|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
KÖNYVESPOLCRA Fontos tájékoztatás az unióról Valaha megszokott volt, hogy külföldről jutottunk fontos könyvekhez magyarul is. Ma szerencsére már nem így van, most azonban fontos könyv érkezett Rómából. A Somorjai Ádám bencés kezdeményezésével létrejött Erkölcsteológiai Füzetek sorozatának hatodik köteteként látott napvilágot Holló László kitűnő összefoglaló műve: Európai Unió - értékközösség. Olykor megdöbbenve tapasztalom, hogy még ma is mennyi fenntartás, ellenérzés él művelt katolikus körökben is az Európai Unióval szemben. Mintha nem hallották, vagy elfelejtették volna sokan kifejezetten keresztény katolikus fogantatását, értékközösség jellegét. Mintha a vitákat, kritikát összetévesztenék az elítéléssel, pedig a viták, bírálatok kezdettől természetes velejárói az unió életének, fejlődésének, és éppen demokratikus felépítését mutatja. A kormányok dolga, hogy felelős módon éljenek az unió adta lehetőségekkel a közösség és hazájuk javára. Mindenesetre sokat kell még tanulnunk az Európai Unióról. Holló László könyve ebben kiváló kalauzunk lehet. Az innsbrucki végzettségű pap tanárt - aki a kolozsvári Babes¸-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Karának adjunktusa - főleg az unió katolikus társadalometikai vonatkozásai érdeklik ugyan, de ezek kifejtéséhez az alapoktól fog hozzá. Az első fejezet bemutatja az Európa fogalom sokarcúságát: a legendától a földrajzon és Huntington tézisén át a kultúráig és gazdaságig. Samuel Huntington amerikai politológusnak a kultúrák harcáról szóló nézetét mindjárt értelmes bírálatával együtt ismerheti meg az olvasó. Ezt követi az európai egységtörekvés története. A szerző ugyan már a XIX. század közepén kezdi ezt a történetet - ez ebben az összeállításban különösen érdekes. A huszadik század derekán, amikor ez a történet legújabb szakaszába jutott, mi éppen "a Szovjetunió vezetésével a szocializmust kezdtük építeni". Elvonták figyelmünket Európáról. A III. fejezetben az Európai Unió kissé bonyolult intézményrendszerét ismerhetjük meg, majd pedig igen tanulságos XV. Benedek pápától kezdődően máig olvasni a pápák főbb megnyilatkozásait az európai egységről, valamint azt, hogyan támogatja a katolikus egyház ennek az egységnek valódi értékközösséggé nemesedését. A két tulajdonképpeni társadalometikai fejezet ad választ arra a kérdésre, hogy értékközösség-e az EU, és mi mélyítheti el azt. Ezen belül kitűnően foglalja össze a szerző az Alkotmány körüli vitát is. (Holló László: Európai Unió - értékközösség. - Róma, 2006. Kapható a Szent István Társulat árusítóhelyein. Ára: 1800 Ft) Rosdy Pál A végiggondolás gyöngéd kényszerű lehetősége Talán Montaigne volt az első jegyzetíró. Igaz, írásait esszéknek nevezte, vagyis kísérleteknek. A kísérlet még nem a törvény, nem a súlyos igazság. De kaland, küzdelmes vagy szépséges utazás, körüljárás. Nemegyszer barangolás is, mely már magában rejti a végeredményt, a célt. Sokszor azonban oly titokzatosan, hogy maga a kísérletező is meglepődik azon, amire végül rábukkan. Lapunk munkatársa, Kipke Tamás szintén a nagy barangolók és kísérletezők közé tartozik. Saját jegyzeteiről s a jegyzetírás különös mesterségéről azt írja, mindez a végiggondolás gyöngéd kényszerű lehetősége. Gyöngéd, mert nem akarja erőltetni az igazságot, hiszen úton van felé. S kényszerű, mert aki az igazság után jár, az valami miatt "a fájdalomküszöbön túl" is a nyomában marad. A szerző legújabb könyvében, a Jegyzetkönyvben mintegy hatvan ilyen valóra vált lehetőséget olvashatunk, melyek vasárnapról vasárnapra hangzottak el a Magyar Katolikus Rádióban. S hogy milyen témákat jár körbe az író? Csak azt, ami történik körülöttünk, velünk, bennünk. Vagyis mindent. Mert a jó újságíró szemében minden gondolkodásra ösztönöz. Az is, ami mások szemében sok példányszámmal kecsegtető címlapsztori, szenzáció, vagy éppen ellenkezőleg, szóra sem érdemes apró mozzanat, a jó újságíró tolla alatt végig- és együttgondolkodásra hívja az olvasót. A mindennapok mázsás súlya, az ünnepek meghitt öröme, vágyakozások és várakozások, a beteljesült és beteljesülni mégsem tudó élet, hit, remény, reménytelenség, kudarc, barátságok és a múlt temetetlen árnyai mind-mind lehetőség a szerző szemében arra, hogy választ keressen a sok kis miért mellett az egyetlen nagy miértre is. A jegyzetek témaköre széles, hiszen a személyes emlékek legszebb kincseitől a közélet legégetőbb kérdésein át kalauzolnak bennünket. De hangulatukban, mélységükben is különbözőek az írások. Van köztük fájdalmasan őszinte, egyszerű és kedves, filozofikus, ironikus vagy éppen önironikus. S van, amelyik líraian szép, lelket simogató. Kísérletek, lehetőségek. Hogy mire is? Azt hiszem arra, hogy mindaz, ami a körülöttünk lévő világban, s a magunk világában összetört sok apró darab, újból egésszé váljon. Ez felfedezés? Nagyszerű találmány? Igen, így is fogalmazhatunk. De azt is mondhatjuk: feladat. Talán az egyetlen, az igazán fontos. Koncz Vera
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|