 |
 |
 |
 |
2005.10.16
|
A "portréfestő"
Szent Lukács |
 |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
|
|
"Mindig jutott egy kis kenyér, bor" Regőczi István atya kilencvenéves A zsúfolt 128-as busz erőlködik föl a hegyre, a végállomás a Kútvölgyi Zarándokház - oda igyekszünk Regőczi István atya hálaadó születésnapi miséjére október ötödikén, verőfényes napsütésben, a már ott lévő hívősereghez csatlakozva. Eljöttek belga vendégek, akik adományaikkal segítették a ház épülését; itt van sok paptárs, köztük Beer Miklós püspök, Peter Willi, a Krisztus Ügye közösség (FSO) római kollégiumának rektora, valamint ezen közösség vezetője, Katarina anya Ausztriából. A zenei szolgálatot a felső-krisztinavárosi templomkórus és a Benyus testvérek kvintettje ajándékozza nekünk.
Kezdődik az ünnepi mise, melynek elején Erdő Péter bíboros áldásküldő üzenetét halljuk, majd István atya szól hozzánk: "Hála Istennek, Édesanyjának és édesanyámnak, hogy pap és áldozat lehetek, hogy életem minden napján részt vehettem, bemutathattam a szentmisét nagy örömömre és boldogságomra. Akkor is, amikor az Andrássy úti pincebörtönbe zártak, és később a fogságokban: csodálatos isteni gondviseléssel mindig jutott egy kis kenyér, bor... Nincs a földön nagyobb, szentebb esemény, mint a szentmise; ahogy az arsi plébános mondta: nagyobb dolog történik ekkor, mint a világ teremtése - hisz nekünk adja magát Isten hatalmas szeretettel, ő jön közénk, ölelő karjai körülfognak bennünket. Hogy egyek legyünk vele... Az eucharisztia legyen életünk központja - hisz ebben a misztériumban Jézus egész élete, utolsó vacsorai végrendelete, a Golgota, a keresztáldozat és a feltámadás benne foglaltatik! Ha kell, tudjunk áldozatot is hozni a szentmiséért. Szerettessük meg gyermekeinkkel is a mindenek fenségét! Itt, a kápolnában egész nap nyitott tabernákulum fogadja a zarándokokat. Jézus látni akar bennünket, hogy szeretetét sugározza felénk; vár minket a csütörtök éjszakánkénti virrasztásra is. Milyen magasztos, ha éji pihenésünkről lemondunk, neki szenteljük, aki minden időben velünk, értünk van! " István atya Isten vándoraként nem várta meg, hogy az emberek hozzá menjenek, hanem ő ment el hozzájuk: először az árva gyerekekhez, majd kórházakba járt, a váci börtönbe a rabokhoz, templomokat hozott létre (hetedik ez a Kútvölgyi Zarándokház) - halljuk az egyik köszöntőben. A szentmise végén verset is mondanak, egy kislány hatalmas gyertyát nyújt ajándékként, de mielőtt még végtelen hosszúra nyúlna a köszöntések sora, István atya gyorsan rázendít a himnuszra: Isten áldd meg a magyart... Plichta Adrien
|
|
|
||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||
