A felszentelő imádság

A papságra felszentelő imádság legfontosabb részében négy dolgot kérünk a szentelendők számára: "az áldozópapi méltóságot"; "a szentség Lelkének megújítását"; "a papság második fokozatát"; és "az életük legyen az erények példája".

1. Már az egyházatyák is írtak a papi méltóságról. Ezzel a kifejezéssel a papi szolgálat jelentőségét és szépségét akarták hangsúlyozni. Aranyszájú Szent János szerint "a pap itt a földön végzi ugyan hivatását, de a menynyei rendekkel van egy sorban, és pedig teljes joggal. Mert sem ember, sem angyal, sem arkangyal, sem valamely teremtett hatalom, hanem a Vigasztaló rendelte ezt a szolgálatot". A mai teológia szerint az áldozópapi "méltóság" alapja az, hogy a papok a felszentelés által Krisztusnak, az Egyház Fejének és legfőbb Pásztorának lesznek szentségi megjelenítői. A kézrátétellel, vagyis a Lélek átadásával, a hivatalos küldetés átruházásával válik képessé egy ember arra, hogy "Krisztus személyében" (LG 21) cselekedjék. A papok arra kaptak meghívást és küldetést, hogy folytassák Krisztusnak az egyetlen és legfőbb pásztornak az Egyházban való jelenlétét azáltal, hogy életstílusát megvalósítva láthatóvá teszik őt a rájuk bízott nyáj körében. (vö. KEK 1585).

2. A Szentlélek a "szentség Lelke" (Róm 1,4), akit Krisztus küldött, hogy megszentelje az Egyházat és minden egyes hívőt. Ezt a gondolatot hangsúlyozza a II. Vatikáni zsinat, amikor azt mondja, hogy az Egyház szentsége "a kegyelemnek azokban a gyümölcseiben nyilvánul meg, amelyet a Szentlélek érlel a hívekben" (LG 29). Minden keresztény alkalmas arra, hogy az életszentség gyümölcseit teremje a Lélek által, de a papnak különleges módon is szüksége van Isten Lelkére, hogy megszentelje a rábízottakat.

A második kérés, amely a szentség Lelkének a megújítását kéri, az 50. zsoltárból való, hiszen ebben a zsoltárban olvassuk a következő két gondolatot: Istenem, "éleszd fel bennem újra az erős lelkületet" (12b), "és szent lelkedet ne vond meg tőlem" (13b). Ennek a két versnek, ill. gondolatnak az egyesítéséből született meg a felszentelő imádság legfontosabb kérése: "újítsd meg szívük mélyén a szentség Lelkét".

Az epiklézis a szentség Lelkének csak a megújítását kéri, hiszen a pappá szentelendő fiatalember a diakónusszentelésben már elnyerte a Szentlelket, "hétszeres kegyelmi ajándékaival" együtt. Ennek lehetőségét már Pál apostol is említi (2Tim 1,6). A Lélek ajándékainak megújítása azért szükséges, hogy a pap, mint a püspök munkatársa megfelelően tudja tanítani, megszentelni és kormányozni Isten népét, a helyi egyház közösségét. A szentelésben a pap megkapja a Szentlélek pecsétjét, mely olyan embert formál belőle, aki szentségi karaktert visel, hogy egyszer s mindenkorra Krisztusnak és az Egyháznak szolgája legyen. A jézusi ígéret birtokában (Jn 14, 16-17) a pap tudja, hogy a Szentlélek hatékony ereje mindig vele lesz azért, hogy önmagát szeretetből oda tudja adni mások üdvösségéért.

3. Az egyházi rend szentségének fokozatai a diakónus, a pap, és a püspök. A tanítóhivatali megnyilatkozások és a felszentelő imádság is (vö. "a papságnak ezt a második rendjét") arra utalnak, hogy a szolgálati papságnak (sacerdotium) két fokozata létezik: a püspökség és az áldozópapság. A diakónusok nem a papságra, hanem a szolgálatra kapják a kézfeltételt (LG 29). A II. Vatikánum szerint a papságnak az első rendje a püspökök, hiszen az egyházi rend szentségének teljességét a püspökszentelés közli, a papok pedig a püspökök "derék munkatársai". Ezért a jelenlegi szóhasználatban a pap (sacerdos) püspököket és papokat jelöl, de soha nem diakónusokat.

4. Azért is imádkozunk a szentelésen, hogy a pap élete "az erények példaképe legyen". A papnak is, mint minden megkereszteltnek az a hivatása, hogy Krisztushoz váljék hasonlóvá; de ezentúl, miként a tizenkét apostolnak vállalnia kell a Krisztustól kapott küldetést. Krisztust a Lélek felkente és az Atya iránti mély szeretete arra ösztönözte, hogy életét adja az emberekért. Ugyanígy a Szentlélek által fölszentelt papnak is - minél inkább hasonulva Krisztushoz, a Főpaphoz - az Atya művének kell szentelnie életét. Az egész papi élet alapszabályát kifejezik Jézus szavai: "Értük szentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban" (Jn 17,19). Ahogy a zsinati dekrétum írja: "Ha igazán jó pásztorként dolgoznak, akkor éppen a lelkipásztori szeretet gyakorlásában fogják megtalálni a papi tökéletességnek azt a kötelékét, amely életüket és tevékenységüket egységbe fűzi" (PO 14). A papnak tehát sajátos hivatásának és szolgálatának hűséges teljesítésével kell az erények példaképévé válnia. A felszentelő imádság utolsó része, közbenjáró formában, utal a papi szolgálatban fontos egyéb erényekre. Ezek közül kiemelkedik az együttműködés képessége, mivel a papi szolgálat alá van rendelve a püspöki szolgálatnak (vö. "a mi püspöki rendünknek derék munkatársai legyenek").

Dolhai Lajos

(A szentelési szertartás és magyarázata megtalálható a szerző most megjelent könyvében: A szentelési szertartások, Jel Kiadó 2006, 157. old.).

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu