Hangulatjelentés

Gazdasszony

Az új esztendő kezdetén, de már előbb is, Jézus születésének ünnepén, nemcsak a szívek és a lelkek nyíltak meg, de - és ez így van jól! - a konyhák is. A harmatozó égi magasok mellett a családi kamrák sem fukarkodtak. A háziasszonyok alaposan kitettek magukért, és legjobb formájukat nyújtva, roskadásig pakolták a díszabroszos asztalt. Az esztergomi papnevelő intézet egyik korábbi rektora az efféle bőséges lakomák előtt mindig imígyen kiáltott: "Szenvedj, kutya test!"

Bizony, gyarló testünk az ünnepi vacsorákon megkapta a magáét. Hanem a valódi megpróbáltatások csak a rokonlátogatás idején következtek. Ebéd vidéken élő szüleinknél, hétvégi trakta testvérünknél, és így tovább. Távozáskor a sógorasszony még kezünkbe nyomott másfél kiló szezámmagos rántott halat, éhen ne haljunk a hosszú úton. Az a harminc vacak palacsintácska pedig, melyet harmadnap az anyóstól kaptunk, csak afféle szerény desszert volt.

Így hát lehet-e véletlen, hogy az újévi ajándékok között ott díszelgett Horváth Ilona legendás szakácskönyve is? Csakugyan legendás, hiszen nemzedékek nőttek fel rajta, ma is minden tisztességes háztartásban akad belőle egy példány. E mostani meglepetés a legfrissebb kiadás, kemény borítóval, négyszázötven oldalon. Ünnepi apropója az, hogy Horváth Ilona kereken száz éve született. Mélyen hívő katolikus asszony volt - emlékére ősszel főzőversenyt is rendeztek Törökszentmiklóson, ahol évtizedekig háztartástant oktatott egy szakiskolában, a versenyt pedig szentmise zárta. (Az Új Ember is beszámolt róla.) Szakácskönyve a botcsinálta férfiak számára is érdekes olvasmány. Nem pusztán recepteket kínál, de életszemléletet és bölcsességet is. E szempontból legtartalmasabb a bevezető fejezet. "A konyha a gazdasszony tükre" - jelenti ki, majd hozzáteszi: "Az otthon békességének kulcsa az asszony kezében van, és rajta áll, hogy a családi asztalon minden tál étel egy-egy szerelmi vallomás legyen." A pirospaprikáról, melyet manapság a leghíresebb magyar fűszernek tartunk, például kiderül, hogy termesztésével csak a XVII. században kezdtek foglalkozni a pesti füvészkertben, és kizárólag gyógynövénynek tartották. (Bőrbetegségeket orvosoltak vele.) Főzésre a XVIII. században kezdték használni, török bors néven. Hát azt tudták, hogy a dió súlyának több mint fele olaj?

Abban a kivételezett helyzetben vagyok, hogy Horváth Ilona családjának több tagját is közelről ismerem. Így került hozzám a híres szakácskönyv 1956-os kiadásának egy példánya, melyet a néhai sógornő, bizonyos Lujza néni használt. E megbarnult kötet belső borítóin, gondos kézírással, ott sorakoznak a különféle házi receptek, Lujza néni saját gyűjtésében. A teljes barátnői kör, több nemzedék kikristályosodott tudása: ezek ám a nagy dolgok! Lenyűgözve böngészem a bekezdéseket: Fügebor (Hoffmanné); Tejfeles piskóta (Sziszi); Vizes piskótatorta (dr. Pálfiné); Apró sütemény (Piritől). Lám csak, akár egy piskótatorta révén is fennmaradhatunk az emberiség emlékezetében... Itt most - stílszerűen - a püspökkenyér elkészítését ismertetem, Teruska-módra, 1963-ból: "Hét egész tojást habverővel, negyed kiló porcukorral fél órán keresztül felverünk. Hozzáadunk: egy citrom héját, negyed kiló lisztet, tíz deka őrölt diót, öt deka mazsolát, apróra tördelt csokoládét. A masszát alkalmas forma tepsibe tesszük, és egy órán át lassan sütjük."

Senki ne higgye, hogy a testi tápláléknak nincs köze a valláshoz, a mindennapok megszenteléséhez! Lengyelországban például rendszeresen jelennek meg apácák által készített szakácskönyvek. Egy idős plébános mondta nekem Lendván: "Én hiszek a test, a lélek és a szellem hármasságában - csak éppen nem mindegy, hogy az ember szellemes, lelkes vagy testes."

Zsille Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu