Evangelizálás - az adott kultúra "nyelvén"...

A kínai misszió történetének fájdalmas fejezete

A katolikus missziók történetének egyik fájdalmas évfordulójára emlékezünk január 25-én. Háromszáz évvel ezelőtt, 1707-ben ezen a napon hirdette ki Kínában Charles Thomas Maillard de Tournon püspök - XI. Kelemen pápa teljhatalmú megbízottja - azt a rendeletet, amellyel kiközösítés terhe alatt betiltotta a kínai katolikusoknak az úgynevezett kínai szertartások követését.

Miről szólt a vita? Már a XVI. században katolikus misszionáriusok igyekeztek bejutni az akkor a külföldiek beutazását tiltó kínai birodalomba. Xavéri Szent Ferenc Japánba látogatásának egyik célja az volt, hogy a japán császár által évenként a kínai császárhoz küldött követség kísérőjeként bejusson a Mennyei Birodalomba. Mikor e terve irreálisnak bizonyult, a maga erejéből igyekezett eljutni Kínába, és ott is halt meg Kína kapujában, egy szigeten 1552-ben.

Halála után a jezsuiták tovább próbálkoztak. 1557-ben sikerült a portugálok által birtokolt Macaóban jezsuita rendházat alapítani. Innen küldte a nagy missziós szervező, a jezsuita Alessandro Valignano 1577-ben fiatal olasz rendtársát, Matteo Riccit Kínába. Valignano alapelve az volt, hogy a misszionáriusok tanulják meg a helybeliek nyelvét, és mindenben kövessék a helyi szokásokat.

Ricci követte ezt az útmutatást. Hosszas próbálkozás után, 1583-ban végre sikerült kínai tartózkodási engedélyt kapnia, és igyekezett beilleszkedni a kínai kultúrába. Eleinte buddhista szerzetesek ruháját viselte, de hamarosan rájött, hogy a kínai értelmiségiek inkább Kung mester (Konfucius) tanítását követik, és ezért az ő öltözetüket vette magára. Kitűnően megtanult kínaiul, érdeklődéssel tanulmányozta Kung műveit, és arra a meggyőződésre jutott, hogy tanításában magasrendű etika foglaltatik, amely semmiben sem ellenkezik a keresztény tanítással. Ricci szerénysége, udvariassága és a természettudományokban való jártassága mély benyomást tett a kínaiakra, így engedélyt kapott arra, hogy a császár székhelyén, Beidzsingben (Pekingben) telepedjék le. A császárral személyesen ugyan nem találkozott, de remek stílusban írt könyveivel, világtérképével, csillagászati és műszaki tudásával elnyerte az uralkodó megbecsülését. Ricci kínai jó barátainak segítségével több könyvet írt tudományos és etikai témákról. Megírta a keresztény tan ismertetését is, olyan kínai kifejezéseket használva, amelyek olvasói számára érthetők voltak. Így például azt a Tian szót használta az Isten megjelölésére, amely Kung mester műveiben is szerepel, egyszerre jelentve a föld fölé boruló eget, valamint az emberekkel törődő Legfőbb Lényt.

Ricci személyisége és működése igen eredményes volt, több mint kétezer-ötszáz kínait - köztük neves tudósokat - sikerült a krisztusi hithez elvezetnie. Úgy gondolta, hogy a Kung mester és az ősök táblája tiszteletére végzett szertartások - még ha tömjénégetéssel történnek is - tiszteletre méltó társadalmi szokásnak tekinthetők, és nem bálványimádásnak. A jezsuita szerzetes huszonhét évet töltött Kínában, ebből kilencet a császárvárosban. Az uralkodó azzal fejezte ki iránta érzett nagyrabecsülését, hogy halála (1610) után császári rendelettel síremléket emeltetett számára. E szépen rendben tartott síremlék ma is látható.

Matteo Ricci életében nem kérdőjelezték meg missziós módszerét, halála után azonban nemsokára igen: egy buzgó jezsuita misszionárius, Longobardo például Isten megjelölésére az "Ég" (Tian) szó helyett az "Ég Ura" kifejezést ajánlotta.

Élesebb vita akkor bontakozott ki, amikor a jezsuiták mellett más szerzetesrendek is megjelentek Kínában. (XIII. Gergely pápa 1585-ben megtiltotta, hogy a jezsuitákon kívül más misszionáriusok is működjenek Kínában, VIII. Orbán azonban másként rendelkezett: így kerültek ferences, domonkos és ágostonrendi szerzetesek az országba. Közülük sokan kifogásolták, hogy a jezsuiták kínai ruhát viselnek, és a híveknek megengedik a hagyományos szokások követését. Egymás után mentek a feljelentések Rómába. A helyzetet bonyolította, hogy a római hatóságok igyekeztek visszaszorítani a portugál király egyházpatrónusi jogait, és a Párizsi Külmissziók Társaságának tagjai közül neveztek ki apostoli prefektusokat Kína számára.

Ezalatt a Ricci elvei szerinti missziós munka tovább folyt, nemsokára azonban a szigorúbb irány kerekedett felül Rómában. A helyzet rendezésére XI. Kelemen pápa 1701-ben a francia Tournon püspököt küldte Kínába - teljhatalmú megbízottjaként. A püspök útnak is indult, időközben azonban XI. Kelemen 1704-ben közzétett egy bullát, amely a kínai szertartások ügyében kompromisszumos megoldást terjesztett elő. Az 1705-ben Kínába érkező Tournon nem tudott erről a pápai iratról. Kang Xi császár nagy tisztelettel fogadta a pápa megbízottját. A második kihallgatás alkalmával Tournon kijelentette, hogy pápai kívánságra megtiltja a kínai katolikusoknak a Kung mester és az ősök tiszteletére végzett szertartásokat, a hagyományos szertartással végzett temetéseken való részvételt, mert ezek részei a bálványimádásnak. A császár nagyon felháborodott, és felszólította a pápai követet: olvassa el a császári trón felett elhelyezett felírást. Tournon nem tudta elolvasni a kínai írásjeleket, mire az uralkodó így szólt: "És ön akar ítélkezni arról, mit jelentenek a mi szertartásaink?!"

Tournon ennek ellenére kihirdette a tiltó rendelkezést, mire a császár száműzte Kínából, és betiltotta a kereszténység terjesztését.

XI. Kelemen pápa 1715-ben jóváhagyta Tournon rendelkezéseit, XIV. Benedek pedig 1742-ben kijelentette, hogy a fent említett kínai szertartások "természetüknél fogva gonoszak", és elrendelte, hogy minden Távol-Keletre induló misszionárius esküdjék meg, hogy nem fogja ezeket a híveknek megengedni. Ezzel a kínai kereszténység nem szűnt ugyan meg, de aki Kínában katolikus keresztény akart lenni, az egyúttal kizárta magát a társadalmi életből. Ahogy egy éles szemű magyar misszionárius jegyezte meg az 1930-as években: "Ezek a római rendelkezések elzárták a kereszténységet Kína szívétől.

A helyzet XI. és XII. Piusz pápa idején kezdett változni. 1939. december 8-án a Hitterjesztési Kongregáció kiadott egy rendeletet, amellyel engedélyezte Kung és az ősök tiszteletére végzett szertartásokat, minthogy ezek - a kínai kormány nyilatkozata szerint - nem tekintendők vallási cselekményeknek. Ricci módszerének teljes rehabilitálását azonban II. János Pál pápának köszönhetjük, aki 1979-ben és 2001-ben elismeréssel emlékezett meg a misszionáriusról. Az utóbbi beszédben így fogalmazott: "Matteo Ricci az inkulturáció terén szerezte a legnagyobb érdemeket. Kínai terminológiát teremtett meg a katolikus teológia és liturgia számára, és így biztosította annak lehetőségét, hogy Krisztust megismertessük a kínaiakkal, és megvalósítsuk az evangélium és az egyház megtestesülését a kínai kultúrában. A kínaiakkal való első érintkezésétől kezdve Ricci egész tudományos és apostoli módszertanát két pillérre alapította. Az első az a meggyőződése volt, hogy a kínai új keresztényeknek a kereszténység felvételénél semmiképpen sem kell feladniuk az országuk iránti hűséget. A második pedig az, hogy Isten misztériumának keresztény kinyilatkoztatása semmiképpen sem rontja le, hanem inkább gazdagítja és beteljesíti mindazt a szépet és jót, helyeset és szentet, amit az ősi kínai hagyomány hozott létre és hagyott az utókorra."

Nemeshegyi Péter SJ

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu