A megértés és a megtisztulás igényével...

Százéves lenne Kolozsvári Grandpierre Emil

Hat évtizedes töretlen alkotói múlt áll a most száz esztendeje született Kolozsvári Grandpierre Emil (1907-1992) mögött. Édesapja, a kolozsvári közigazgatás vezető személyisége a reáliák felé irányította fiát, az ifjú Grandpierre-t azonban kizárólag az irodalom, a nyelvészet és maga az írás mestersége vonzotta. Pécsi bölcsészeti tanulmányok során nemcsak szaktárgyait sajátította el kitűnő eredménnyel, hanem az erdélyi sors átélése mellett az anyaország alapvető gondjait, társadalmi problémáit is megismerte.

Huszonnégy éves korában ebből született A rosta című regénye, amellyel a korabeli kritikusok elismerését is kivívta. A regény hiteles emberábrázolásával a korszak alapvető társadalmi visszásságait tárja az olvasó elé. Címét Ady drámai sodrású veséből veszi át, és az emberi sorsokat láttató szemléletével, erkölcsi emelkedettségével az élet áramlatait, az emberi cselekvéseket és mulasztásokat művészi erővel képes megjelenítetni.

Később megtapasztalja, hogy kiforrott világnézete, európai humánumot tükröző szellemisége még azokban a nehéz történelmi időkben is segítségére siet, amikor a katonai szolgálat, hadifogság - általában véve a második világháború kataklizmája - határozza meg az itt élő emberek sorsát. Túléli a háborút, hazatér a hadifogságból és szellemi energiáival újra az alkotó írók táborát erősíti.

Két kiemelkedő önéletrajzi regénye, a Tegnap (1942) és a Szabadság (1945) prózai alkotásainak további elmélyülését igazolja. Ezek a magánéleti és közéleti töltésű vallomások szikrázó erővel mutatnak rá a hazai társadalmi élet jellemző vonásaira, belső mozgásaira.

1949-től újabb cezúra következik. A diktatórikus rendszerben a humanista, polgári szellemiségű írót nem tűrik meg, és elküldik a Magyar Rádió irodalmi osztályáról. Hosszú ideig csak a mese műfaját műveli, hogy végleg el ne apadjon írói vénája. 1956 után egy - politikai szempontból ma sem vitatható - novelláskötet megjelenésével elkezdődik érett alkotói korszaka.

A színesen, könnyű kézzel megírt szépprózai művek mellett a hazai esszéirodalom legkiválóbb köteteivel jelentkezik. Az Utazás a valóság körül (1969), az Eretnek esszék (1984) és A beton virágai (1988) című esszégyűjteményeiben a valóság keresésének, az emberi lét megértésének és az erkölcsi megtisztulásnak a nyilvánvaló igénye fogalmazódik meg. Szellemi életünk különleges felmérését jelentik ezek a kötetek, amelyek egyetlen szállal sem kötődnek a szocialista felfogáshoz.

Az 1974-ben kiadott Harmatcseppek című kisregényével életművének kiemelkedő pontjára érkezik el. Édesanyjának életét idézi fel megkapó fejezetekben. Az időnként rendkívül keményen fogalmazó írót olyan hatás éri, amely a szeretetnek és a részvétnek a jelenlétét bizonyítja. A humanitásnak derűből és bánatból, életszeretetből és szenvedésből összerótt elegye ez a kisregény. A romlatlan kereszténység fölemelő és megtartó értékrendje világlik elő az idős hölgy életsorsában, háttérben az a krisztusi eredetű emberszeretet és nemes derű rejlik, amelyből ez a kivételes jellem mindennapi életében táplálkozik.

Egy színes regényciklus és meghalt feleségének emléket állító életrajzi regény zárja le Kolozsvári Grandpierre Emil gazdag életművét. A Szépen gondolj rám (1991) lírai fejezeteiben az anya-regényt kiegészítő érzelmi motívumok csillannak fel, joggal hirdetve az esztétikai tételeken túlmutató értéket, amelyet köznapi szóval szeretetnek nevezünk. A száz éve született író alkotásain kívül ezt a fogalmat életében is igyekezett gyakorolni: őszintén szerette embertársait, mint ahogy őt is számosan, igaz meggyőződéssel szerették.

Szeghalmi Elemér

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu