Dráma a fű között

Ha nem mozdul meg, biztosan nem veszem észre. Az imádkozó sáska zöld színével tökéletesen beleolvad a fűszálak közé. Ilyenkor ősszel ugyan egyes példányok halványabbak vagy éppen barnára változnak, de ez itt a lábam előtt olyan zöld volt, hogy bármelyik tavaszi fűszál megirigyelhette volna. A bokrokkal tarkállt domboldalon egy cigánycsukot figyeltem. Galagonyabokor csúcsán ült, de később elrepült, én pedig véletlenül a lábam elé pillantottam. A jókora rovar éppen akkor mozdult egy kicsit. Az imádkozó sáska nevét onnan kapta, hogy fogókarjait mindig úgy tartja maga előtt, mintha imádkozna. Erre utal tudományos latin (Mantis religiosa) és német neve (Gottesanbeterin) is.

Egy petékkel teli nőstény ült a fűben, és a parányi helyezkedés után, amivel elárulta magát, most már mozdulatlanul várta, hogy légy, sáska vagy pók kerüljön a közelébe. Az imádkozó sáska soha nem siet, akár órákon át áll lesben türelmesen a fűszálak között. Előbb vagy utóbb mindig arra téved a gyanútlan zsákmány. Ekkor sem siet, megvárja, míg egészen közelre kerül, és akkor fogókarjaival villámgyorsan megragadja. A nőstények jóval nagyobbak, és különösen a nyár végén és kora ősszel nehézkesebbek, mint a hímek. Potrohuk petékkel van tele, de amikor megkeményedő habba ágyazva és tokkal, az úgynevezett kokonnal körülzárva lerakják őket, feladatukat teljesítve elpusztulnak.

Ennek a potroha még tele volt, és éhes lehetett. A növény, amin ült, középen kettéágazott, a zsákmányra váró állat a bal oldali ágon kapaszkodott. Mozdulatlan volt, de háromszögletű fején ülő nagy szemei felcsillantak, amikor egy légy szállt a növényre. Az elágazás alá ült, kényelmesen elhelyezkedett, aztán, nem is sejtve, hogy ellenség van a közelben, tisztálkodni kezdett. Az imádkozó sáska mereven figyelt, várta a kedvező pillanatot. A légy alaposan próbára tette a türelmét, hosszasan pucolgatta magát, aztán felfelé indult. Az elágazásnál megtorpant, mint aki azon tűnődik, merre is menjen tovább. Megint mosakodott egy sort, ezüstös szárnyain megcsillantak a napsugarak. Feszültség vibrált a levegőben, de ezt csak a lesben álló imádkozó sáska és én érezhettük, a légy gyanútlan volt. Három lehetőség kínálkozott számára. A tisztálkodást befejezve elrepül, esetleg a jobb oldali száron mászik fel. Mindkét esetben megmenekül. Ha viszont a másik oldalt választja, elveszett. Tulajdonképpen sajnáltam szegényt, és egy pillanatig arra gondoltam, feléje nyúlok, hogy elrepüljön. Aztán mégsem mozdultam. Az imádkozó sáska éhes, és ha a légy elszáll, később egy másik rovar esik áldozatul. A természet törvényei talán kegyetlennek tűnnek, de igazságosak. Bárhová nézünk, győztes és legyőzött mindig volt és lesz a jövőben is.

Kicsit mégis szurkoltam a légynek, és már-már azt hittem, eredménnyel. A csillogó szárnyú rovar elindult és már rálépett a jobb oldali ágra, amikor mégis meggondolta magát és a másikon mászott felfelé. A többi már másodpercek alatt zajlott le. A fogókarok szemmel alig követhető gyorsasággal mozdultak, aztán a győztes lassan a szájához emelte a még vergődő legyet és rágcsálni kezdte. Megvártam, amíg befejezi reggelijét. Nem tartott soká, a légy eltűnt, az imádkozó sáska komótosan megtörölte a száját, kicsit feljebb mászott, elhelyezkedett, és fogókarjait maga előtt tartva türelmesen várta következő áldozatát.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu