|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
A pápa első enciklikája - magyarul Már magyarul is olvasható a pápa első enciklikája. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia székházában a február 17-én megrendezett sajtótájékoztatón mutatták be XVI. Benedek pápa közelmúltban megjelent Deus caritas est kezdetű, a keresztény szeretetről szóló első enciklikájának magyar kiadását. Mint Veres András püspök, az MKPK titkára a sajtótájékoztatás során megállapította, jogos az a rendkívüli érdeklődés, amellyel a világ felfigyelt a körlevél sajátosan új és az egész emberiség számára fontos üzenetet hordozó voltára. Az enciklika - amely két részből áll - egész mondanivalójának tartalmát, lényegét összefoglalja a Szentírásból vett bevezető idézet, amely Szent János első leveléből való. "Az Isten szeretet, és aki megmarad a szeretetben, Istenben marad és Isten őbenne marad." Az első teológiai részben a pápa a szeretetet Isten ajándékának tekinti, a másodikban pedig a szeretet parancsának gyakorlati megvalósításával foglalkozik. Veres András püspök kérdésre válaszolva felhívta a figyelmet, hogy az egyház szeretetszolgálata, a szeretetről adott tanítása nem kötődik egyetlen politikai irányzathoz sem. Az evangéliumi tanítás teljes és egész, önmagában is megálló. XVI. Benedek pápa elődje útját folytatja - mondta Diós István atya, az enciklika fordítója - II. János Pál két utolsó enciklikájára utalva. Ezekben a lengyel pápa Szent János stílusában és nyelvén szólalt meg, s Benedek pápa szintén Szent János szavaival indítja első enciklikáját. A hívők és nem hívők körében világszerte nagy várakozással fogadott körlevél hazánkban a Szent István Társaság kiadásában ötezer példányban jelent meg, amely mennyiség a megrendelések szerint már elfogyott. A nagy érdeklődésre való tekintettel - mint azt Farkas Olivér, a kiadó igazgatója elmondta - gondoskodtak már a kötet gyors utánnyomásáról, amire eddig még nem volt példa. A társulat az egész magyar terjesztői hálózatnak felajánlotta az enciklika eljuttatását az olvasóközönséghez. A pápai enciklikákkal kapcsolatos magyar vonatkozású érdekességként hangzott el a sajtótájékoztatón, hogy 1956-ban XII. Piusz pápa három enciklikát is szentelt a magyar forradalom és szabadságharc ügyének. Ezekben a körlevelekben a világ figyelmébe és imáiba ajánlotta a szabadságáért küzdő magyar népet. Emellett hangot adott elkeseredésének az orosz bevonulás miatt, s elítélte a magyar nép elleni erőszakos fellépést is. A Szent István Társulat ezeket az enciklikákat is megjelenteti várhatóan az év folyamán. Magyar nyelven együtt, ilyen formában még nem láttak napvilágot. Szöveg és kép: Cser István
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|