Surján László

Önzésből katedrálist?

A pénztárcák vagy az elvek sérülnek?

Csatazajtól hangos az Európai Unió. A brit elnökség felkavarta az amúgy sem csendes vizeket. Megszoktuk már, hogy az unió vitái a pénzről szólnak. Látszólag most is. A nagy befizetők megmondták: teherviselésük határa a nemzeti összbevétel egy százaléka. Sokan támadják ezt a korlátozást, egyrészt morális okokból - mint teszi ezt Luxemburg kereszténydemokrata miniszterelnöke, aki szintén sokkal többet fizet be az unió kasszájába, mint amennyit kap belőle. A kis ország kormányfője mégsem írta alá a "hatok" levelét, mert szerinte akinek több van, annak többet is kell adnia, s most, hogy a bővítés bekövetkezett, az igények nem csökkennek, hanem nőnek. Mások önérdeküket féltik: hiányozna az eddig megszokott magas támogatás. A kettő között találhatók azok, akik az unió jobb, hatékonyabb működésében érdekeltek, akik meg szeretnék valósítani a közösen kitűzött célokat. Ők úgy látják: a megnövekedett feladatok az eddigieknél többe kerülnek, de ez a többletráfordítás olyasmi, mint egy befektetés, az idők folyamán kamatozni fog.

A célokkal mindenki egyetért. Ki ne akarná, hogy teljes foglalkoztatás legyen az unió egész területén? Ki ne szeretné, ha a fejlesztések és a tudományos kutatások terén a világ élvonalában lennénk, s ha megőriznénk az európai gazdaság mai szerkezetét, a kis- és középvállalkozások sokaságát? Ki ne örülne, ha az unió elmaradott térségei gyors ütemben felzárkóznának a fejlettebbekhez? Ki ne helyeselné, hogy a Föld egyik legjelentősebb térsége a maga erejének és képességeinek megfelelő módon kivenné a részét a világ ügyeinek intézéséből?

A legerősebbek azonban vagy nem hisznek a közös cselekvés erejében, vagy csak afféle szlogenként kezelik a fentieket, s a maguk saját bajaival vannak elfoglalva. Súlyos hiba ez, ugyanis ha együtt valósítjuk meg közös céljainkat, olcsóbban érjük el azokat, és sok más hazai gond is megoldódik. Önzésből még senki nem épített katedrálist.

Az Egyesült Királyság miniszterelnöke sem szállt szembe ezekkel a célokkal. Az unió soros elnökeként a hangsúlyt a versenyképességre helyezte. A javulást éppen a kutatás, a fejlesztés nekilendülésétől várta. Most viszont beterjesztett egy javaslatot, amely semmit sem tesz a nemes célok megvalósulásáért, csak egy kívánságnak tesz eleget: csökkenti a tagállamok befizetési kötelezettségeit. Még ezt is el lehetne fogadni, ha a csökkentés nem sértene alapelveket. Az alapítók - a boldoggá avatása előtt álló francia Robert Schuman, a német Konrad Adenauer és a Fokoláre mozgalommal szoros kapcsolatban állt olasz Alcide De Gasperi - szolidáris intézményként képzelték el az uniót. Vajon mi, a nagy európai kereszténydemokraták méltatlan utódai, elfogadhatjuk-e azt, hogy a terheket a leggyengébbek nyakába tegyék? Ha ebben nem tudunk valamiféle megoldásra jutni, akkor nem marad más, mint az egésznek a legélesebb elítélése, s legalább annyi nem szavazat leadása, amennyi csak lehetséges.

Szeretném világossá tenni, hogy nem a pénzről van (elsősorban) szó. Ha a számok úgy maradnak, ahogy most a brit javaslatban állnak, akkor Magyarország 2007 és 2013 között mintegy 22 milliárd eurót kap fejlesztésre. Ez folyó áron több mint évi 771 milliárd forint. Ha ehhez képesek vagyunk hozzátenni évente mintegy 136 milliárd forintot, akkor 900 milliárd forintos fejlesztési lépésekkel haladhatunk a felzárkózás útján. A veszteség a nyári, úgynevezett luxemburgi javaslathoz képest majdnem napi 200 millió forint. Nem kis pénz, s egy szegény országnak felelőtlenség volna lemondani róla. Ám a veszteség mértéke nem indokolná a teljes elutasítást. Hiszen miféle jogilag behajtható kötelessége volna a francia, a német vagy a dán embernek, hogy az általa megtermelt érték egy részét nekünk adja? Semmi más, mint a szolidaritás, amelyet a keresztény szóhasználatban nyugodtan nevezhetünk felelős szeretetnek.

Ehhez az elvhez kell ragaszkodnunk, nem magához a pénzbeli támogatáshoz. Ezért akár ugyanez az összeg is megszavazható, ha a terheket mások is viselik, nem csak a leggyengébbek. Ez lehet az egyetlen helyes magatartás, s ez az indoka annak a heves harcnak, amelyről mostanában naponta értesülhet az érdeklődő európai.

Furcsa lehet, hogy pénzről, költségvetésről beszélünk, s közben erkölcsi megfontolások jönnek elő. Ám nem az a valóban furcsa, hogy ez nem természetes? Nem erkölcsi mértékhez kellene mérnie a keresztény embernek mindent - legyen akár aktív politikus vagy "egyszerű" választópolgár?

Ha nem is ilyen élesen, mint az Európai Parlamentben, de erkölcsi szempontok a hazai költségvetés tárgyalása kapcsán is elhangzottak. A vita lényege ugyan itt sem ez volt, viszont gyakran lehetett hallani, hogy a költségvetés úgymond az igazságosság irányába mozdul. Istenem, de szép lenne! Ha azonban halljuk a szónoklatokban rendre előbukkanó szép szavakat, s azután azt látjuk, hogy a fogyatékkal élők tüntetni kezdenek az őket ért és foglalkoztatottságukat veszélyeztető megszorítások miatt, ha petíciók születnek a kisebbségek érdekében, ha a kistelepülések számára reménytelenné válik az iskola megtartása, ha azt látjuk, hogy az egyik kézzel adott és agyonreklámozott adócsökkentést a másik kézzel visszaveszik, akkor felismerjük: nem annyira az igazságosság, hanem az igazság hiánya jellemzi a hazai állapotokat.

Rónay György, aki nemcsak irodalmunk egyik meghatározó értéke, hanem annak idején a Demokrata Néppárt országgyűlési képviselője is volt, így írt naplójába 1949-ben: "Az imádság a lélek természetes szükséglete. Az erkölcsi érzék s a szent iránti érzék kiveszése egy nemzet aktív elemeinek többségében magával hozza az illető nemzet hanyatlását s idegen igába dőlését..." Adott hát a feladat. Nem elsősorban kampányra, hanem a "nemzet aktív elemeinek" evangelizálására van szükség. S ez az egyház feladata, az egyházé, amelyet a klérus mellett a hívők összessége alkot. Addig nem lesz érdemi előrelépés, amíg ez az evangelizáció meg nem történik. Mit számít ehhez képest az európai vagy a magyar költségvetés!

(A szerző orvos, politikus, a KDNP korábbi elnöke, az Európai Parlament néppárti képviselője.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu