Egyház, kábítószer, drogfüggőség (14.)

Erősítve, tanítva és oltalmazva

Huszonöt éve jelent meg a ma is aktuális - vagy egyre aktuálisabb - Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdítás, amely "az egész katolikus egyház püspökeihez, papjaihoz és híveihez" szól "a keresztény család feladatairól a mai világban". Ebből idézünk: "Az egyház tudatában van annak, hogy a házasság és a család az emberi nem legdrágább értékeinek egyike, ezért üzenetét és segítségét mindenkihez el akarja juttatni.

Azokhoz is, akik már felismerték a házasság és a család erejét és értékét, ezért hűségben akarnak élni, de azokhoz is, akik félve s bizonytalankodva keresik az igazságot; s végül azokhoz is, akik különféle akadályok miatt nem képesek valóra váltani családra vonatkozó elhatározásukat. Késznek mutatkozik az egyház arra, hogy - az első csoportba tartozókat erősítve, a második tagjait tanítva, s a többieket oltalmazva - szolgálatára legyen mindazoknak, akik gondjuknak tekintik a házasság és a család sorsát." (1)

Az apostoli buzdítás negyedik részének címe: A családi pasztoráció időszakai, formái, munkásai és nehéz esetei. Ebben II. János Pál pápa külön kitér a rendkívüli körülmények között élő családokhoz szóló pasztorális küldetésre:

"A Jó Pásztor példája készségesebb, okosabb és bölcsebb lelkipásztori gondoskodást sürget az olyan családok iránt, amelyek - többnyire akaratuk ellenére vagy különféle nyomasztó körülmények hatására - nehéz körülmények között élnek.

Elsősorban azokra a társadalmi rétegekre kell fölfigyelnünk, amelyek nem csupán segítségre szorulnak, hanem érdekükben olyan széles körű tevékenységre van szükség, amely a közvéleményt, s elsősorban azokat a kulturális, gazdasági és jogi struktúrákat változtatja meg, melyek nyomorúságuknak okai.

Ilyenek, hogy példákat mondjunk (...) a börtönben lévők, a menekültek és száműzöttek családjai; a nagyvárosokban elszigetelten élő családok; a lakás nélküli családok; a csonka vagy másként egyszülős családok; a rokkant vagy kábítószeres gyermekek családjai; az alkoholista szülők családjai; a saját kulturális és szociális hagyományaiktól elszakadt családok, melyek e hagyomány elvesztésének veszélyében forognak; a politikai és más okok miatt megkülönböztetést szenvedő családok; az ideológiai okok miatt széthúzó családok..." (77).

Kemény beszéd. Ha az iménti felsorolás egyes elemeit nézzük, akkor a hazánkban használatos kategóriák alapján meg kell állapítanunk, hogy a veszélyeztetettség mértéke az e családokban növekvő gyermekek számára igen jelentős... Ha a pasztorációs szempontokat tekintjük, akkor fel kell tennünk egy kellemetlennek látszó, de aktuális kérdést: készek vagyunk-e a "tanító", "oltalmazó" lelkigondozásra, ahogyan azt II. János Pál megfogalmazta?

Az Egyház, kábítószer, drogfüggőség című pasztorális kézikönyv függeléke a kábítószeresek családjaival végzett munka megvalósításához ad néhány nagyon egyszerű és világos tanácsot.

Ahhoz, hogy segíteni tudjunk, fel kell ismernünk, s a családdal fel kell ismertetnünk, hogy baj van. A sorozat korábbi írásaiban szóltunk már arról, hogy a családi konfliktusok, a családon belüli zavarok, rossz működés hordozója igen gyakran a gyermek. Látványos, érzékelhető, "tünethordozóként" beazonosítható viselkedést viszont általában a serdülő vagy már ifjú felnőtt korban lévő gyermeknél tapasztalhatunk. A szülők, a tanárok és a környezet ekkor döbbenhet rá, hogy baj van. Az erős konfliktusok a felnőttek részéről is könnyen átcsaphatnak gyűlöletbe, rejtett vagy nyílt agresszióba, amelynek mozgatója a tehetetlenség, az eszköztelenség megtapasztalása. A feldolgozatlan, halmozódó problémák egyre elviselhetetlenebbé teszik az otthoni légkört, amiből mindenki kifelé menekül. Ebben az öngerjesztő folyamatban mindenki csak sérül.

Hol van itt a pasztorális munka lehetősége?

Ha "tanításra" gondolunk, akkor a közösségi, plébániai munkában elkötelezett, tapasztalt szülők, szakember(ek) bevonásával el lehet kezdeni s fenn lehet tartani egy "szülők akadémiája" típusú találkozás- és beszélgetéssorozatot. Ezek célja - a szülők felkészítésén kívül - a probléma kimondhatóságának biztosítása.

Hívő családok esetén a család egészének problémája bármely családtag részéről megjelenhet a gyónásban. A vigasztaló szó és a penitencia helyénvaló ugyan, de ebben az esetben nem elégséges. Az "oltalmazó" pasztoráció léphet ekkor életbe. A családi probléma eszkalációját meg lehet akadályozni, a gyóntató atya - támogatása és vigasztaló szavai mellett - szakszerű segítség igénybevételére tehet javaslatot. Bátorítást adhat a szembesülésre, az önvád kiteljesedése helyett a változás motiválója lehet.

A kézikönyv felteszi a kérdést: hogyan ismerjük fel, ha egy fiatal nehézségekkel küszködik? Érdemes átgondolnunk azt a felsorolást, amely a kérdést követi. A szenvedélybeteg és a bajba jutott kamasz tünetei sokszor azonos képet mutatnak. Tapintatosan, szeretettel, alázattal, nyitottsággal kell közelednünk, ha a következőket tapasztaljuk:

"Elszigetelődik családjától és addigi barátaitól.

Olyan fiatalokkal tart kapcsolatot, akik szintén nehézségekkel küszködnek.

Agresszív.

Elveszíti a kapcsolatot a felnőttekkel.

Gyakran hiányzik az iskolából.

Hallgatásba burkolózik.

Keveset és rendszertelenül eszik.

Felborul az élete: éjszaka él, nappal alszik.

Nem lehet megbízni abban, amit mond, rosszhiszeműen áll a valóság kiderítésének szándékához.

A rá vonatkozó legkisebb kritikát sem fogadja el.

Érzéketlen a körülötte élők iránta való nyugtalanságával, szenvedésével szemben" (503).

A kézikönyv újra és újra ösztönző, buzdító gondolatokkal próbálja meggyőzni egyházunk tagjait, hogy nem az elfordulás, a menekülés, hanem a bátor kiállás, a probléma megoldásában pedig helyünk és feladataink megtalálása a követendő út. A szenvedélybetegség észrevétlenül költözhet be otthonainkba.

"Az egyház látja, hogy a kábítószer-függőség tönkreteszi az embert, aki nem tudja felépíteni életét, elfogadni személyiségét. Sok különböző történetet ismerünk. Vannak olyan fiatalok és felnőttek, akik kielégítő életkörülmények között élnek, és egy még nagyobb, a hétköznapok kiszámíthatatlanságát is megszüntető jólét reményében hagyatkoznak a kábítószerre. Sok ember van, aki elkeserítő társadalmi helyzetben él. Érthető, hogy meg akarnak szabadulni a szenvedéstől. A szabadulást sajnos mesterséges anyagoktól várják, amelyek nem képesek megoldani a problémákat. Szolidárisak akarunk lenni ezekkel az emberekkel, segíteni akarunk nekik, hogy rátaláljanak az emberhez méltó, lelki javakban gazdag életre. A cél elérése érdekében fontos, hogy a helyi közösségek éberek legyenek, és harcoljanak a kábítószer-függőség ellen. Az egyház osztozik Isten szeretetében az emberek iránt. Nem szemlélheti közömbösen a kábítószer-függőséget, amely pusztítja az embereket és súlyosan veszélyezteti a családokat" (487).

(Folytatjuk.)

Kály-Kullai Károly

mentálhigiénés szakember

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu