Illés Sándor

Buksi bosszúja

Minden nagyobb közösségben vagy településen kialakul idővel egy népi regulaként kezelt közmondás, amely helyi gyökerekből táplálkozik, és irányjelző, akár a zászló. De lehet a mindennapi élet iránytűje is. Emlékszem, a mi falunkban gyakran mondogatták az öregek: Úgy jár majd, mint a Kalka lova.

Ki is volt az a mondabeli Kalka, és hogyan járt a lova? Kiderült, hogy Kalka egy csóré cigány volt, aki nagyon kedvelte a lovakat. Vett is egy gebét valamelyik vásáron, de abrakolni már nem tudta. Nem volt miből. Ezért arra gondolt, hogy leszoktatja az evésről. A ló okos állat, érdemes vele kísérletezni. Napokig nem adott neki enni, míg végül a ló megdöglött, éhen pusztult. Éppen, mire megszokta volna a koplalást. Ennek állított emléket a nép: "Úgy jár majd, mint a Kalka lova." Mert az evésről nem mondhat le az ember.

Találkoztam ennél ijesztőbb mondással is. Vigyázz, mert elvisz a Csévári szekere. Aki arra került, annak befellegzett örökre.

Ki is volt Csévári? Egy szegény fuvaros, akinek minden vagyona ócska szekere és a gebéje volt. Abból élt, hogy olykor fuvarokat vállalt. Volt neki egy állandó megbízatása. A falu határában egy vállalkozó, merész fiatalember ivót nyitott, és mellette boltot létesített. Hogy ne kelljen a tanyai embereknek bejönni ezért a faluba. Felhajthattak egy kis pálinkát, megvásárolhatták a heti kenyéradagjukat, vehettek petróleumot, sót, ecetet, meg ami nagyon kellett.

Ezeket az árukat a kis tanyai boltba Csévári szállította hetenként néhány fillérért. Az ilyen útjaira később külön megbízást is kapott a falusiaktól. Dobosi Teréz néniben született meg az ötlet. Ő volt az első küldő. Cipődobozba rakta a cirmos macska három kicsinyét, és az öreg Csévári kezébe nyomta.

"Vidd már ezeket a macskákat magaddal, aztán ereszd őket szélnek a határban. Nem kell nekem annyi macska a háznál!..."

Az öreg Csévári vállalta a fuvart egy kupica pálinkáért. S úgy cselekedett, ahogy Teréz asszony kívánta. A határban szélnek eresztette a nyivákoló, ártatlan kiscicákat. Híre kelt a dolognak, és ezt követően egyre többen bízták Csévári szekerére a megunt vagy kiöregedett állatokat. Rendszeressé vált az állatfuvarozással való megbízatása az öregnek, mert jól jövedelmezett, és kevés munkát igényelt.

Később már annyira kifejlesztette, hogy nem is kellett külön doboz a cicáknak vagy nyakörv a kutyáknak, volt egy használt láncboronája a háznál, azt vetette a kocsiderékra, s így utasai kényelmesen érkeztek ki a határba, ahol mehettek, amerre láttak, vagy bírtak. Az árkok partján veszett a kifuvarozott állatsereglet. Azért mondták a faluban: "Vigyázz, nehogy Csévári szekerére kerülj. Mert az a vég: A halál!"

Aztán az öreg fuvaros is tragikusan végezte. Az öregek nekem többször is elmesélték különös halálát. Talán igaz se volt, de elmondom, okulásul.

Faragó Vince öreg Buksi kutyáját is a Csévárira bízta. Buksi már éjszaka sem vakkantott, aludt csak elnyúlva a gang végére vetett pokrócon. Minek eszik az ilyen vén dög? Szólt hát Csévárinak, aki vállalta, hogy kezébe veszi Buksi sorsát. Feltuszkolták hát a kutyát a szekérre, s az öreg elindult vele a végzet felé. Hetedhét határban aztán ledobta a szekérről, és vidáman hajtott tovább, mint aki jól végezte a munkáját. Aztán estefelé hazakocogott vele a gebe. Megitta a pálinkáját, és lenyugodott. Egyszerre csak arra ébredt, hogy valami kaparássza a szobája ajtaját. Ki lehet a kései, nem várt vendég? Az ajtóhoz támolygott és kinyitotta.

Buksi kutya nézett vele farkasszemet. Az öreg visszahátrált a szobába, aztán rémülten kimenekült az udvarra. Buksi csak nézett rá, majd némán követte. Mit akar tőle ez a kutya? Felelősségre vonja? Megbosszulja?

Ahogy hátrált rémületében, megbotlott, hanyatt vágódott, egy kőbe verte a fejét, és azonnal meghalt az öreg Csévári.

Nekem azt mesélték, hogy senki se látott kutyát a házában, később Buksi tetemét is megtalálták a határban, az út menti árokban. Nem is a kutya látogatta meg. Hanem a lelkiismeret.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu