Hívom a családokat...

...és küldöm 2006 márciusában

Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestvérek, kedves mindnyájan, akik a családi élet mellett álltok!

Isten ajándékul szánt bennünket egymásnak

Márciusban küldöm a házaspárokat az egyházközséghez. A család nem csak a társadalom alapsejtje, az egyház is a családok közösségéből építkezik. Az egyházközség olyan lesz, amilyenek családjai, házaspárjai. Azon múlik, hogy van-e bátorságunk kezdeményezni, beszélgetésre, párbeszédre hívni másokat, vagy meghalljuk-e mások hívását. Rajtunk múlik: találkozunk-e, vagy idegenek maradunk, akik csak a vasárnapi misén kívánnak egymásnak békét.

Amikor Pál apostol a házasság titkáról szól, azt mondja: "Nagy titok ez, én Krisztusra és az egyházra vonatkoztatom" (Ef 5,32). A templomi esküvőn nem egyszerűen az ifjú párt ünnepeljük, hanem már előre hálát adunk a kegyelmekért, amelyek az éppen most megszülető házasság szentségén keresztül áradnak szét az egyházban. A házasság szentsége az egyház szentsége, általa a házasulandók mintegy felszentelést, küldetést nyernek az egyház szolgálatára is. Az egyházközség arculata olyan lesz, amilyenné az azt alkotó családok formálják, családias vonását: anyai és atyai arculatát a családoktól nyeri, vagy éppen a családok passzivitása miatt veszítheti el.

Akinek módja van az ország különböző tájain az egyházközségek életébe bepillantani, megállapíthatja: vannak olyan plébániák, melyekben élénk, mozgalmas élet folyik, és vannak, ahol ez kevésbé állítható. Ennek oka többek között azokban a házasságokban is keresendő, amelyek megfeledkeznek a keresztség, a bérmálás és a házasság szentségéből fakadó háromszoros küldetésükről. Ahol az egyházközségben csak néhány ember karizmája működik - és megfeledkezünk a házasság és a család karizmáiról - ott a közösség élete egysíkúvá, színtelenné, unalmassá válik, megszűnik vonzó, meghívó elevensége.

II. János Pál pápa mondta: a család egyszerre tárgya és alanya a pasztorációnak. A család egyszerre evangelizált és evangelizáló közösség, meghallja, életével és szavával továbbadja Isten igéjét. A családért elsődlegesen a család felelős, mind a társadalomban, mind az egyházban. Tapasztalat igazolja, hogy a családokra leginkább a családok képesek hatni. Ha családjaink elszigetelődnek egymástól és az egyházközségtől, "csudabogaraknak" élik meg önmagukat és elfáradnak az úton, elvesztik tájékozódási képességüket, nincs mihez mérni magukat, könnyen kerülhetnek légüres térbe. Mindenki szegényebbé válik, az egyházközség is, a családok is.

Küldöm a házaspárokat, merjenek párbeszédet kezdeményezni lelkipásztorukkal és egymással, bátran kapcsolódjanak az egyházközség életébe. A családnak a családok közössége ad természetes keretet, és ha az egyházközség a családok közössége, akkor ott már a gyerekek is otthon érzik magukat, az egyházközségnek jövője van.

A hiteles egyházközség a házasság és az egyházi rend szentségi kegyelmén nyugszik. Ha a két állapotszentség kölcsönösen nyitott egymásra, akkor megpezsdül az egyházközség élete. A pap is, a házas is sokszor azt éli meg, hogy szinte már elviselhetetlen terheket hordoz, már nem tud többet tenni. Mégis, amikor a két állapotszentségben élők elindulnak egymás felé, megújulnak és új erőt nyernek, és ez az egyházközség életére is kihat. Sokféleképpen megfogalmazza a szakirodalom, hogy az Istennek szentelt személy hűsége mennyire gazdagítóan tud hatni a házasság hűségére, a házasok áldozatkész önzetlensége pedig a papi, szerzetesi életre. Isten ajándékul szánt bennünket egymásnak, és ha ez az ajándékozás megtörténik, közvetlen, emberi arculatot nyer személyes életünk, és valami sajátos könnyedséget nyer egyházközségünk.

Amikor a család aktívvá válik az egyházközségben, nem csak az egyház iránti küldetését éli meg, hanem cselekszik az össztársadalomért is. Az a társadalom, amely a családot csak szolgáltatást igénylő egységként kezeli, és nem veszi észre, hogy a család mennyi értéket tud nyújtani a társadalomnak, ott a családok végső soron kiszolgáltatottá válnak, önértékelésükben sérülnek. Az anyagi érdekek és értékek előtérbe kerülése, a túlzottan racionális szemlélet, az a gondolkodás, amely a családban csak nyűgöt, megoldandó problémát lát, könnyen elhitetheti, hogy a fejlett tudomány a házasságon alapuló családeszményt lassanként kiiktathatja a társadalomból. Már Madách is óva int bennünket a haza és család nélküli falanszter embereszményétől: Félek, nem lelkesül a nagy világért, / Mint a szülők sírjáért lelkesült. / Ki a családért vérét ontaná, / Barátjáért legfeljebb könnye van. A falanszterben az embert a megélhetés mozgatja, az öröm, az érzelem, a fantázia, a kezdeményezőkészség értelmetlen fogalmak, a szolidaritást a "mindenki csak a saját feladatával törődjön" elve váltja fel. Madách sötét látomásában a falanszter tudósa egyenesen veszélyesnek látja a családot: Ha a család előítéletét / Éledni hagyjuk, rögtön összedűl / Minden vívmánya a szent tudománynak. (Az Ember tragédiája, 12. szín)

A falanszter tudósa újra meg újra felüti fejét a XXI. század társadalmában is. A család nélküli társadalom rémkép, mint ahogy a családpasztorációt mellőző egyházközség jövő nélküli, útja zsákutcába vezet. Egészséges egyházközség és társadalom csak egészséges családokból építkezhet. Ezért nem lehet elégszer megfontolnunk II. János Pál pápa intelmét: "A család társadalmi szolgálatának sajátos karaktere van, melyet egyre jobban ismerni és ápolni kell, elsősorban azáltal, hogy a fölnövekvő gyermekeket, illetve az összes családtagokat bevonják e szolgálat végzésébe. (...) A családokban egyre inkább tudatosulnia kell annak, hogy "főszerepet" játszanak a "családpolitikában", s hogy az ő feladatuk a társadalom átalakítása: máskülönben épp a család lesz az első áldozata azoknak a bajoknak, melyeket nem elhárítani, hanem csak közömbösen szemlélni akart." (FC 44)

Beszéljétek meg családi körben vagy közösségeitekben:

Ha már házasok vagytok: Osszátok meg élményeiteket, benyomásaitokat plébániátok közösségi életéről, a családok szerepéről a közösségben! Milyen feladatokra vállalkoznátok szívesen egyházközségetekben? Hogyan szolgálhatjátok az egységet a körülöttetek élő családokkal?

Ha még házasság előtt álltok: Milyen lehetőséget láttok leendő házastársatokkal együtt a plébánia életébe való bekapcsolódásra? Hogyan tudjátok az utánatok következő korcsoport közösség iránti igényét feltámasztani? Miben tudjátok segíteni az idősebbeket, házasokat és egyedülállókat, hogy az egyházközségben otthon érezzék magukat?

Küldöm a családokat, hogy az egyházközségek ölén sajátos karizmáikkal gazdagítsák egymást és papjaikat!

Bíró László,

az MKPK családreferens püspöke,

a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu