Homíliavázlat

Hol van Názáret?

A názáreti zsinagógában mindenki ismert mindenkit. Jól ismerték a jámbor, megbízható Józsefet és fiát, Jézust, aki "tegnap" még az ekéiket javítgatta. Tudták róla, hogy ő is csatlakozott a kis csapathoz, amely elment a Jordán folyónál keresztelő Jánoshoz. Jó ideje nem hallottak felőle semmit, majd hírek érkeztek arról, hogy "szent ember" lett, tanít és gyógyít, a csodájára járnak.

Mi tagadás, amikor ezen a szombaton újra fölbukkant zsinagógájukban és olvasásra jelentkezett, bizony "minden szem rá szegeződött" (Lk 4,20).

Ami azonban ezután történt, az meghökkentette őket. Nem azt kapták, amit vártak: tüzes és szárnyaló szavakat, hanem a felolvasás után egy csöndes mondatot - "ma beteljesedett az Írás a fületek hallatára" (Lk 4,21) -, amely elképesztette őket. A zsinagógán végigmorajlott a fölháborodás: "ember létedre Istenné teszed magad?" (Jn 10,33). És még Jézus vádolta meg őket Isten művét ellehetetlenítő hitetlenséggel?! Erre már "mind megteltek a zsinagógában haraggal" (Lk 4,28), és tették a kötelességüket. Mint démonikus őrültet (megszállottat), "kiűzték a városon kívülre" (Lk 4,29), hogy letaszítsák, és ahogy kell, megkövezzék. A csoda ekkor következett be. Nem tudták ugyanis megtenni. Maguk sem értették, mi erőtlenítette el őket. Jézus nem védekezett, egyszerűen csak "átment köztük, és eltávozott" (Lk 4,30).

Mi fegyverezte le őket? Miféle erő? Erő, amely az erőtlenségben teljesedik ki (2Kor 12,9)? Tekintetének szelídségében már most a föltámadás ereje munkált? Aki a "Szentlélekkel van eltelve" (Lk 4,1), erősebb azoknál, akik "haraggal teltek el"?

Jézus tekintetében béke volt. Tudta, hogy az történik, aminek történnie kell: "az övéihez jött, ám az övéi nem fogadták be" (Jn 1,11). "Kivetették őt a városon kívülre" (Lk 4,30). Később tanítványainak mint boldogságot fogalmazta meg: "kivetik a neveteket, mint gonoszat az Emberfiáért" (Lk 6,22).

Názáret városa Jézus mindenkori közössége, a mindenkori apostoli közösség, az ő egyháza. Názáret azok városa, akik befogadják őt hittel és szeretettel - tehát Józsefé és a Szent Szűzé. De Názáret azok városa is, akik megtagadják, elárulják, magára hagyják őt. Jézus ezt az utóbbi Názáretet sem tagadja meg, elfogadja. És éppen ebben az elfogadásban, ellenségei iránti önfeláldozó, visszaváró szeretetében nyilvánul Isten hatalmas Fiának.

Jézus a példa, és Jézus a remény. Az én Názáretemben, családomban, közösségemben megélem az elfogadást, és némelykor az elutasítást. Bárcsak jézusi módon élném meg mindkettőt! Ebben a Názáretben bizony hányszor éppen én vagyok az elutasító, aki megcsal, megtagad, magára hagy valakit - és mindig Jézust: "Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl" (ApCsel 22,8). Ő mégis szüntelen hűséggel, kitárt karral vár, visszavár. Ez életem esélye! Ez életem reménye!

Zatykó László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu