"Elég a bajunk, bement a víz a házba"

A mostani árvíz a Hernád és a Sajó mentén élőket sújtotta

Víz kívül és víz belül. A tűzoltóság mentőcsónakja partra vetett hal. Egyenruhás, a katasztrófavédelmi szervezethez tartozó emberek a tűzoltók és rendőrök mellett. Állnak, nézik a vizet, nézik a házakat, nézik a tájat, mely egyébként - micsoda ellentmondás - szépnek mondható. A Sajóban derékig állnak a fák, bokrok lengedeznek a felszínen, romantikusan széles és látványgazdag az ország legszennyezettebb folyamaként számon tartott, máskor pataknyi víz. Az előző napi és éjszakai áradás, a Hernádon hirtelen jött árhullám után már apad a Sajóba visszatorlódott víz.

...mikor térhetnek vissza? - töpreng

Az ónodi várat szélesen veszi körbe a folyó. Annak idején természetes védelmet biztosított a vizes árok, s ma sem árthat a víz a romoknak, melyeket éppen helyreállítanak. Jövőre lesz háromszáz esztendeje, hogy a Rákóczi által ide összehívott országgyűlés megfosztotta a magyar tróntól a Habsburgokat. Ám történelmi andalgásnak most nincs helye. Néhány méterrel odébb, mint a katasztrófavédelmi igazgatóság alezredese mondja, huszonhat házat zárt körbe a víz: a homokzsákokból emelt gátfallal végül sikerült megvédeni őket.

Taricska Lászlóné mutatja a vízben álló házukat...

Éppen arra készülnek, hogy csónakkal kimentsék a bútorokat abból a házból, melynek bedőlt az egyik fala. A villanyt kikapcsolták a víz alá került területen, s most mérik fel az ennek következtében a mélyhűtőkben keletkezett károkat. Az alezredes biztat: a nehezén túl vannak, már visszavonul a víz. Ha esni fog, akkor sem emelkedik kritikus szintig a Sajó.

"Egész éjszaka raktuk a zsákokat a gát alatt föltörő víz miatt" - mutatja Szabolcs Böcsön

Szabó Péter ónodi polgárőr a József Attila utca elején fáradtan, maga elé ejtett kezekkel pihen. A házak közül, mondja, négyet-ötöt kellett teljesen kiüríteni, másutt maradtak a lakók, s védték a tulajdonukat, ahogyan és amit lehetett. Az előző napi rohamos vízemelkedéskor mindenkitől segítséget kértek, hiszen a falunak sem zsákjai, sem a védekezési munkákhoz szükséges gépei nincsenek. Ám, mint Szabó Péter elmondja, a falusiak nagy számban segítettek, ennek köszönhetően este hét-nyolc órára "lerakták" a homokzsákokat.

Fáradt arcú férfi lép ki a rendezett, ahogyan mondani szokták, takaros, tetszetős ház ajtaján. Belebújtatja lábát az ott álló, félszárig sáros gumicsizmába. Arcán szürke ólmosság, az átalvatlan éjszaka és az aggódás nyoma. Elhárít minden kérdést, s ez érthető. S talán az a szalonbölcsesség sem vigasztalná meg most, mely így hangzik: áldott a baj, mely egyedül érkezik.

Azt mondják, legutóbb 1984 októberében volt hasonló magasságú a víz, akkor azonban nem alulról, a Hernád vízének visszaduzzasztása okozta az áradást, hanem "fölülről jött a baj".

A bedőlt falú ház gazdája - különös ellentmondás - szerencsésnek mondhatja magát. Tavaly vette a telket, rajta a régi házzal, s arra készült, hogy új épületet emel a helyére. Ám "nem jött össze" a pénz, ezért csak az idei őszre tervezte a kezdést. A mostani tapasztalat hatására nyilván megfelelő lábazatot emel, mert hiszen nem lehet tudni...

Szelevényi emberek ülnek sorban a partoldalon. Ők tudják, mi az árvíz. Talán az ország lakossága többségében nem is tudatosult, hogy öt hétig védték magukat, mindenüket az ott élők. S amikor meghallották, hogy a Hernád és a Sajó mentén jelentkezett a baj, ezek a "vizes" férfiak Szelevényről azonnal útnak indultak. Most nézik a folyót, a vizet ismerő embereknek megmutatkozó rajzolatokat a felszínén. Apad, állapítják meg, a színek és az áramlatok ezt mutatják a Sajón. S előkerülnek a tapasztalatból következő gondolatok.

Van, aki azt mondja, a városi természetvédők sokat ártanak a folyókon a hathatós védelemnek. Nem engedik legallyazni a vizek menti bokrokat, fákat, melyek előbb-utóbb bedőlnek, s a leszakadó ágak rövidesen torlaszt képeznek a víz útjába. Az ártér - ahogyan manapság mondják, nyilván EU-szabvány néven: hullámtéri - erdőket nem engedik kitakarítani, az elburjánzott növényzet pedig nehezíti a védekezést, ugyanakkor "megfogja" a vizet is.

S persze a gátak állapota. "Ha elcsattant volna Szelevényen a gát, milliárdos kár keletkezik" - mondja az egyik szelevényi ember, s csak legyint, amikor a szó óhatatlanul a politikusok gátépítéssel kapcsolatos ígéreteire terelődik. Igaz, veszi át a szót valaki más, Szelevény és a Köröszug idei megmenekedése nagyrészt a választási kampánynak köszönhető. Fültanúja volt, amikor a belügyminiszter ezekkel a szavakkal buzdította a polgármestert: semmi pénz nem számít, sőt, még az árvíz utáni vidám falunap megtartására is számolatlanul megígért minden összeget. S miniszterelnököt összesen nem láttak annyiszor az 1848-as első független magyar kormány megalakulása óta arrafelé, mint azokban a napokban... "Szelevény annak köszönheti a létét, hogy éppen választási kampány volt árvíz idején."

Az ott élők mégis azokban bíztak, akik két kézzel vetették neki magukat a gátak megtámasztásának. Mesélik, hogy a honvédség vezénylő tábornoka úgy döntött, ha kell, a lánctalpas kétéltűeket vezeti neki a gátoldalnak, s rakatja meg sóderrel, hogy így akadályozzák meg a suvadást.

"A halál markában is maradt erőnk a tréfálkozásra, mert ez is kell a túléléshez", mosolyodnak el a szelevényiek, akik most arra várnak, hogy a polgármesteri hivatalban döntsenek, szükség van-e még rájuk, vagy induljanak haza.

A politika pedig - legyintenek, s bólintanak hozzá a körben állók is - a szükséges rossz, "akkor is, ha árvíz van, akkor is, ha nem". Egyébként meg, teszi hozzá halkan valamelyikük, "a politika már önmagában fölér egy árvízzel".

A település szélén a labdarúgó pálya kapui háromnegyedik vízben állnak. Az országút melletti ház körülfóliázva, homokzsákokkal megtámasztva. Özvegy Szulcsik Antalné szinte egykedvűen nézi a vizet. Széttárja karját: mit tehetünk?

Találgatás és magyarázat azonban még a bajban is szép számmal születik. S aki a baj közelében van, sokszor az tudja a legtöbbet, mint ahogyan a szervezet állapotát is jobban ismeri a beteg az orvosnál, ha nem is képes mindig pontosan szavakba foglalni.

"Évtizedek óta nem takarítják a folyók medrét, miért csodálkozunk akkor, hogy képtelen levezetni a vizet." Másvalaki a Tiszával példálódzik: az évtizedekkel ezelőtti vízmennyiségnek a töredékét fogadja be a meder. "A Tisza hajózhatóságáról beszélnek - mosolyodik el keserűen -, de az ilyen emberek még sosem jártak rajta. Tokaj fölött több részen jó, ha húsz-harminc centi (centi! emeli meg a hangját) a folyó mélysége."

S vágják a fát a hegyekben! - nem hűs halomba, ahogyan József Attila versbe fejszézte, hanem a multinacionális rablógazdálkodás jegyében. Nincs, ami megfogja a vizet, rohan le a völgybe, árvizet hordva árvíz hátán.

Ónod szélén fáradt szomorúsággal ül a homokzsákokon Taricska Lászlóné. Fia, a hatéves Patrik elbújik anyja mögött, bizonyára megzavarta gyermeklelkét, hogy vízben fénylik az otthonuk.

A Tiszaújvárosban takarítónőként dolgozó mama és a muhi kavicsbányában dolgozó lakatos papa egy éve vásárolta a házat, s azóta folyamatosan dolgoztak rajta, mire elnyerte mai szép formáját. Munka azonban még most is lenne: "Folytattuk volna, csakhogy jött a víz" - mondja Taricska Lászlóné, s hogy közelebb kerüljön a szennyes ár alá került otthonhoz, végiggyalogol a már víz alá került homokzsák-töltésen. Nem zavarja, hogy bokáig cuppog az áramlásban.

Előző nap, amikor férje az éjszakai műszakból hazatért, még semmi baj nem volt. Lefeküdt aludni, később felesége szülei rázták föl: ki kell költözni, mert "jön a víz". S nem onnan, ahonnan várhatták, a folyó felől, hanem hátulról. Mert a folyó saját logikája szerint él, nem pedig az ember reményeit, hiedelmét követi...

A bútorokat félig vízben, éppen hogy sikerült kihordani. A bejárati ajtó elé homokzsákokból emeltek védelmet, s bizakodtak... imádkoztak...

A Sajó teljesen ellepte az alapot, s akkor - mintha csak meggondolta volna magát - megállt a víz szintjének emelkedése. S már apad... a közfalak megrepedtek ugyan, de remélik, nem lesz nagyobb baj...

Hosszú kerülővel jutunk át a Hernád jobb partjára. Böcs középső része kétoldalról elzárva, a Hernádon átvezető híd lezárva, a víz még most is föltorlódik a hídíven.

Pótkocsis traktor tolat az egyik udvarra. Itt is megindult az apadás, a híd melletti térre hordják össze a feleslegessé vált homokzsákokat. A ház lépcsőjén elkeseredéstől meghatározhatatlan korú asszony ül. Ne fényképezzek, ne kérdezzek - hárítja el, "elég a bajunk, bement a víz a házba".

Itt sem a folyómeder felől, hanem Berzék alól visszafolyva árasztotta el őket a víz. A szomszédos falunál hiányzik a gát, azt mondják, azért, mert ha megépítik, a cigánytelep ártéren marad...

Tavaly, magyarázza Szabolcs, a fiatalember, legalább négy árhullám érkezett a Hernádon, 2004-ben pedig az addigi idők legmagasabb vízállásával. A mostani húsz centiméterrel haladta meg az akkorit. S tudni vélik, az egyébként gumicsizmában átgázolható folyócska azért emelkedett meg ennyire, mert a szlovákok egyszerre nyitották meg három víztározójukat, s "mindent ráeresztettek a magyarokra".

Hazafelé tartunk. Az autóban meghallgatjuk az esti híreket. Már szót sem ejtenek a borsodi árvízről... mintha minden rendben lenne...

Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu