Múltidéző

A "dokiról" személyesen

Kovács István - bár e komoly név sehogy sem illett hozzá, inkább Pistinek neveztük - osztálytársam volt a piaristáknál. Később lett bensőséges barátom, és e barátság korai haláláig kitartott. Azért csak később, mert a gimnáziumban mérföldes távolságok választottak el egymástól. Pisti az egyik legjobb tanuló volt, helye az első padban, tanáraink mindig számíthattak rá. Ezt az osztály nagy többségéről nem lehetett elmondani. Ő a legnehezebb pillanatokban - bőven voltak - megbízható, nyugodt volt, keze a magasban, látszott, nem jött zavarba.

Orvosegyetemre jelentkezett. Nem vették fel. Ez akkoriban nem keltett meglepetést. Szülei orvosok voltak, ő mentőzéssel kezdte. Esténként együtt jártunk egy kis göröggel színesített fejtágítóra Simon Sándor atyához, a legendás "Satyához", Kerényi Károly tanítványához. Pisti olykor elszunyókált. Korán kelt, későn feküdt.

Második nekirugaszkodásra aztán felvették, s az egyetemen is az évfolyam krémjéhez tartozott. Sopronba helyezték, itt lett gyermekorvos, itt ragadt rá a doki elnevezés, amely papi hivatásának gyakorlása közben is elkísérte. Bizonyára volt egy döntő élménye, melynek hatására szeminarista lett, utóbb pedig főiskolai professzor. Ebben a minőségében azonban nem igazán érezte otthon magát, pasztorálni szeretett volna, emberek között lenni, problémáikkal, örömeikkel szembesülni. Így került az Ulászló utcai lelkészség élére.

Amíg Esztergomban élt, ritkábban találkoztunk, de budai állomáshelyén gyakrabban kerestem föl, telefonon csevegtünk, ha felvettem a kagylót, s valaki "főnök úrnak" nevezett a távolból, tudtam, csak Pisti lehet. Ő keresztelte a fiamat, s szertartás közben legnagyobb elképedésemre körbeadta a jelenlévők között, hogy mindnyájan testvérükké fogadják.

Közben jöttek a hírek. Pisti a hátrányos sorsú, visszamaradt, sérült gyerekek apostola lett. Mind többször hallottuk a legnagyobb tisztelet és megbecsülés hangján emlegetni a "dokit". Az Új Embernél is feltűnt egy-egy cikkével, a könyvesboltokban hívei számára vásárolt új kiadványokat. Ideális lelkipásztor, nagyszerű, áldozatos pap volt. Legendás nevetése mindenhová elkísérte, mindenüvé vigasztalást vitt. Soha nem beszélt köztünk a hitről. Természetes közege volt, átjárta életét.

Nem akartuk elhinni, hogy beteg. "Imádkozz értem, főnök úr - mondta degeszre tömött aktatáskáját a padlóra helyezve -, érzem, valami baj van."

Pistit a túlvilágról szólongatták, s hogy igazán megérjen, iszonyú szenvedések vártak rá. Szenvedéseinek hűséges, áldozatos enyhítője egykori évfolyamtársa, most az MTA elnöke, Vizy Elek Szilveszter volt.

Rég nincs közöttünk. Hiányzik a "gyerekeinek", hiányzik nekünk is. Néha hallani vélem, amint nevetve mondja: "Ne csüggedj, főnök úr!" Ilyenkor erősebbnek érzem magam.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu