A gyűrűk legfőbb ura

Tolkien és az evangélium

"Végeredményben a hit az akaratból fakad, a szeretet ösztönzésére. Szeretetünk olykor kihűlhet, akaratunk megkophat a lelki üresjáratok, a dőreség, nem utolsósorban az egyház és szolgái gyarlósága következtében; mindazonáltal nem hiszem, hogy valaki, akinek korábban volt hite, efféle nehézségek miatt hátat fordíthat."

Az idézett sorok John Ronald Reuel Tolkientól származnak: az apa leveléből, amelyet Michael fiának küldött, mikor annak hite válságba jutott. Az idén száztizenöt éve született író nevét a legtöbben - s lehet, hogy csak hírből - fő műve, A gyűrűk ura szerzőjeként ismerik. Épp ezért bizonyára vannak, akik számára meglepetést okoz, ha megtudják: Tolkien hívő katolikus ember volt. Mert hiszen akadnak olyan keresztények, akik korunk varázslatos meséit mindenestől a New Age világnézeti olvasztókemencéjének termékeként tartják számon, s mint ilyet, undorral vagy rettegéssel utasítják el. Csakhogy a valóság s a mesék világa ennél bonyolultabb.

Tolkien megözvegyült édesanyja 1900-ban tért át a római katolikus hitre, s így kisfia, a későbbi világhírű nyelvész, filológus és író is. S bizony az sem a kitalált történetek birodalmához tartozik, hogy a jeles professzor, aki oxfordi otthonában a kapucinusok templomát látogatta, még időskorában is eljárt ministrálni. Vaskos kötetben megjelent leveleiből kiderül, hogy keresztény hite nemcsak személyes életét, hanem irodalmi munkásságát is meghatározta. Ennek egyik bizonyítéka egy nemrégiben magyar nyelven is megjelent tanulmánya a tündérmesékről. Írásában - mely eredetileg előadásként hangzott el - a varázslatok csodálatos világában játszódó történetek lényegéről, hatásáról, rendeltetéséről ír. Az emberi fantázia "alteremtő" működéséről, amelynek révén "másodlagos világok" jönnek létre, s ezekben - a tragédia ellentéteként - megjelenhet a szintén megrendülést okozó jó vég vigasztalása, amelyet ő - stílusos nyelvi leleménnyel - eukatasztrófának nevez. "Az eukatasztrofikus mese a tündérmese igazi formája, legmagasabb funkciója." Műve epilógusában rendkívül izgalmas gondolatot említ - a rá jellemző alázattal: "Merészség tőlem, hogy ily témát érintek [...] Az evangéliumokban egy tündérmesét olvasunk, illetve egy olyan, nagyobb méretű mesét, amely felöleli minden tündérmese lényegét. Sok csoda van bennük, különösen művészi, szépséges és megindító csodák, ťmitikusakŤ, az ő tökéletes, magába forduló jelentőségükben; és e csodák közt ott van a legnagyobb és az elképzelhető legteljesebb eukatasztrófa. De ez a történet belépett a történelembe és az elsődleges világba [...] A történet kezdete és vége öröm. Mindenek felett megvan benne ťa valóság belső rendszerességeŤ. Sosem mondtak még mesét, amelyről az ember ennyire szeretné, hogy igaz legyen, olyat sem, amelyről pusztán saját érdemei alapján ennyi kétkedő hitte el mégis, hogy igaz. Mert e történet művészete az elsődleges művészet, a teremtés mindennél meggyőzőbb hangján szól. Ha elutasítjuk, az csak a bánatba vagy az őrjöngésbe vezet. [...] A művészet igazolást nyert: Isten az Úr: az embereké, az angyaloké - és a tündéreké is. A legendák világa és a történelem találkozott és összeolvadt."

Tolkien meggyőződése szerint a "legnagyobb történet" nem helyezi hatályon kívül a legendákat, továbbra is feladata és rendeltetése van az emberi fantáziának, amely a "teremtés lombjának növekedéséhez" járulhat hozzá. "Talán minden mese valóra válik egyszer - írja -, és a végén, megváltott formájukban, lehet, hogy az általunk adott formákhoz éppoly hasonlóak és nem hasonlóak is lesznek, mint amennyire a megváltott ember hasonlít is majd, meg nem is a bűnös emberhez, akit olyan jól ismerünk."

Szigeti L.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu