Illés Sándor

Mese felnőtteknek

Szivárványosan táncoltak a napsugarak a rügyeken, mikor kizúdult egy öreg fa odvából, annak fészkéből a darázsgyerekek első hulláma. Zengtek, bongtak, örültek az életnek. Darázs nagyapa kis rajokba gyűjtötte a fiatal zümmögőket, és mutatta nekik az irányt, merre repüljenek. Virágról virágra, s onnan aztán időben haza.

A darázs nagyapa nevelgette a friss kelésű zümmögőket, és jó tanácsokkal is ellátta őket. Megmutatta azt is, hogy melyik virágra érdemes ülni, melyiknek édesebb az íze, selymesebb az ölelése. Ráfér az öregek oktatása a fiatal ivadékra. Hallgattak is rá. Szerették a nagyapót, aki büszke volt a darazsakra.

Jóllakva, de nagyon fáradtan érkeztek haza, a mezei virágok gyönyörűsége vetekedett a házi kertek ékességeivel. Ennek ellenére mégis békétlenkedtek: másnak képzelték el a világot. Az emberek nem fogadták őket szívesen. Féltek tőlük. Csapkodtak feléjük, amikor közeledtek hozzájuk. Egy néni a vizet is rájuk löttyentette a kannából. "Már megint itt vagytok, ebadta darazsai?" - kiáltozta, és a kendőjével hessegette el őket.

Örömmel bontottak szárnyat, de szomorúsággal telt meg a szívük. Ilyen az élet. Mást vártak, s különösen az emberek viselkedését nem értették.

De nagyapjuk tudta, miről van szó. Hiába oktatta ő a kicsiket, azokból kiütközik az ősök vére: harciasan válaszolnak a simogatásra is. Csípnek, szúrnak, azért hessentik el magukról az emberek a darazsakat. Ugyanakkor egy lepkében például gyönyörködni tudnak, hízelkedő tulajdonságokkal becézik őket.

Mennyivel különb nálunk egy lepke? - kérdezték egyre gyakrabban. S nem lehetne ezen változtatni?

Dehogynem! - kapott a fejéhez az öreg darázs. Méghozzá iziben. Meg kell nyerni az emberek bizalmát. De hogyan?

Mi sem könnyebb ennél. A bizalmukba kell férkőzni. Ruhát váltani. Célszerűen lepkének öltözni, hogy ezzel az előítélet is megszűnjék a darazsak iránt.

A darázsraj nagy ovációval fogadta az öreg darázs elképzelését. Igen: erre van szükség. Megtéveszteni az embereket, lepkeként közeledni hozzájuk, hogy kedvesen fogadják őket, bízzanak bennük. Megjelenhetnek százféle formában, belül, a szívükben azért darazsak maradnak. Mert aki darázsnak született, abból sosem lesz szemet, szívet gyönyörködtető lepke, bármennyi hímport is szór magára.

A leghangosabb a fiatalok között Darázsfi Iván volt, ő adott az idősebbeknek is tanácsot.

Bevallotta: ő egy bársonyos pille képében szeretné megkísérteni az embereket. Olyan legyen, mint egy találkára induló szerelmes leány szempillája, úgy verdessen, hogy mindenki csak rácsodálkozzék, s minden másról megfeledkezzék. Politikusi elképzelés volt, olyan, ami egyes rendszerekben már bevált. Nem sokáig kellett az ilyen módszer után kutatni. Csak visszalapozni a történelembe.

Nagy volt a sürgés-forgás, készültek a darazsak a nagy kísérletre. Voltak közöttük, akik fehér, nyári lepkeként kívántak megjelenni az új életben, Darázsfi Iván bársonyos külsőben, volt, aki megelégedett azzal, hogy káposztalepke lesz, míg mások csak pillék akartak maradni, pápaszemes lepkék.

És elérkezett a nagy nap. Sűrű rajokban kirepültek az életbe abban reménykedve, hogy ezentúl nem hessegetik el magukról az emberek. Darázsfi Ivánt érte a legnagyobb csalódás, pedig ő gyönyörű lepkeként érkezett egy kertben dolgozó asszony kezére. Aki eleinte örült is a lepkének, mert kedvelte a szelíd pillangókat. Mosolyogva, várakozó tekintettel fordult feléje, aminek a darázs annyira megörült, hogy az asszony karjába mélyesztette fullánkját. Az felszisszent, majd akaratlanul is felé csapott. Darázsfi egy pillanatra elszédült, aztán törött lábbal hazarepült. Hasonlóan jártak a társai is. Az öreg darázs is rájött, hogy álruhában megjelenve sem ülnek fel az emberek a csábításnak. Úgy hallottam, egy kismadár mesélte, hogy az odvas fa gazdája is hamarosan kifüstöli odújukból a szemtelen darazsakat. Ebadta hazudozói, nem álarcosbál ez az élet!

Illés Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu