|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
A hivatás nem börtön... Olofsson Placid bencés szerzetes tíz évet raboskodott a Gulagon. Az Új Ember Família magazinjának februári számában közlendő interjúnkban életútjáról beszél. Ebből a beszélgetésből való az alábbi részlet: vallomása a szolgálatról. "Mindig azt akarom tenni, amit a Jóisten kíván tőlem. Ez persze nem könnyű. Sokszor kérdezem az Urat, hogy mi az akarata velem kapcsolatban. Egy alkalommal rabként azt a feladatot kaptam, hogy mossam fel a cellák előtti folyosót. A felvigyázó katona nagyon unta magát, unalmában énekelni kezdett, és ekkor a Szentlélek Isten »oldalba bökött«: ha ő énekel, én is énekelhetek, hadd szórakozzanak a többiek a cellákban. Másnap eszembe jutott: ez a jóember nem tud magyarul, így azt is »énekelhetem«, hogy egy katolikus pap takarítja a folyosót. A folyosó végén lévő hat cellában harminckét halálraítélt várta a kivégzését. Ott, a halálkamrák előtt azt kezdtem énekelni: aki a szentgyónását el akarja végezni, bánja meg a bűneit, én megadom a feloldozást, és ez érvényes szentgyónás lesz (mert négyszemközti bűnvallomásról nem lehetett szó). Kerestem egy magyarnótát, annak dallamán énekeltem a feloldozást. Fújtam a nótát: csak azt nem értettem, hogy mit üzent nekem a Jóisten. Később megértettem, miért is ítélt tíz év kényszermunkára a hadbíróság. Egy férfi később megkérdezte: te énekeltél a folyosón? »Nem tudom neked elmondani, hogy ennek milyen hatása volt a halálkamrában, megváltozott a légkör. Amikor meghallottuk az énekedet, akkor elkezdtünk suttogni: milyen csodálatos az Isten - amikor mi nem tudunk megbékélni a sorsunkkal, még saját magunkkal sem, akkor itt a lehetőség, hogy az Úristennel kibéküljünk.« Én akkor értettem meg, hogy azért küldött ide az Isten, hogy tartsam a lelket a fogolytársaimban. Azóta is vesszőparipám, hogy próbáljuk észrevenni az Úristen üzeneteit."
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|