus önkéntesek segítségére számíthatnak. A kongresszus jó alkalmat szolgáltatott, hogy az egyháznak ez az arca is ismertté váljon a külvilág számára. Milyen volt a találkozó lelkülete? - A kongresszuson megtapasztaltuk Isten népének örömét, amit ritkán láthatunk ilyen mértékben megmutatkozni. A híveket gyakran csüggedéssel tölti el, amikor a vasárnapi szentmisén csupán néhány tucatnyian vesznek részt. Danneels bíboros arra hívta fel a figyelmet, hogy a katolikusoknak fontos, hogy időnként ünnepeljenek, s így látható legyen: egy család vagyunk, segítünk egymáson. Megmutathatjuk az erőnket, az örömünket, a reményünket, amelyet a világnak akarunk adni. A megnyitó estéjén előadott kórusmű, az Apokaliptikus kantáta nemcsak a végítéletet hirdette, hanem azt is, hogy az utolsó ítélet után Isten a néppel együtt fog lakni. Miután a mű katartikus befejezésében elhangzott: "Jöjj el Urunk, jöjj el Urunk", Paola királyné Danneels bíboroshoz fordulva azt mondta: "Ha most nem jön el az Úr, akkor nem hall." És valóban, az az érzésünk volt, hogy ezen a vasárnap estén az Úr ott volt, és velünk is maradt az egész hét során. A találkozó utolsó napján a székesegyház előtt tizenötezer ember gyűlt össze imádkozni, és ezt felfoghatjuk a város megáldásának is, ugyanakkor óriási erővel és büszkeséggel töltötte el a résztvevőket. Danneels bíboros úr helyesen mondta: folytatnunk kell az imádságot. Azt hiszem, az egyház, főleg itt Brüsszelben, hosszú évekig egyoldalúan nagy hangsúlyt fektetett a szociális küldetésre. A papok az utcát járták, segíteni próbáltak az embereken, szervezeteket hoztak létre. Most itt az idő visszatérni a forráshoz, amit az imában és a liturgiában találunk meg. A kongresszus során megmutatkozott a liturgia lélekemelő szépsége a maga egyszerűségében, amely nem igényli a szokatlan hatásokat. Amikor egy óriási bazilikában csendben együtt vagyunk háromezer emberrel, az mindenkit megérint. Az imádság sajátos formája a szentségimádás. Az egyházban az utóbbi években sokan a protestáns felfogást követve az Eucharisztiát inkább szimbólumnak tekintették. Ezért fontos hangsúlyozni, hogy az Eucharisztia Urunk valóságos jelenléte. A kongresszus során ezt a jelenlétet értették és érezték meg az emberek. És azt hiszem, visszanyertünk egy bizonyos büszkeséget, hogy katolikusok vagyunk. Bátrakká lettünk, s ezt ki mertük mondani a világnak. Mint az apostolok pünkösdkor... - Pontosan. A bíboros úr gyakran mondja: az elmúlt években Belgiumban úgy tűnt, mintha sok katolikus katakombákban élne. De aki túl sokáig marad a katakombákban, az elpusztul. Itt az ideje hát, hogy kimenjünk, hiszen milyen keresztények vagyunk, ha a reményünket és hitből fakadó erőnket megtartjuk magunknak? Milyen volt a fiatalok jelenléte a kongresszuson? - A fiatalság, úgy tűnik, kezd visszatalálni az egyházhoz. A kongresszus alatt lelkesen vettek részt az imádságokon, sőt a szentségimádásokon is, talán még buzgóbban is, mint az idősebb generáció. Ezek a fiatalok inkább a misét tartják sokszor egyhangúnak és nehéznek, míg a szentségimádás számukra a közvetlen találkozást jelenti vele. Ez a tapasztalat sok reményt ad, de ugyanakkor kihívás is, hogyan lehet ezeket a fiatalokat bevonni az egyház rendes életébe, a liturgiába, hogy ne zárkózzanak el az egyház közösségétől, ne maradjanak maguk között. Idén szeptemberben Budapesten rendezik meg a városmissziót. Milyen jó tanáccsal látná el a magyar szervezőket? - Először is a rendezvénynek színvonalasnak kell lennie, és az is fontos, hogy a központi szervezés, a logisztikai háttér tökéletesen működjön. De ami a többit illeti, hagyni kell egy bizonyos nyitottságot és szabadságot. Az volt a tapasztalatunk, hogy mihelyt az Úr közénk jött, egy hullám ragadott el minket, és bizalommal ráhagyatkoztunk. Központi szerepet kell adni az imádságnak, amely jó tanácsadó. Vannak olyan dolgok, amelyeket nem lehet előre látni. Meg lehet szervezni egy szép szentmisét, de nem tudjuk, hogy a Lélek mennyire fogja azt átjárni. Mindent meg kell tenni, és bízni kell a Szentlélek munkájában. Ehhez a bizalomhoz pedig sok imádság szükséges. Szöveg és kép: Fábián Attila
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|