|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Misszionáriusok: Beszélgetés Német László verbita szerzetessel A "megszentelt élet napja" közeledtével a szerzetességről beszélgettünk egy missziós rend, az Isteni Ige Társasága magyarországi tartományfőnökével, Német Lászlóval, aki nyár óta egyben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára is. Miért éppen a verbita rendet választotta annak idején? - Pap akartam lenni. Az általános iskola végén jelentkeztem a szabadkai püspöknél a kisszemináriumba, a Paulinum gimnáziumba. Az iratok postára adása előtti napon "véletlenül" hazajött anyai nagybátyám, Suhajda Lajos, aki hivatásom alakulását megtudva azt kérdezte: nem szeretnék-e verbita lenni? Ekkor tudtam meg, hogy ő szerzetes: korábban nem beszélt róla, hogy titokban, még a kalocsai főegyházmegye papjaként letette örökfogadalmát. Mondott pár érvet a szerzetesség mellett, amelyekkel meggyőzött. Írtam egy másik kérvényt, már az Isteni Ige Társaságának, egy jövőbeli jelöltként... Mivel érvelt a nagybátyja? - Azt mondta: a szerzetesnek nagyobb szabadságtudata van, mint egy egyházmegyés (világi) papnak. Másrészt nem marad soha egyedül, mert ott a rendi közösség. Harmadik érve a missziós eszme volt. Talán ez volt a döntő: szerettem volna pap lenni, de volt bennem valami nagy-nagy kalandvágy is. Kínáról kezdtem ábrándozni: vonzott a nyelv nehézsége, az ismeretlen kultúra. Módosult a cél... Hogyan készült a "nagy útra"? - Nagyon szép időszak következett: a gimnáziumban sokat olvastam a rendről, aztán leérettségiztem, leszolgáltam a kötelező katonaidőt - immár teljesítettem a hivatalos feltételeket, hogy megkezdhessem a noviciátust. Lengyelországba kerültem, Gdansktól északabbra. Az első évben a lelkiség mélyebb megismerése, az imametódusok, szemlélődés és a rendi szabályok tanulása volt soron: mindennap négy óra előadás délelőtt, délután pedig két óra fizikai munka. Ez utóbbi meghatározó élmény önmagunk és mások, a különböző emberi viselkedésformák megismeréséhez. Aztán egy óra stúdium - nyelvtanulás, olvasás - után két óra lelki irodalom következett még vacsora előtt. Negyvenöten kezdtünk - én voltam az egyetlen külföldi. Jugoszláviából nem volt más hivatás akkoriban? - A rend 1971-től kezdődően három házat is nyitott hazámban, az osztrák tartományhoz tartozó (distriktus) kerület lettünk, s akkortól a novíciusok már Mödlingbe mentek tanulni. Később, 1994-től magam is tanítottam ott dogmatikát a rendi főiskolán, amelyet azonban a hivatások számának csökkenése miatt 2000-ben feladtunk. (Ekkortól a tizenhárom kilométerre lévő bécsi egyetem teológiai képzésére járnak jelöltjeink.) 2000-től a Szentszék nemzetközi szervezetek - ENSZ, EBESZ - melletti bécsi állandó képviseletén dolgoztam. Van súlya a Szentszék szavának ezekben a testületekben? - Úgy láttam, igen, kivéve az ENSZ technikai bizottságainál - például a gyógyszer- és energiaügyekkel foglalkozó testületeinél. Minden felmerülő problémának vannak ideológiai-erkölcsi-etikai vonzatai. A teljesen ideológiai alapon eldőlő kábítószer-használat kérdésénél például jótékony volt jelenlétünk, mert támogathattunk sok olyan államot, amely nem szeretné a liberalizálást. A Szentszék szavának döntő súlya volt a szervezett bűnözés elleni konvenciók kimunkálásában - ebbe a körbe tartozik az emberkereskedelem és a prostitúció is. Vannak európai államok, melyekben a prostitúciót közönséges munkának tekintik, s ez oda vezetett, hogy lányok, fiúk, gyerekek, nők, férfiak kereskedelme alakult ki. Hogy a prostitúció mégsem tekinthető normális munkának, mi több, az emberkereskedelem fő indítóoka, azt furcsamód az arab államokkal, Kínával és az Orosz Föderációval közösen fellépve sikerült elérnünk - az európai államokkal szemben. Misszionárius akart lenni, és diplomata lett. Nem okozott ez csalódást Önnek? - Számomra missziós kihívás volt ez a munka, először is a diplomatákkal való megismerkedés. (Volt, aki valamelyik tengeri szigetállam képviselőjének gondolt, mivel angolul azonosan hangzik a Holy See és a Holy Sea, vagyis a Szentszék és a "szent tenger".) II. János Pál pápa a Redemptoris missio című enciklikájában külön említést tett erről az új missziós területről: evangelizációs jelenlét a nemzetközi szervezetekben és konferenciákon, ahol korunkban nagyon nehéz a krisztusi értékekről szólni. Ha megpróbálunk kifejezetten vallási témát felvetni, az nagy valószínűséggel elbukik. Egy szón csúszott el például a börtönlakók számára biztosítandó lelki élet lehetősége. Mi lehet ennek az oka? A jómódban élő társadalmak elfordulnak Istentől? - Ez nem ennyire egyszerű. Ázsiában például sok nagyon vallásos gazdaggal találkoztam. És bizony a szegény is elfordulhat Istentől, mondván, sorsára hagyta őt. Szerintem a középosztály az, amelyik legkönnyebben elveszítheti a hitét: belekerülve bizonyos ideológiai-filozófiai-szociológiai és természettudományi ismeretkörbe. Ez a túlzott racionalizmus és a viszonylagos egzisztenciális függetlenség az, ami csökkenti a vallásra való nyitottságot. A Szentírás említ boldog lelki szegényeket, s boldog szegényeket is. Ahogy Jézus mondta: Hagyj ott mindent, és kövess! A szerzetesség nehezen tudja elérni - az alapítás körüli időket kivéve - a teljes szegénységet. Hatalmas vagyonok gyűltek azáltal, hogy a rendtársak betartották a szegénység szabályát, ők maguk szegények voltak, de maga a rend gazdagodott meg. Valóban ezt akarta Jézus? Nem jól értelmezzük a szerzetesi fogadalom követelményeit? - Újra és újra végig kell gondolni, elmélkedni, mit is jelent a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség. A szegénység megszabadulás a földi vagyonhoz való ragaszkodástól: hisszük, hogy Isten gondoskodni fog rólunk. Az engedelmesség fogadalmában szabadon döntünk arról, hogy lemondunk szabad akaratunk használatáról. Különös "salto mortale" ez: utána teljesen más valóságban találja magát az ember. A tisztasági fogadalom valójában arról szól, hogy személyes kapcsolatunk Istennel annyira áthatja egész énünket és életünket, hogy abba már "nem fér bele" egy harmadik személy, egy házastárs. Missziós rend az Önöké. Hogyan történik a missziós terület megválasztása? - Alapító atyánktól, Szent Janssen Arnoldtól származik az a szabály, hogy az örökfogadalom előtt a rendtag kifejezheti kívánságát: hová, milyen pasztorációs munkába szeretne - vagy éppen nem szeretne - menni. A rend igényei persze előbbre valók az egyéni óhajoknál... Én is így jártam, nem helyeztek sem Kínába, sem Angolába, sem Dél-Amerikába. A Karib-szigetekre kerültem, akkor nyitottunk házat ott, aztán Jugoszláviában erősítettem a csapatot. A budatétényi Názáret Missziós Házban járva a plébániai gyerekekkel, mindenféle nemzetiségű fiatal pap, novícius fogadott bennünket, és jó pár nyelven megtanítottak nekünk dalokat. Verbita jellegzetesség a vidámság és a nyelvek bírása? Ön is élete nagy részében nem magyarul beszélt... - A rendbe jelentkezők vállalják saját kultúrájuk bizonyos mértékű feladását azért, hogy nyitottak legyenek másokéra. Az idegen kultúrkörnyezethez való alkalmazkodás hozzátartozik a missziós hivatáshoz. Sok misszióst említhetnék - nemcsak verbitákat -, akik oly mértékben megismerték az adott nyelvet, hogy ők írták meg annak első szótárát. Új-Guineában például egy amerikai-horvát rendtársam alkotta meg az első fidzsi nyelvű szótárt, és ő indította az első napilapot is ezen a nyelven. A világ hatezer-száz verbita szerzetese közül ötezer-ötszáz beszél két-három vagy több nyelven. Van két ghánai ideiglenes fogadalmasunk a budatétényi házunkban, akik kisebb törzsekből származnak, otthon rögtön két nyelvet használtak, a városi iskolában pedig angolul tanultak. Én is hasonló helyzetben voltam: otthon magyarul beszéltünk, az utcán szerbül, az elemiben angolt, a gimnáziumban németet tanultam. Szerencsés vagyok: könnyen megy nekem a nyelvek elsajátítása. Kicsit zavar, hogy az utóbbi hét évben egyetlen új nyelvet sem tanultam. Egyik rendtársa mesélte, hogy az indiánok Tupának hívják az Istent, s úgy magyarázta nekik Krisztus személyét, hogy ő a Tupa fia. Nem vezet teológiai tévedésekhez a fogalmak keveredése? - A missziós igyekszik olyan fogalmakat találni, melyek megkönnyítik a munkáját. Ha nincs komoly kizáró ok, fölhasználja a helyi kifejezéseket, fogalmakat. Minden kultúrában vannak bizonyos vallási fogalmak, az Istenre, a lelki életre, az ősök tiszteletére használatos kifejezések. Ezeket be lehet építeni egy meglévő keresztény hitrendszerbe. Ez a kikristályosodás hosszú lehet, tíz év, ha jól megy, de akár két-háromszáz is. A Fülöp-szigetek három nagy nyelvcsaládja közül egyikben sem sikerült az Oltáriszentségre megfelelő kifejezést találni - egyelőre. A vallásosság olyannyira hozzátartozik az emberi természethez, hogy szerintem Isten minden népnek megadta, hogy kifejezze ezeket a legmélyebb érzelmeket, gondolatokat. Nemcsak a nyelvekkel, de a média eszközeivel is jól bánnak a verbita missziósok... - Alapítónk nagyon fontosnak tartotta, hogy ezeket az eszközöket is felhasználjuk az evangelizációs munkában. A harmadik világ országaiban nyomdákat működtetünk, Európában tévécsatornáink, rádióállomásaink vannak. A kommunikáció világának minden terén dolgozunk, hiszen az igét hirdetnünk kell, a nevünk - Isteni Ige Társasága - is erre emlékeztet minket. Plichta Adrien Fotó: verbiták
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|