Könyvespolcra

Fecskekód

Milyen jó kötetcím! Alcíme: Gyurkovics Tibor verseinek keletkezéstörténete. Sajnos, nem valamennyié, hiszen csak ötven vers van a könyvben, holott a hetvenöt éves költőnek legalább hetvenöt vers dukálna.

A félszáz költeményt a kötet írója-szerkesztője, Ézsiás Erzsébet és Gyurkovics Tibor egyetértéssel (s talán vitázva is) választotta ki. Egy nagy ívű poétai életmű fontos állomásainak szülöttei ezek. A költő önmagát és a világot mondja el bennük. Ézsiás Erzsébet pedig sikerrel bírta rá, hogy beszéljen-valljon is az "ötvenről".

Riporteri találékonysággal és írói empátiával jöttek létre a könyv páros oldalain a tömör kisprózák, s beszélnek a páratlan oldalon olvasható versek fogantatásáról-megírásáról, nem okvetlenül időrendben; a költő fájdalmairól, félelmeiről, ritka örömeiről, haláltudatáról. Némelyik vallomás-emlékezés oly sűrű, annyira sugaras, hogy csaknem szabadversként szólal meg és hat az olvasóra - szinte egyenrangú társa a megidézett költeménynek.

Valószínű, hogy előbb az újat, a vers-idéző prózát olvassa el, aki kezébe veszi a Fecskekódot. De az igazi, új ízű élményt az hozza (kipróbáltuk!), ha először a verset, utána a magyarázatot, majd újfent a költeményt olvassuk el. Mert az a nagyon vonzó ebben a könyvben, ahogy a páratlan-páros-páratlan oldal ilyen hármas hangzatban egybesimul, ahogyan egyik a másikát növeli.

Találó, hogy egy versesköny Vers című verssel indul! Az előtte lévő páros oldalon Gyurkovics Tibor prózájának első mondata: "Az ember nem tudja, mi a vers." Odébb, egy másik páros oldalon: "Vers nélkül nem érdemes élni." Még tovább a kötetben: "A vers kegyelem, nem lehet eltervezni..." És egyszer csak, gyerekkori emlékként, föltűnik a nagyanya egy mondata: vers indul belőle: "El kéne szállni fecskemód / csak nincsen hozzá fecskekód..." Évtizedek múlva, lám, kötetcím lett a költemény második sorának utolsó szava. Szép versrendje, egymásutánja van a Fecskekódnak, s nem véletlen, hogy Gyurkovics az egyik versprózában ezt mondja a szavait följegyző és híven gondozó Ézsiás Erzsébetnek: "Véletlen minden, az az Isten szemhunyása." Mennyire összecseng ez Mécs László egyik költeményének kezdetével: "Hiszek a véletlenben, mely megett / Isten nevet..." A költők, időben és térben egymástól messze, gyakran ugyanazt mondják.

Az ötvenedik megidézett vers Napjaink költészetének egyik legtisztább istenkereső és megtaláló, "halálfutású" hétszer négy sora; belőle is a zárószakasz: "Nem félek a haláltól. / Megállok vele szemben. / De amikor lesújt rám, / Isten, ölelj meg engem."

Bevezetőjében Ézsiás Erzsébet ünnepinek és szokatlannak nevezi a kötetet. Csakugyan az. De szokatlanul gyorsan szoktuk meg, Madarassy István címlapjával és könyvdíszítő grafikáival együtt...

(Ézsiás Erzsébet: Fecskekód. Gyurkovics Tibor verseinek keletkezéstörténete, Budapest, 2006, Papirusz Book Könyvkiadó, 158 oldal. Ára: 2200 forint)

D.L.

Isten tenyerében

A kötet címe előrevetíti tartalmát is, azt a lelki miliőt, amelyben hősei élnek. A mottóként idézett Váci Mihály-verssor - "a másikhoz hajolni" - pedig közvetíti a körülöttünk élőkre való odafigyelés igényét és parancsát. A kötet ajánló soraiban Márfi Gyula veszprémi érsek életképekként értékeli Toldi Éva írásait, amelyek nem hajtanak térdet a - napjainkban igencsak tömjénezett - mondanivaló nélküliség bálványának, nem akarják mindenáron begyűjteni a vadliberális sajtó tapsviharát, sokkal inkább azt a szellemi felemelkedést akarják szolgálni, amely - reményeink szerint - hanyatló korunk után következik.

Az emlékezés dominál ezekben az írásokban. Motívumvilága három fő létállapotot idéz: a magányt, a szeretetvágyat és a hiányt. Hősei zömükben az élet terhei alatt megrokkant, idős, a magány súlya alatt roskadozó, nagyszülőkorú emberek. Ebben a világban a hit nyújt számukra életerőt, az emlékezés helyettesíti az eseményeket, s az unokák adják a vigasztalást. A magány indítja fel bennük az önvizsgálatot, a másikhoz hajolás kettős irányultságát: a szeretetvágyat és a szeretet kisugárzásának belső indítékát.

Ebből az áramkörből többnyire kimarad - ha netán jelen van, az is negatív kicsengésű - a középső lánc: a közbülső nemzedéké, napjaink világa. Tudatos írói szándék? Értékítélet a mai világ kiüresedett lelkű nemzedéke fölött? Elfordulás mindattól, ami napjaink destruktív koráramaival zúdult ránk? Minden bizonnyal az is. És mégsem! Az elmagányosodáshoz vezető út és annak áttételes megjelenítése ellentételezéseként fölmagaslik ezekben az írásokban a hit és a szeretet, amely hőseit - és olvasóit - a kilátástalanságból visszarántja az életbe, amely ráébreszt arra, hogy mégsem estünk ki Isten tenyeréből, hogy a szeretetet, törődést, védelmet kívánó unokák szeméből felénk sugárzó ragaszkodás az öregségben is értelmet adhat életünknek.

Toldi Éva könyve hiteles olvasmány. Azt jelzi, hogy a pillanatnyi sikerekre, örömökre törekvő világgal szemben van egy másik univerzum is, amely belső békét hozhat számunkra. Ennek a világnak az építőkövei, téglái - a hit és a szeretet - mindannyiunk rendelkezésére állnak. Építsük fel újra!

A kötet szép grafikáit Csonka Ibolya készítette.

(Toldi Éva: Isten tenyerében - Korda Kiadó, Kecskemét)

Máriás József

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu