LITURGIA

A sokarcú liturgia

Ebben a mai, utazós világban nemcsak az egyes országok városait, természeti szépségeit vagy technikai csodáit tekintjük meg vagy jelöljük meg úti célunknak, hanem szeretnénk sokféle és minél bőségesebb ismereteket szerezni. Ilyen ismeretek a kultúra sokféle világának részei, és természetesen ehhez tartoznak a vallások sajátosságai is.

Amikor egy-egy templomba bemegyünk, egy liturgikus ünneplésen részt veszünk, ezek számunkra vagy ismertek, elfogadhatók, vagy éppen szokatlanok. Vallási ismereteinkből tudjuk: vannak bizonyos változtathatatlan elemek. Vannak közöttük olyanok, amelyekről biztosan tudjuk, hogy ezeket Urunk, Jézus Krisztus rendelte.

A keresztények számára - akár keleten, akár nyugaton - a legfontosabb liturgikus cselekmény az Újszövetség áldozatának, vagyis a szentmisének a megünneplése. Urunk az utolsó vacsorán, a kínszenvedése előtti estén kezébe vette a kenyeret és a borral telt kelyhet. Ez az én testem, ez az én vérem - mondta, majd hozzáfűzte: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Tehát ő határozta meg a legfontosabb teendőket, amelyeket apostolaira bízott.

Ezután elindulhatunk az évszázadok útjain. Krisztus Urunk parancsára az egyre több tagot számláló egyház ezt a parancsot vitte magával, és ennek eleget kellett tennie. De ugyanakkor megérezték azt is, hogy ezt a szent cselekményt körül kellene még venni olyan szép cselekményekkel, körülményekkel, amelyek méltók lennének az Úrhoz. Ahhoz a Krisztushoz, aki emberi testet öltött, egy lett az emberek közül - a bűnt kivéve -, és az embert megajándékozta a legcsodálatosabb kinccsel: kibékítette a végtelen Istennel.

Az első időkben minden nagyon egyszerű volt. A keresztény liturgikus életnek vannak nyomai már az újszövetségi iratokban is. Talán elég, ha a szinoptikus evangéliumok utolsó vacsorájának leírásait említjük. Ha hozzáolvassuk Szent Pál apostol első korinthusi levelének megfelelő részletét, máris az apostoli kor első liturgikus emlékeinél vagyunk. De ugyanígy megismerhetjük az Apostolok cselekedeteiből az első keresztények életét (2,42-47). Zsoltárt énekeltek, meghallgatták a tanítást, a kenyértörést azonban (amely nem más, mint a mise, az Eucharisztia ünneplése) házanként végezték. Tehát az első időktől fogva fontosnak érezték a méltó és tiszteletteljes ünneplést.

Mi, akik immár húsz évszázaddal élünk Krisztus földi tartózkodása után, átvettük és megőriztük az évszázadok hagyományát, és a kialakult rend szerint teljesítjük Urunk parancsát. A lényeg az, amit az Úr rendelt, de a külsőség az, amit számunkra a mi egyházunk előír. Mi is úgy cselekedjünk, ahogy keresztény elődeink tették: hittel, reménységgel és szeretettel.

Verbényi István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu