LITURGIA

Kifejezésmódok

Világképtől, istenképtől, kultúrától és emberképtől függően az egyes kultuszok különböző módokon fejezik ki a közösség tagjainak Istenhez tartozásának tudatát. A kultikus cselekvések mindenekelőtt az ember istenség előtti hódolatát, illetve az istenség megnyilatkozásainak befogadását hivatottak kifejezni és elősegíteni.

Már az a puszta tény is kifejező, hogy egy kultikusan kijelölt és elkülönített helyen, vagy épp ellenkezőleg: profán helyszínen zajlik-e a cselekmény. Első esetben a "teljesen más" isteni világ, Isten világfelettisége fejeződik ki elsősorban, míg a másodikban az isteni erőnek a profán világba történő alászállása, a látható világ megszentelése és felemelése jut kifejezésre.

A kultikus idő szintén kiemel a hétköznapok időfolyamából, azt megtöri, megállítja, hogy lehetőséget teremtsen egy különben nehezebben megtapasztalható létminőség: az isteni jelenlét felfogására és befogadására.

A liturgia kifejezésmódjai közül a legáltalánosabbak a verbális kifejezésmódok. Mi, az ünneplők, szavakkal, mondatokkal, művészi emelkedettségű szövegekkel fejezzük ki önmagunkat és imádásunkat. Isten akaratának, kinyilatkoztatásának befogadása ugyanakkor szintén szavak közvetítésével történik: az eleinte szóbeli hagyományban megőrzött kinyilatkoztatást később szerkesztve leírják, majd kánoni formába öntve véglegesítik a kultikus közösség elöljárói. A spontán mondott imádságok, beszédek az ünneplés "itt és most"-ját fejezik ki és erősítik, egyéni ízzel töltve meg az ünneplést, megkönnyítve az ünneplők számára a részvételt és a befogadást. A kanonizált szentírási és imádságos szövegek klasszicizmusa időtlenséget sugall, és megkívánja a résztvevőktől, hogy az ünneplés során felemelkedjenek az isteni világhoz.

A szavak mellett fontos szerepet tölt be a többi hangzó forma: a hanghordozás, az éneklés, a csengetés, a felkiáltások, valamint a ritmikus és melodikus hangzások. Valljuk be, erre a területre általában jóval kevésbé szoktunk figyelni, mint a szövegek pontos mondására vagy kiválasztására, pedig jelentősége liturgikus ünneplésünk közvetítő ereje szempontjából óriási.

Ugyanilyen lényeges, és talán hasonlóképpen elhanyagolt terület: a mozgásos kifejezésformák. A mimika, a szimbolikus erővel bíró gesztusok, mozdulatok és cselekvések, mint például a vonulások, a lemosás, a megkenés vagy a közös étkezés.

Sokszor hihetetlen apróságokon múlik, hogy egy liturgia lapos, unalmas és megközelíthetetlen, vagy életet formáló, Istenhez emelő történés-e. Érdemes kicsit felfigyelni a részletekre: mit fejeznek ki közösségi ünnepléseink: a hívők, a szolgálattevők és a pap gesztusai, mozdulatai, cselekvései. Ezekben a részletekben alighanem a lényeg nyilatkozik meg.

Káposztássy Béla

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu