Júdás apokrif evangéliuma

A Krisztus után 150 körül keletkezhetett, úgynevezett Júdás-evangélium angol szövegét nemrég adta ki a National Geographic Society kiadó, és igen gyorsan magyarul is megjelent. A könyvvel kapcsolatban érdemes tudnunk egyet-mást...

Charlie Henrick 2001-ben jelentette be a szöveg felfedezését, és azóta több konferencián vitatták biblikus szakemberek a kopt szöveg azonosságát. Az egyik vitatott kérdés, hogy ez a szöveg azonos-e azzal, amelyet Ireneus (Adv. Haer. I. 31,1) ókeresztény egyházatya említett, és Tertullianus (Adv. Omn. Haer. 2) is ismert. Korábban ugyanis nem került elő a szöveg, és csak igen kevés idézetet ismertek belőle.

Az eredetileg kopt sahidi dialektusban írt szöveg Júdás Tádétól - tehát nem az iskarioti Júdástól - származtatja magát, akit az Újszövetség több helyen is említ, az ő neve alatt egy "katolikus", vagyis egyetemes levelet is tartalmaz. János evangéliumában ő kérdezi meg, "hogy van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat, és nem a világnak" (Jn 14,22). Emiatt a kérdése miatt a gnosztikus írók igen kedvelték őt.

A szenzációként publikált apokrif evangélium címében Júdás és Tamás is szerepel, akiket természetesen közösen rokonítanak Jézussal, de ezt a rokonságot tágabb értelemben kell vennünk. Végül is Júdás evangéliuma az egyik olvasat szerint azonos lenne Tamás evangéliumával is. A vita tovább folytatódik, annak ellenére, hogy régtől fogva nagy hatása volt ennek a hírnek, és jelzi a Júdás körül kialakult irodalom és érdeklődés nagyságát.

Tartalmával kapcsolatban súlyos kétségeink vannak, de talán egyfajta kainita doktrínát tartalmazott. A kainiták népies gnosztikus szekta volt a II. században, melyet már Ireneus is ismert (Adv. Haer. I. 31), sőt Salamiszi Epiphaniosz is írt róluk (Haer 38). Ezek a felsőbbrendű Isten mellett egy alsóbb rangút is, a Demiurgoszt is imádták, akit az alvilág urának tekintettek. Ez az evangélium tehát abba az apokrif, és tegyük hozzá, eretnek evangélium kategóriába tartozik, amely Júdást pozitívan értékeli, és árulását is pozitív tettnek minősíti. Azt sugallja, hogy az apostolok meg akarták menteni Mesterüket a kereszttől, és csak Júdásnak volt elég bátorsága, hogy árulásával előmozdítsa a megváltás művének beteljesedését.

Ez az evangélium tehát a kainitákat két csoportra osztja: a Krisztust tisztelőkre, akik Júdásban egyszerű árulót látnak, valamint azokra, akik az árulóban és az árulásban az üdvösség elősegítőjét vélik felfedezni.

(Jöjj), hogy taníthassalak a (titkok)-ról, amiket ember még nem látott. Létezik ugyanis egy hatalmas és határtalan aión, amelynek nagyságát egyetlen angyali nemzedék sem látta, (amelyben) van (egy) nagy láthatatlan (Szellem). Amit angyali szem nem látott, Szív gondolata fel nem fogott, és sohasem szólították semmilyen néven. Jézus úgy tűnik fel ebben a szövegben, mintha éppen Júdás előtt fedné fel a világegyetem titkait.

A kánoni evangéliumokban Iskarióti Júdás árulásáról különféleképpen vélekednek. A szinoptikusok (Mt 26,14-16/ Mk 14,10-11/ Lk 22,3-6) egyszerűen közlik az árulás tényét, és hogy ezért harminc ezüstpénzt kapott a méltatlan apostol. Júdást először János evangéliuma kezdte démonizálni, amikor azt írta: "A vacsora alkalmával, amikor az ördög már szívébe sugallta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának, hogy elárulja őt..."(Jn 13,2.27). Ugyancsak János evangéliuma mutatja be Júdást pénzéhesnek. Sőt, a démonizálást drámai jelenetben ábrázolja az áruló leleplezésének jelenetében, amikor Jézus tudtára adja a kenyérdarab átadásával, hogy tud Júdás tervéről. Ekkor János evangélista hozzáteszi: "Amikor azt a kenyérdarabot elvette, mindjárt belészállt a sátán. Jézus pedig azt mondta neki: Amit teszel, tedd meg gyorsan!" (Jn 13,27)

Már a szenvedéstörténetben is felfedezhető, hogy Péter tagadásának ellenpárja lesz Júdás árulása. Péter vétkét a szenvedéstörténet kisebbíti, Júdás vétkét pedig nagyobbítják. Ezt szolgálja az öngyilkosságáról szóló tudósítás is (Mt 27,3-10).Erről a témáról az evangéliumon kívül olvashatunk az Apostolok cselekedetei elején, mely az ősegyház első eseményeiről szól. A Júdás haláláról való tudósítás Máté saját anyagához tartozik, tőle függetlenül csak az Apcsel 1,18-19-ben találhatjuk meg egy variánsát ennek a történetnek, ahol csak utalnak Júdás halálára. De arra is érdemes odafigyelni, hogy ószövetségi idézettel ott is értelmezik a tudósítást. Úgy tűnik, hogy ez az elbeszélés egy jeruzsálemi közösségben ismert korai szájhagyományra megy vissza.

Júdás alakja, árulásának motívuma a kereszténységet foglalkoztatta a későbbiekben is. Legendák formájában, valamint az árulásáról festett képeken és irodalmi alkotásokon keresztül fogalmazták meg az értelmezett Júdás-képet. Ezek, mi tagadás, nagyobb hatást tettek a keresztény olvasókra, mint a keresztény exegézis. Júdás a gonoszság prototípusa lett, nem csupán az árulás fizetsége, a Júdás-pénz miatt, hanem Jézus, az Isten fia megvetése miatt. A besúgás, a hamis kereszténység, az eretnekség, a hazugság és végül a hamis bűnbánat miatt. Minél inkább keresték az emberek Júdás gonoszságának okát, annál inkább a sátánba ütköztek, ezért kíváncsiak lettek előéletére is. Az egyik verzió szerint Júdást a felesége kényszerítette az árulásra. Júdás bűnének elmélyítésén munkálkodtak a passiójátékok is, a képi bemutatások pedig önálló jelenetté fejlesztették Júdás csókját. Az evangéliumok nyomán a moralizáló irodalom pedig elmélyítette ezt a kérdést a keresztény jámborságban. Júdás tehát az lett, aminek egy keresztény embernek soha nem szabad lennie.

Ez a negatív kép a felvilágosodás óta egyre inkább változik. A felvilágosodás egyházellenes kritikája felfedezte a Júdás képében rejtőző polemikus lehetőségeket, és Júdás árulását igyekezett a katolikus vagy a történelmi keresztény egyházak vétkét megtestesítő szimbólumként feltüntetni. Ezzel Júdás történeti alakja ismét illusztráció tárgya lett. Leonyid Andrejev (1908) skizofrén személyiségnek mutatta be. Eugen Drewermann személyiségének pszichológiai rekonstrukciójával kísérletezett. A történész, William Klassen azt akarta igazolni, hogy Júdás tulajdonképpen azon munkálkodott, hogy Jézust a főpap által szabadítsa meg, mivel az úgysem tudna vallási vétséget felróni neki. Amikor azonban ez a kísérlet kudarcot vallott, Júdás önként követte mesterét a halálba. Hasonló nyomon jár Hyam Maccoby is. Szerinte Júdás Jézusnak lelki testvére volt, mint Jézus, ő is zelóta volt (sic!), akit a hagyomány negatívan értékelt... Mindezen próbálkozások következtében Júdás a gondolkodó, a forradalmár, esetleg a szabadgondolkodó ember szimbóluma lett.

A Júdás személyéről szóló kevés adatot a korábbi századokban is gyakran egészítette ki fantáziájával az ember. Bach a Máté-passióban például úgy humanizálta Júdást, hogy vétkével azonosított minden keresztényt, aki hitetlenségével vagy bűnével elárulta Jézust. "Mi, szegény emberek, vajon mi mit tettünk? Krisztust, a mi Urunkat mily gyakran elárultuk!" Júdás vétkét ebben a hatalmas zeneműben - és a későbbi pietista költészetben - kollektivizálták, és minden keresztényre kivetítették.

Az említett apokrif Júdás evangéliuma olyan érdekes dokumentum, amely azzal kísérletezik, hogy a bűn és az árulás érthetetlen misztériumára magyarázatot adjon. Ebben az evangéliumban Júdás lesz a főszereplő, annak ellenére, hogy a hivatalos keresztény elképzelés szerint az üdvösséget Jézus hozta el megváltó halálával. Ezt az evangéliumot eretneknek nyilvánították a III. században is, és most sem tudunk mást mondani, mint hogy Júdás elárulta mesterét, és ez súlyos vétek volt. Legfeljebb azon lehet vitatkozni, töprengeni, hogy miért tette. Júdás ezért soha nem lehet szent vagy hős a keresztény egyházban.

B. Gy.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu