Fiatal élete csúcspontján...

Ötszáz éve szentelték pappá Luther Mártont

Meglepőnek vélheti az olvasó, ha e helyen Luther Márton pappá szentelésének ötszázadik évfordulójára emlékezünk. De ha meggondolják, hogy számunkra - és annak idején számára is - milyen jelentősége van és volt a papi rend szentségének, talán kevésbé csodálkoznak. A keresztény egységtörekvéseknek pedig egyik lényeges követelménye, hogy igyekezzünk tárgyilagosan megismerni a szakadások egykori szereplőit, körülményeiket, szándékaikat.

Luther 1483. november 10-én - Szent Márton napja előtt - született Eislebenben. Nyilván ezért is kapta a Márton nevet a keresztségben. Apja nem sokkal korábban indította be kis fémolvasztó vállalkozását. A szülők nyolc gyereke közül Márton volt a második.

Az Eric W. Gritsch által írt kitűnő monográfiából kitűnik, apja nem szánta papnak Luthert, de gazdag és rangos embert szeretett volna nevelni belőle. Ezért a tehetséges gyerek a mansfeldi latin iskolában tizennégy éves koráig jó alapokat szerezhetett tudásban és magatartásban. "Tudott latinul olvasni és beszélni, értékelte a római próza és költészet retorikáját, és járatos volt az alapfokú zeneelméletben, különösen a himnuszköltészetben és a liturgiában."

Magdeburgban folytatta tanulmányait, majd az eisenachi plébániai iskolában. Egy évig a "közösségi élet testvéreinél" lakott, majd családoknál. A polgármester családjánál sok érdekes emberrel találkozott, "köztük néhány ferences szerzetessel, akik a bűnbánatról és a meghalás művészetéről szóló beszélgetéseikkel mély benyomást tettek az ifjú diákra". Szívélyes viszonyban állt Johann Braun eisenachi pappal is és néhány tanárával. Gyakran töltöttek együtt egy-egy estét énekszóval, tréfálkozással.

Tizennyolc évesen (1501-től) az erfurti egyetemen folytatta a "szabad művészetek" tanulását és az erkölcsi emelkedést. Négy év alatt tanításra szóló képesítést szerzett. (Magiszter, azaz a "szabad művészetek" mestere lett.) Még mindig nem érzett elhivatottságot, hogy teológus vagy filozófus legyen, de a későbbi "fordulat" talán azért is következhetett be életében, mert valami csendes vonzódás, érdeklődés már érett benne. Mindenesetre 1505 tavaszán - apja tanácsára - beiratkozott az erfurti egyetem jogi karára.

A fordulatot 1505. július 2-án Stotternheim közelében egy villámcsapás okozta. Félelmében felkiáltott: "Szent Anna, segíts, szerzetes leszek!" Ahogy később fogalmazta, ez volt a "mennyből jövő rettegés", a "hirtelen halál gyötrelmének" pillanata. Július 17-én bevonult az Ágoston-rendiek erfurti, úgynevezett fekete kolostorába. (A XII. századi Ágoston-rendi szerzetesrend nálunk a török idők óta nem működik.)

Később így emlékezett e döntő eseményre egyik "asztali beszélgetésében": "Apám nagyon mérges volt a fogadalmam miatt, de kitartottam döntésem mellett. Soha nem szándékoztam elhagyni a kolostort. Teljesen meghaltam a világnak" - egészen addig, míg a búcsúkról prédikáló Tetzel másra nem késztette őt.

1507. április 3-án Luther Mártont pappá szentelték. "Fiatal élete csúcspontja volt ez."

1512 őszén azután elnyerte a doktori címet, és a wittenbergi egyetem professzora lett. De "egész életében ki volt téve az egyszerű kételkedéstől a mély depresszióig terjedő szorongásoknak, amelyeket kísértéseknek nevezett". Az egyik út, amelyen Luther az irgalmas Istent kereste, a bűnbocsánat szentségén keresztül vezetett. Egyik művében önmagát "Isten bolondjának" nevezte. Abban az értelemben, ahogyan Szent Pál a korintusiaknak "a kereszt bolondságáról" írt. "Minden emberi hibájával és bűnével együtt Luther ilyen bolond volt Isten udvarában."

r - - l

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu