Hatvan évvel ezelőtti karácsony - egy író szemével

2006 az engesztelés éve

Nagyszüleink még őrzik magukban az emlékeket a hatvan évvel ezelőtti idők karácsonyairól. A háborús kataklizma elől pincébe húzódó család számára akkor az ünnepi ebéd egyetlen piros alma volt: a gyümölcs húsát kapta a csecsemő, a héját kapta az anya, a csutkáját pedig a nagymama.

Ha egyetlen szemtanú szemével nézzük az eseményeket, talán többet tudunk meg az akkori időkről, mint ha történelemkönyveket lapoznánk fel. Márai Sándor naplójában jegyzi fel, hogy az 1943-as háborús év karácsonyán - ekkor a háború még "csak" bombázások formájában érte el az országot - először nem érzékeli azt az "érzelmes rohamot", amit gyerekkora óta átélt a szent ünnepen. A budai polgár-író nyugodt, jókedvű és örül az ajándékoknak, a fényképezőgépnek és a "nagy Frazernek". Bár a háborús állapotok miatt karácsonyfát nem tudtak állítani, arról ír, hogy soha nem volt még ilyen derűs, nyugodt karácsonya. "Minden másképp van" - jegyzi fel. Néhány sorral odébb mintha megjósolná a következő év történéseit: "Lehet, hogy elkövetkező karácsonyom már nem lesz többé karácsony?" Reméli, hogy "az értelem talán mégis erősebb, mint a fellázadt ösztönvilág".

Amint azt az elkövetkezendőkben maga is megtapasztalta: reménye nem teljesült. Az 1943-as esztendő utolsó napján a templomban sápadtnak látta embertársait, úgy érezte, "az idő fordul egyet, a háború ideje betellett, ez az esztendő elhozza a változást". Később derült csak ki, mennyire igaza volt. Súlyos betegsége és a háborús állapotok ellenére így fejezte be a ´43-as naplót: "De van kegyelem is."

A következő háborús év vége Leányfalun érte, itt húzódott meg feleségével a front elől egy villában. 1944 karácsony napján ellátogatott a helybéli kis templomba. Éjszaka aztán kialudt a villany és megkezdődött az "égzengető támadás" a túlsó partról. Karácsony másnapján elesett két szomszédos település, Tahi és Szentendre. Az író házától két kilométerre lévő tahi hidat felrobbantották, bevonultak a megszálló csapatok. Az év utolsó napjaiban a magyar író ágyán fekve a sötétben hallgatta a város felől érkező ágyúdörgést: "A pestiekre, budaiakra gondolok; az emberi sorsot érzem, s minden szorongáson túl mély alázatot." Márai Sándor a háborús pokol közepette feljegyezte naplójában: "Isten vezet, mint egy vakot, kézenfogva, iszonyatos mélységek és örvények fölött."

A harcok elmúltával feljegyezte annak a Mikó utcai péknek az emlékét, aki önfeláldozóan egészen addig sütötte a kenyereket a környékbeli lakók számára, amíg a front el nem ért üzletéig. A naplók tanúsága szerint a "felszabadulás" után az író a pék történetét hallva sírt először. És arról a házmesterről is megemlékezett Márai, aki az ostrom utolsó napjáig őrizte a rábízottak értékeit. Az utolsó puskalövések terítették le, amikor kirohant az utcára, hogy segítsen egy sebesültnek. A hűség, a férfiasság, a becsületesség példaképei ezek az emberek az író számára.

1945 karácsonyán a romok eltakarítása már javában zajlott, és folytak az építkezések is. Az emberek újra reménykedni kezdtek. Az író, aki lassan visszanyerte munkakedvét az újrakezdés légkörében, később azt jegyezte fel naplójában, hogy "a kereszténység igen nagy erő. Talán az egyetlen kivezető erő ebből az anarchikus zűrzavarból, amelyben a világ elsüllyedni látszik". A hitetlen-hívő író tanúságtétele ez a remény mellett a hatvan évvel ezelőtti időkből.

És végül Márai nagy indulatú, sodró karácsonyi verse 1956-ból. A jó hírt hozó angyalt kérleli az író: "Mondd el, mert ez a világ csodája:/ Egy szegény nép karácsonyfája/ A Csendes Éjben égni kezdett/ És sokan vetnek most keresztet." Nekünk, szabad hazában, demokráciában élő fiaknak és unokáknak is szól az egykor emigrációba kényszerült író felszólítása: "És kérdik, egyre többen kérdik,/ Hebegve, mert végképp nem értik/ - Ők, akik örökségbe kapták -:/ Ilyen nagy dolog a Szabadság?..."

Nagyszüleink még hordozzák magukban a hatvan évvel ezelőtti karácsony képeit. Szüleink a forradalom emlékeit. A veszteségekre, a sebekre talán gyógyulást hozott az idő - sokan talán úgy érzik, hogy ez lehetetlen. Róluk, mindannyiunkról, és azokról a százezrekről is szól a 2006-ra meghirdetett engesztelés éve, akik nem saját hibájukból nem állhatnak velünk a karácsonyfa mellett.

Daru Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu