|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Homíliavázlat Engedd, hogy Isten... Vidám történet a mai evangélium: bennünk, akik hallgatjuk és olvassuk, szintén örömet akar kelteni. Az esemény, amelyről beszámol, hét napig tarthatott. Ugyanúgy, mint az akkori lakodalmak. Minél szegényebb egy nép, annál inkább tud ünnepelni. Az ünnep valamiképpen az örök élet megjelenítése. Falusi szegénységükben, ahol ritka volt a felhőtlen öröm és vidámság, hét napon keresztül megvalósul az álom: a bőséges étkezés, a gondtalan, vidám élet. Arra a hétre elfelejtették a megélhetésért való aggódást. Elgondolkodtató számomra, hogy a múlt század harmincas éveiben azt mondták, az évezred végén már csak heti három órát fogunk dolgozni, akkora lesz addigra a technikai fejlődés. Ehhez képest még többet rohanunk, és nincs időnk a régiek módján megállni, és időt fordítani egymásra, magára az ünnepre. A bor elfogyása a lakodalom végét jelentené, mely egy életre szóló szégyen volna a fiatal pár számára. A bor az öröm itala - nem egy ital a sok közül -, e nélkül az esküvő csupán jogi, társadalmi esemény. Így érthető az ijedtség, hogy elfogyott. Vége az ünnepnek, a rendelet szerint örömteli esemény csalódást és szégyent hagy maga után. Ennek kapcsán magunknak is feltehetjük a kérdést: volt-e olyan eset az életemben, amikor elfogyott a bor? Vagyis az öröm. Odamentem-e Jézushoz? Megtettem-e, amit kért? Jézus kezdettől fogva Isten örömével ajándékozza meg az embert. Ma sokaknak úgy tűnik, mintha választaniuk kellene: vagy az Isten nélküli öröm, vagy az öröm nélküli Isten - a kettő nehezen fér bele elképzelésünkbe. Pedig ő az ünnepeinkben és a hétköznapjainkban is velünk akar lenni. Isten ajándékozó, együtt érző szeretetének kinyilvánulása a kánai csoda. Jézus azt teszi, amit majd egész további életében, s amit a kereszten is tenni fog: Isten szeretetét nyilvánítja ki, teszi tapinthatóvá az emberek számára. A menyegzői öröm Kánában kezdődik el, de a kereszten csúcsosodik ki. A fiatal pár a vendégek meghívásakor még nem sejtette, hogy házasságuk első próbatétele már a lakodalom alatt jelentkezik. Az első válság ideje: "Mert a te apád...!" "Mi bajod az én apámmal...?" Nem sejtették, hogy a meghívottak között van egy asszony, aki elsőként veszi észre a készülődő bonyodalmat, és azt is tudja, kihez fordulhat a bajban. Amikor meghívjuk, nem vendéget várunk, hanem arra kérjük, hogy köztünk lakjék. Jelenléte nemcsak megoldja, hanem meg is előzi gondjainkat. Magát adja, hogy soha se fogyjunk ki javainkból, sőt, a jó még jobbá, a szép még szebbé, az igaz még igazabbá, a szent még szentebbé váljék. Azért hívjuk, mert boldogok akarunk lenni vele. Mária ma is biztat, ő akkor sem veszett bele a tobzódásba. Megmaradt Fiára figyelő embernek: "Higgy abban a Jézusban, aki ma is tud csodát tenni - a te életedben is. Tedd meg amit mond! Amid van, azt add oda! Ne mondd, hogy ez csak víz! Ne mondd, hogy félreértetted, Uram, bor kell, nem víz, víz már van." A csoda a ráhagyatkozásod és bizalmad mértékétől függ. Gáspár István
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|