Ferenczes István

Újév 2007, tovább a gyász

Táncol, dübörög az ország,

pezsgők durrannak, elisszák

a jászolt, miközben csöndben,

mennek, elmennek a tiszták,

elmúlnak kilenc évesen -

a Hold arcán álldogál már,

akár egy tétova óda,

harmadnap meghal Nagy Gáspár...

Gyalázat, ördögáldozás,

fekete rügyes január,

a Fiú fehér ing nélkül,

Nakonxipánban sem hull már.

Összecsuklik most a mondat,

egyedül sír az Isten is,

a túlsó parton lobogó

angyal áll, a seholsenincs,

kétségbeesetten jön el,

mint ahogyan a köd leszáll,

beléd kapaszkodunk árván,

te elhullt, utolsó hajszál...

Hűlő haza: Magyarország,

te megroppant medencecsont,

fogadd magadba, hordozzad

kereszttel áldott magzatod...

Versek zokognak asztalán,

akár az omló kápolnák

s a ránk szakadt vallatásban

már vele hallgatunk tovább.

Csíkszereda, 2007. január 3-7.

Fenyvesi Félix Lajos

Januárrög

Nagy Gáspár halálára

Veled haldokoltunk mi is

hónapokon át,

a halálhír, a gyász

szívünkre csap, mint a bárd,

torkunkban kő,

szánkon némaság lakatja.

Kézről kézre a koporsó

megy a földbe,

balzsamozza ima, harangszó.

Fekszel: Isten

becsavarta zászló,

tavasz-ág január;

az idő csorog megkínzott testedre.

Még itt. Egy pillanat

s szenvedés-hajód a partra csap,

mennyei betűkből írod

verseid - é l s z -

mindig ifjan, sose vénen,

pusztuló magyarok emlékezetében.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu