A nyugati kultúra védőbástyája?

Nekünk nem kell Európába mennünk, mert mi mindig is Európához tartoztunk - hányszor emlegettük ezt az evidenciát a rendszerváltás, majd az unióhoz való csatlakozás idején. Nemzetközi konferenciákon nem győztük ismételni azoknak, akik sokszor azt sem tudták, mi a különbség Budapest és Bukarest között, vagy hogy Magyarország a nyugati kultúra bástyája volt. Történelemórát tartottunk Nándorfehérvárról, melynek emlékét világszerte őrzi a déli harangszó. Beszéltünk Mohácsról, a százötven éves török megszállásról, Buda felszabadításáról, mindhiába.

Azt hittük, mi voltunk az európai kultúra legkeletibb védőbástyája, mely után már csak a barbár világ következik, de tévedtünk. Október első napjaiban ugyanis kontinensünk legrangosabb intézménye úgy döntött, hogy az európai kultúra keleti védőbástyája mostantól Törökország, mely mihamarabb megkezdheti a csatlakozási tárgyalásokat az unióval. E történelmi határozat megszületését szavazataikkal hazánk európai parlamenti képviselői is készségesen ratifikálták, mondván: "Magyarország jelenlegi érdekei így kívánják." Elvégre mi is örültünk annak, amikor felvételi kérelmünket mások támogatták, miért ne adnánk ugyanezt az esélyt nálunk elmaradottabb helyzetben lévő nemzeteknek. Ezt kívánja az emberiesség, a bizalom, a tolerancia..., és nem utolsósorban a katonai, illetve gazdasági érdek.

A szavazás másnapján mégis elővettem térképeimet, történelemkönyveimet, hátha eligazítást kapok dilemmámra, de ma még csak helytelen útbaigazítást tudtak nyújtani, ugyanis "helytelenül" hol Elő-Ázsiába, hol pedig Kis-Ázsiába tették Törökországot. Néhány évig várnunk kell azokra a történelmi dolgozatokra, amelyek az oszmán birodalmat Európa szellemi örökségének elszánt védelmezőjeként mutatják majd be.

Addig azonban tény, hogy Törökországnak hosszabb utat kell bejárnia Európáig, mint amennyi idő alatt brüsszeli képviselői repülőn Ankarából az európai intézmények központjába jutnak. Ugyanis történelmüket, muszlim vallási és kulturális értékeiket kell átértelmezniük vagy teljesen feladniuk, hogy ami valójában sohasem volt európai, az most végre azzá váljon. Brüsszeli képviselőink remélhetőleg legalább olyan éberek lesznek a szabadságjogok - köztük a vallásszabadság - gyakorlatának betartatásánál, mint voltak a török csatlakozás megszavazásánál. Németország, Belgium, Spanyolország példája mindenesetre azt mutatja, hogy a területükön élő török kisebbségnek a fogadó ország kultúrájába történő beilleszkedése egyáltalán nem zökkenőmentes.

Végül mégiscsak Törökország lesz az európai kultúra védőbástyája? Lehetséges, abban az értelemben, hogy végre feleszmélünk, hol vannak, hová lettek ezeréves keresztény gyökereink. Mert fontos az európai építkezés, de nem mindegy, milyen alapokra!

Papp Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu